Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)

1979-04-14 / 753. szám

14. oldal MENÓRA * 1979 április 14. iMMMMfMIMff WW f f f f Mf f f f f ff Mf >f < : IZRAELNEK ÖRÖK BÉKÉT, ] ; BARÁTAINKNAK és ISMERŐSEINKNEK ; • BOLDOG ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK 1 ► < ► < ► < ► < GREEN ZOLTÁN ► < ► < & és ÉVA ► -^ •• ^ > Kellemes Pészach Ünnepeket kívánunk < y minden Barátunknak, Ismerősünknek ► • ' < ► és az egész Magyar Zsidóságnak ► ► ► Mr. & Mrs. JOHN & MIMY MAUTNER ► -► < * Barátainknak és a világon szétszórtan élő < ► j < ► < ► minden zsidó testvérünknek nagyon ► < ► t " • i * ► Boldog és Békés Ünnepeket kívánunk ► < , v Mr. & Mrs. < PAUL FRIED Ébredj fel tündér! Azra, ele­venedj meg te keleti szép me­sevilág. Róla beszélünk most, aki megálmodott titeket. Szó­lalj meg újra te fényes hegedő az öreg tanító reszketeg ujjai alatt. Költö gyermekkora, Da­li, dali, dal, a szegényes taní­tói lakkal s temérdek poronty­­tyal. Mutasd fürtjeidet, lenges­sed illatod Lila akác, ifjúsá­gunk elillant álomfogatán, vá­rosligeti mustizö alkonyatok emléke jöjj elő, midőn buson­­gő lelkűnkben elül a ligeti va­sárnap trombitás zaja s a nye­­kergő körhinta kikiáltója kilép a festetthátú lovacskák és me­rev zsiráfok mellől, bezárja müintézetét, elzavarja az utol­só potyázót és a söntésbe siet csikos-trikós kollegájával, a céllövölde becsal! emberével. A Beketov cirkuszból is haza­felé siet a kuplé-énekes törpe Zoli a még törpébb segédbo­hóccal, a nagyfejü Gézával, ki áhítattal lesi tanárjának, Zoli­nak fáradt tanításait és aki ez­­időszerint a milleniumi emlék­oszlop köpárkányán uralkodó Mária Terézia vasszobrának mindenesetre illedelmesen kö­szön páratlan mérető sapkájá­val. Bent a liget mélyén, falom­bok rejtekén a lila akác édes bódulatéban szerelmet vall ép­pen a zavart szegény fiú az os­­tobácska édes kislánynak, amely mámoritó eseményhez az éjféli tücsök szolgáltat halk. KÉREM, ÉN MÁR NEM JÁTSZOM Irta: BALLÁ ERZSÉBET bűvös zenét a citerájával. S a hold illedelmesen elbuvik a fel­hő-függöny mögé s csak fél­szemével kukucskálja a jele­netet s félszájával nevet azon, amit lát. Pereces Oszkár bácsi is ha­zafelé kacsázik ezidőben üres kosarával, bár ő ellenirányba menetel, Gotthilf bácsi, a fo­tográfus bódéja felé, aminek ö a felvigyázója, albérlője, gond­noka. Régi ritmusok dobbanjatok meg szivünkben s szólaljonmeg a régi gyermekien bús panasz­dal: Kérem én még nem ját­szottam, nem volt nekem po­­nilovam . . . Lelke mélyén árvállott a szo­morúság. Ki emlékszik Szép Ernő koravén, szomorkás ar­cára, finomszálú, seszinö ha­jára, mely egyre ritkább lett, míg végül kilenc szál lengede­zett belőle fejebubján, megható rendben sorakozva egymás mellé, beosztott távolságban s abból is még három szál elő­­refésülten, arcába hullott, ami­től végkép és visszavonhatat­lanul úgy nézett ki, mint egy szomorkás öreg Iskolásfiú. Ki látta őt a margitszigeti romok között pádon ülni elmé­lázva s tűnődve a nyíló rózsák csodája felett? Sgyermeteg halk örömét, mely úgy suhant át ar­cán, mint méla táj fölött a téli nap, midőn a rőzsaágről madár röppent fel dirregve s odacsi­­vitelt neki valamit üzenetképen. Hogy mit üzen neki e madár s honnan, az titok, azt egyedül 1 csak ö értette. Valami halk bánat futott át minden versén. Ki ismerte e halk bánattal összeszövött lel­ket? Ami a múlandóság bána­ta volt, mely ott borongott