Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)

Nyitra megye 1549

Az egyenként 11 —100, illetve 0—10 portát magában foglaló 48 közép- és 94 kisbirtok tulajdonosai közül

1 nagybirtokosok, illetve országos méltóságok viselői voltak a Balassák, Bánffy László (utóbb ajtónállómester), Bornemisza Pál veszprémi püspök, Lossonczy István temesvári főkapitány és főispán, a Méreyek, Podmaniczky Rafael trencséni főispán és Sibrik Gergely királyi tanácsos. Nem sokkal utóbb kerültek a bárói rendbe az Apponyi, a Dóczy, az Ostrosith és a Zay család tagjai, Ghyczy a későbbi erdélyi kormányzónak volt a testvére, Zomor pedig utóbb maga viselte a személynökséget. Kiemelkedő középbirtokos famíliák, amelyek vezető tisztségviselőket, követeket akartak megyéjüknek, várnagyságot viseltek, vagy maguk is egy-egy kisebb várnak voltak utai: Balogh, Bossányi, Bucsányi, Egresdy, Elefánty, Emőkéi, Kórossy, Majthényi, Ocskay, Paruczay, Rajcsányi, Salgay, Sámbokréty, szlavnicai Sándor, Surányi, Szeptenszky, Szerdahelyi, Szobonya, Tardy, Újfalussy, Zermeghy. 111 egytelkes nemes családot írtak össze 38 helységben,

2 legtöbbjüket a Zsitva meg a középső és alsó Nyitra völgyében, néhányat a Vág, Dudvág mentén. Félreesőbb tájakon csupán elszórtan laktak. Alig akadt 1-2 olyan település, amelyen 5-6-nál több családjuk élt volna. Számos egytelkesnek csupán fél vagy negyed kúria jutott. Egyházi testületek birtokaiként írták össze az érseki és püspöki uradalmakon kívül a 2 káptalan, a vágújhelyi agostónos rendház, valamint 1 plébánia jószágát, összesen 838,5 portát, a megyei porták 18,3%-át. Városok (Szakolcán kívül Nagyszombat és Privigye) polgárainak kezén 129 portát találtak (2,8%). Porta % 100 portán felüli birtokok 2968,7 64,6 11—100 porta közti birtokok 1161,8 25,3 0—10 porta közti birtokok 462,5 10,1 Összesen 4593 100 A megye 893 pusztatelkéből aránytalanul sok esett Szakolca városára (89, ebből 86: „deserta campestris"), s szép számmal más népes településekre is (Nagytapolcsány, Nagyújlak, Sassin, Sempte, Vágújhely). Bár az 1530. évi nagy török hadjárat nyomait 1549-ig az újjáépítés és a demográfiai regeneráció kétségkívül felszámolta már, a déli megyerész meg a nagy folyók völgyei a későbbiekben is mindenkor jobban ki voltak szolgáltatva a seregvonulásoknak s a hódoltság felől be-becsapó kisebb támadásoknak, úgyhogy ezeken a tájakon a pusztatelkek aránya nagyobb volt az átlagosnál. Az a 7 falu azonban, amelyeket 1549-ben „korábban" pusztán állóknak, akkor éppen újjáépülőknek találtak, igen szórtan, tájakhoz alig rögzíthetően feküdt, a lakatlanként összeírt Lostáki (?) pontos helyét pedig nem is ismerjük. Kismodró — északon, hegyek aljában — égéskár áldozata lett. Néhány esetben a rovásadó-összeírók a telekpusztulás okairól is tájékoztatnak. Hadjárás — a törökök említett födémesi dúlásán kívül — csupán Vágújhelyen okozott kárt: 4 jobbágytelke „a hajdúk miatt" maradt pusztán. A nyugati határ közeléből többen szöktek Morvaországba 1 Ebben az összegezésben benne foglaltatnak az 1548. évi összeírásnak 1549. évit kiegészítő adatai is, 1. Magyar Országos Levéltár (E 158.) Conscriptiones portarum XXVI. 2 Ugyanabban az összeírásban. Ezekhez hozzá kell még számítani 19 szakolcai nemesi ház lakóit, akiket Szakolca város úrbéreseivel együtt vettek számba.