Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

delkezett, hogy ezekről havi kimutatásokat kell készíteni (az útlevél, ill. vándorkönyv birtokosa nevének, korának, születési vagy tartózkodási helyének, jellegének, állásának vagy foglalkozásának, útlevele számának, keltének, tartamának és annak feltüntetésével, hogy hová érvényes az, végül az esetleges egyéb közölnivalókkal) és a kormányzóhoz juttatni, amely aztán ezeket a bukaresti és iasii osztrák ügyvivőséghez volt továbbítandó.

68 Az útlevél ügyet illette a belügyminisztériumnak az az 1850. augusztus 27-i rendelete, amely hangsúlyozta: a fennálló rendelkezések értelmében külföldi útlevélért (vagy vándorkönyvért) annál a kormányzóságnál, helytartóságnál stb. kell folyamodni, amelynek területén a kérelmező illetőségi helye van.

69 Új általános szabályzat volt e téren Schwarzenberg 1851. június 20-i rendelete. Ez csak a külföldi útlevelekre nézve tartotta fenn a kormányzóság hatáskörét; továbbra is megadta a határszéli körzeti biztosságoknak azt a jogot, hogy Havasalföldre és Moldvába (az 1849-i két hónappal szemben hatra) útlevelet adjanak. A külföldi útleveleknek egy külön kategóriájával is foglalkozott, amely 1849 óta nem esett új szabályozás alá: az ún. legeltetési útlevelekkel. Ezeket az érdekelt helyi hatóságok, a hátszegi, szászvárosi, orláti, nagyszebeni, medgyesi, kőhalmi, fogarasi, brassói, sepsiszentgyörgyi és besztercei körzeti hivatal, valamint a szászvárosi tanács és a szerdahelyi körzeti hivatal, ill. kitett járási biztosság voltak hivatva kiállítani; Havasalföld, Moldva és Bulgária területére voltak érvényesek. A birodalmon belüli útlevelek adása átment az alsóbb igazgatási szervek kezébe.

70 A népmozgalmi ügyek intézésére vonatkozott a belügyminisztérium 1851. március 6-i és a kormányzóság jókora késéssel, 1851. október 20-án kiadott rendelete, amelynek értelmében a különböző egyházak lelkipásztorai útján a következő kérdésekről kellett felvenni a szükséges adatokat: 1. esketések, 2. születések, 3. gyermekhalandóság, 4. felnőttek halandósága, 5. a halál neme. A lelkészektől közigazgatási úton jutottak el ezek az adatok a Gouvernement-hoz. A körzeti hatóságoknak kísérőjelentésükben meg kellett emlékezniök területük nagyobb fontosságú népmozgalmi eseményeiről is.

71 Az új birtokviszonyok kialakítása (pontosabban: rögzítése) terén a kormányzóságra nagy feladatok hárultak; hatásköre ezen a téren azonban nem vagy alig nyert szabályozást. A telekkönyvezések terén 1852. december 22-én csak általános rendelkezés történt a kormányzóság feladatkörének kijelölése nélkül,

72 az úrbéri kárpótlási ügyek terén pedig csak annyi, hogy az 1850. szeptember 12-i császári elhatározás (amelyet a kormányzó az év szeptember 30-án tett közzé), meghatározva a kártérítési előlegezés módját, egy bizottságra ruházta az ügy lebonyolítását, amelynek elnökletét a teljhatalmú császári biztos vagy annak helyettese (a szóban forgó esetben Weiss von Starkenfels) látta el, tagjait pedig (a császári biztossal egyetértésben) a kormányzó nevezte ki.

73 A kereskedelem- és iparigazgatás terén az 1851. november 25-i kormányzói rendelet jelentett komolyabb méretű szabályozást. A kormányzóság hatáskörére vonatkozó részek itt is rövidek: a szabad kereskedést (freigegebener Handel) űző személynek valódi kereskedőként (förmlicher Handelsmann) való bejegyzését a kormányzó engedélyezhette. Iparengedélyek ügyében a kormányzóság (amelyet a rendelet szerint „az egész koronaországbeli kereskedési és iparügyek központi vezénylete illet") általában második folyamodású hatóság. Első fokon jár el a következő ipar- és kereskedelemági engedély adásában: kávé-, serfőzések, könyv-, mű- és régiségkereskedések, kölcsönkönyvtárak, könyv-, réz-, acél- és kőnyom-