lel­ke s betűi felett. Szeretett szo­morú lenni, lelkének természe­tes állapota a szomorúság volt. REMETEK ÉS SZENTEK ALÁZATA Mélyen hajolt meg mindenki előtt és mindenkit elörr enge­dett. Szinte alázatba hullott már az udvariassága. Remeték és szentek alázatát hordta rosszul szabott zakóban, gyűrött barna kalapkában és egy rossz über­­ciherben, mely többet volt zá­logházban mint odahaza. Pörge kalapkáját azért úgy emelte meg a gesztenyesütö kofa előtt, mint király a koronáját, mert aláza­ta mögött nagyonis tudta a maga rangját. Mondotta is egy ízben, midőn valaki hihetetlen sze­rénységéről beszélt: ’’Bár igaz, hogy roppant szerény vagyok, de nekem van mire”. Mindenkinek okvetlenül akart adni valamit. Verseit a világ­nak, alázatát a szegényeknek. Dús kincseket hordott szegény­sége, kopott übercihere alatt s feltétlenül szét akarta osztani e kincseket, mielőtt elmegy. A gyerekek barátja volt s lát­ni lehetett gyakran, amint séta­téren kiskannában vizet visz azoknak, akik még nem tudnak járni. Labda után is szaladt, el is kapta ügyesen s visszadobta. Gyerekkocsi fölött pedig féló­rákig tudott merengeni, mint­ha csodát látna. Gyerekek után közvetlenül a virágokat szerette. Azonban leginkább a szegénység virágait pártolta itt is, még a csúf kis pitypanghoz is volt néhány ked­ves szava és megígérte neki gyönyörű versében, hogy bemu­tatja öt a kaméliának. Határtalan tépintattal rendel­kezett. Felszabadulás után ta­lálkoztunk ismerős családnál. Egy nagy fotelben ült velem szemben és megviseltebb, szo­morúbb volt mint valaha, ar­cába hulló kilenc szál haja azon­ban épségben maradt. Éhínség és nyomorúság kellős közepén találkoztunk s úgy tettünk, mint­ha nem vennök észre s tapinta­tosan másról beszéltünk s nem említettük mindazt, ml velünk történt. Szerényen nyúlt a feléje kí­nált tálba, melyen néhány~nyo­­morszülte pogácsa gubbasztott konyult fejjel, horpadt tartással és szürkén, mint az elnyűtt kül­telki asszonyok a gyár előtt. Szép Ernő megrendülve nézte őket, Illedelmesen kiemelt egyet s majd elejtette, mert nem számított rá, hogy olyan nehéz. Mintha sárból lett volna. Ujjai közt tartotta a pogácsát, mint egy sakkfigurát, mondjuk egy bástyát, amiről nem tudja még, hogy hol fogja letenni. Úgy tar­totta mint egy jelképet, antik korsók figuráinak görögös me­revségével. Ezután leharapta a pogácsa kőkemény horpadt fejét és meg­hökkent. Nem tudta mit csinál­jon vele, mert lenyelni nem le­BÉKÉS, BOLDOG ÜNNEPEKET KÍVÁN IZRAELNEK és a VILÁG ZSIDÓSÁGÁNAK BUCHSBAUM GYÖRGY IZRAELNEK ÖRÖK BÉKÉT BARÁTAIKNAK ÉS ISMERŐSEIKNEK KELLEMES PÉSZACH ÜNNEPEKET KÍVÁNNAK Leslie i Judy FRIEDMAN hetett. Szájában tartotta mint a rágógumit, a romszerö ma­radványt pedig az abrosz rojt­jai közé rejtette ártatlan arc­cal. Az elszabotált pogácsa kár­pótlásául a kávénak kinevezett sötétszürke zaccot oly áhítat­tal itta, mintha nektár lenne. Sőt. A csésze fülét oly elraga­dó előkelőséggel tartotta két ujja között, mint egy előkelő klub főúri angol vendége, ki most az istenek italát ízleli húnyt szemmel, méla gyönyö­rűséggel. Lehet, hogy az angol fotel, a csésze füle és a perc varázsa egy elérhetetlen álom­világba repítette, melynek ré- Iszese sohasem lehetett, legfel­jebb álmaiban. Lassan itta, mint aki nem siet, holott biztosan ha­lál-éhes volt, mert ezidőben a gazdagok is csak aranyért jutot­tak élelemhez. Hát még a sze­gények. Hát