Sashegyi Oszkár: Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849–1867 : Iratok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 6. 1959)

Német nyelvű e. t. - M. C. G. Pz. 1854. 3006. Május 11. Pogány Lajos temetésén egy ruszin paraszt kijelentette, hogy minden földbirtokosra Pogányhoz hasonló sors vár. Néhány nappal később Pogány Károly, az elhunyt rokona, feljelentést tett a técsői szolgabíróságon. Eszerint Derevlyánik Iván úrmezei lakos többek jelen­létében azt mondotta, hogy a többi földbirtokost is ugyanaz a vég fogja elérni, mint Pogány Lajost. Tomka taracközi földbirtokost pedig, amikor Szaploncánál átkelt a Tiszán, hat ruszin megfenyegette, hogy ugyanúgy megölik, mint Pogányt. Ezek a jelenségek igen veszedelmesek, hiszen a megyében nincsen katonaság, a ruszinok pedig ismeretesek vadságukról, a papjaik pedig megbízhatatlanok. Feltétlenül szükséges, hogy végre úrbéri bíróságokat állítsanak fel, a volt jobbágyok és földesuraik közötti jogviszonyok törvényes rendezésére. A szolgabírói hivataloknak a legszigorúbb utasítást adta ki, s a csendőrséggel is felvette az érintkezést, hogy szükség esetén bárhol azonnal közbe lehessen lépni. (47. pr. res. sz.) Német nyelvű e. t. - M. C. G. Pz. res. 1854. 1558. A helytartósági osztály azonnal felhívta a Bereg-Ugocsa, Ung, Zemplén és Sáros megyék főnökeinek figyelmét is a máramarosi jelenségekre, a fenti jelentést pedig felterjesztette a kormányzósághoz, azzal a megjegyzéssel, hogy a vitás úrbéri kérdések tisztázása kétségtelenül igen fontos volna, ehhez azonban egyelőre hiányzik a megfelelő fórum. Máramaros megyében addig is, amíg azt létrehozzák, tanácsos volna egy vadászzászlóaljat elhelyezni. A kormányzóság május 23-án közölte a kassai helytartósági osztállyal, hogy a Khevenhüller gyalogezred első zászlóalja századonként keresztül fog vonulni Mára­maroson, később meghatározandó célpont felé. Ha szükséges, Munkácsról azonnal ki lehet küldeni egy századot a nyugtalanságok színhelyére. 1854 június 25. — Kassa A helytartósági osztály jelentése a kormányzósághoz a parasztoknak a földbirtokosok iránti fenyegető magatartásáról. Máramarosban újabban csupán egy esetben nyilvánult meg a ruszin parasztoknak a földbirtokos nemesek iránti fenyegető magatar­tása : a bedői lakosok elhajtották Tomka Pál taracközi birtokos hét marháját. Ez az eset ugyan, amint azt a vizsgálat kiderítette, egyszerű zálogolás volt csupán, a csendőrség azonban veszedelmes irányzatot fedezett fel benne, s az eset elkövetőit ismételten letartóztatta. Kívána­tos volna a Khevenhüller zászlóaljat továbbra is a megyében tartani. Sáros és Ung megyében nem észleltek kedvezőtlen jeleket. Zemplén­ben azonban Izbugya-Béla, Világ és Izbugya-Rokitó ruszin községek 15 Munkás- és parasztmozgalmak

Next

/
Oldalképek
Tartalom