még egy költö. Később megkért, hogy mond­jam el " Lehullnak a csillagok című versemet. Elmondtam. Mikor befejeztem kinyitotta szemét, mit előzőleg lehúnyt. - A vers nagyon szép - mon­dotta s tűnődve nézett rém mély tekintetével. - Olyan szép, mintha én irtam volna. -A halk és szerény hang mö­gött mindenki érezte a mély meggyőződést, az ítélet súlyos­ságát. Percnyi csend borult a szobára, mert nagy pillanat, midőn a költö önmaga felett Ítél­kezik. Aztán hátradőlt a fotel­ben, karbatette kezét, előbb azonban átfésülve a homlokéba hulló kilenc szál hajat. Bánato­san, fehéren mosolygott, böl­csek, gyermekek és angyalok habkönnyű mosolyával. Olyan volt ekkor, mint egy álmatag kisgyermek, kinek arcát ezSt­­fénnyel ragyogja be a szikrázó fényes hold. Utána aztán nemsokára el is ment temérdek bánattál a szi­vében. Egyik nagy bánata az volt, hogy a negyvenes évek­ben, nyomorúságának fénykorá­ban, a zsidó Baumgarten dijat nem engedték neki odaítélni. A többi bánattal együtt ezt is el­temette szivében és észrevét­lenül, halkan, illedelmesen, el­költözött az élők világából. Szép Ernő felment a mennyor­szágba. Kiváló Írónk, Zsürger Lász­ló, gyönyörüszépen megírta ne­künk Molnár Ferenc elsöosz­­tályú csodás mennybemenete­lét. Az elegáns, gazdag, monok­­lis Molnár Ferenc mellett Szép Ernő határozottan nyeszlett je­lenségnek tűnt, amellett örök életében igen szegény volt, bár jószívű. Így hát nem tudtunk számára oly pompás mennybe­menetelt biztosítani, mint ami­lyet a nagyszerű Zsürger Lász­ló rendezett Molnár Ferencnek megható kegyelettel, nagy te­hetséggel és teljes joggal. Ké­rem /.sürger Lászlót ehelyütt, engedje meg, hogy zseniális meglátását követve, elmesél­jem most Szép Ernő másod­­osztályú mennybemenetelé­nek történetét. A MENNYEI PORTÁS IS MOSOLYGOTT Megérkezett tehát s régi be­­idegzettsége alapján mélyen meghajolt a mennyel portás e­­lőtt, ki már tudott őr óla s igy maga is mélyen meghajolt s kitárta a kaput. Ö belépett egy fényes terembe, hol civilruhás angyalsereg várta. Hát egyszer csak kit lát meg Szép Ernő? Rlzony az édesapját, kinek kezében egyszerre csak meg­szólalt a fényes hegedű. Ugyan­akkor csíllagfogaton a tündér­szép Azra érkezett sietve, hol­­lőhajában ezüst holdkaréjt rejt­­ve s édes mosolyával csókot dobott az érkező felé. Csodálatoskép a virágok is Idesiettek s izgatottan sugdo-Folytatás a kővetkező oldalon A MENORA OLVASÓINAK ES HIRDETŐINEK Kel lemet Pészach ünnepeket klvún KALMÁR MIKLÓS is ÁGI a Menóra New York-i szerkesztője BARÁTAINAK ÉS ÜGYFELEINEK KELLEMES PÉSZACHI ÜNNEPEKET KÍVÁN EMERY PRINTING 401 EAST 80th STREET, NEW YORK Kedves vevőinknek és jóbarátainknak BOLDOG ÜNNEPEKET KIVAN HUNGÁRIÁN QUALITY PASTRY SHOP 841 Madison Avc. and 314 E. 78th Street tulajdonosa New York. Izraelnek igazi Örök Békét Drága Testvéreimnek és Barátaimnak egészséges Pészach-ot kíván Pollatsik Bandi és Licy a Charm Dress Shop tulajdonosai J KELLEMES PÉSZACH ÜNNEPEKET KÍVÁN BARÁTAINAK ÉS ÜGYFELEINEK Norman N. Gáti és Éva Blith, Eastman Dilon, Union Securities and Co. Vice Presindent-je 1221 Ave. of the Americas, N.Y.C. A Magyar Egyesületeknek Tagjainknak és Pártolóinknak KELLEMS ÜNNEPEKET KÍVÁN FIRST HUNGARIAN LITERARY SOCIETY Vezetősége BÉKÉS, BOLDOG ÜNNEPEKET KÍVÁN az OTTHON KÖR VEZETŐSÉGE MINDEN TAGJÁNAK, BARÁTAIKNAK ÉS A TÖBBI EGYESÜLETEKNEK 3%>

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom