Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-07-30 / 13-14. szám
6 BU'eños Aires, 1Ö53V július' 30. MAGYAROK ÚTJA A szlovák soviniszták elajándékoznak egy bolsevista vezért.. Néhány hónappal ezelőtt a „Jednota” című emigráns lapban a Külföldi Szlovák Nemzeti Tanács amerikai szervezeteinek elnöke, Pauco cikket írt, amelybcn tiltakozik az ellen, hogy a vörös csehszlovák kormány elnöke, Viliam S i r o k y szlovák lenne. „Az igazság az, írja Pauco József, — hogy Siroky-ban nincs egyéb a szlovákságból, mint a neve. Mindig magyarnak tartotta magát és mint ilyen kezdte szervezni harminc évvel ezelőtt a magyar kommunista pártot Szlovákiában." Ez a cikk több szlovák lapban megjelent és számos angolnyelvü lapba is eljuttatták. A célja nyilvánvaló: felelőssé kell tenni a magyarságot a kommunizmus betelepítéséért, hogy eggyel több ok legyen arra, hogy a magyarságot ősi földjéről kiszoríthassák. Felelőtlen, önző és ravasz antibolsevizmus ez! Olyan belső irredentizmus füti, amely ellen épp szlovák részről tiltakoztak a legtöbbet. Hogy menynyire elfogultak ebben a kérdésben egyes szjovák- körök, azt magulc bizonyítják be, amikor, ellenkező esetben a másik végletbe csapnak át és például magukénak követelik Kubalát, a híres futbalistát, csak azért, mert Kubala, mint „földi” egy levelezőlapon üdvözölte Argentínában élő szlovák barátait. Siettek gyelemfeméífó. Nézzük tehát ebből a szempontból a másik port, amelynek meg éppen az a célja, hogy mindenképpen nekünk ajándékozzák a kommunista szlovák \ ezért, amint azt aCseh szlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának körlevelében olvashatjuk. . \ Érdekes nemzetiségi osztályozás Prága szlovákszármazású minisztere körül „Nem tiltakoznánk az ellen,< hogy Siroky Viliam magyar, ha ezt, mint a legilletékesebb személy, ö maga mondaná. Mi idegen hangzású névért nem közösítünk. ki senkit a magyarságból, ha közénk tartozónak vallja magát, ahogy nem tartunk mienkének senkit a maga akarata ellenére. Azonban Sirokyt tiszta szlovák neve és kifejezett szlovák öntudata ellenére akarják gyanús nagylelkűségből magyarrá tenni. Igaz, hogy Siroky a régi Magyarország területén Pozsonyban született, de ebből kiindulva Pauconak sok derék szlováköt kellene kiárusítania.« Viszont abban a korban, amikor kommunistává lett, már Csehszlovákia polgára v o 1 t, s nem a magyar, hanem a szlovák kommunista pártnak tartozott alapító tagjai közé. Ezen az alapon volt tagja a csehszlovák nemzetgyűlésnek még. 1939 e lőtt és egyetlen egy népszámlálásnál sün vallotta mpgáí másnak, mint szlováknak. Tudjuk, hogy tcstvérbátyja másképp érzett, de az sem magyarul, hanem németül, s a Némqt Párt tagja volt. Mindezt Pauco éppen olyan A Homonnay-tanulmány folyt. E küzdelemben a horvátság erői nem voltak elégségesek s éppen ebben a nemzeti létért és egyben Európáért. Nyugatért vívott harcában talált a horvátság természetes, geopolitikailag adott szövetségesre a Dunamedencét megszervező s azt a középkor folyamán népileg be is töltő magyarságban. Éppen ezért nem a véletlen, hanem a népek sorsát megszabó geopolitikai erők törvényszerűsége érvényesült, amikor 850 esztendővel ezelőtt a magyarság és a horvátság unióra lépett. S ezen unió kialakulásásban a nyugati gondolat, az európai szempont döntő szerepet játszott. * * * A horvátságnak azonban nemcsak délkeleten a balkáni erőkkel szemben kellett szinte állandó harcot vívnia, de délnyugaton, a Római- Birodalom örökébe lépő itáliai törekvésekkel szemben is. Elsősorban Velencével, az Adria egyeduralmára törő gazdag kereskedővárossal szemben, majd a római hagyományokat felelevenítő olasz birodalmi törekvésükkel szemben. A középkori független Horvátország politikai súlyterülétet ugyan a mai Északnyugat Dalmácia mögöttes területén helyezkedett el, szemben a horvátság szellemi és gazdasági életének súlypontja csakhamar az ekkor már elhorvátosodó dalmát városokba tolódott át. Az Adria túlsó partjáról fenyegető veszély éppen 'ezt az egyre izmosodó horvát szellemi s gazdasági centrumot fenyegette, azt nemcsak politikailag kívánta kikapcsolni a horvát egységből, de gazdaságilag megsemmisíteni, elsorvasztani is, amint ez be is következett Velence uralmának állandósulása idején. így ismét nem véletlen, hogy a horvát nemzeti uralkodóház kihaltakor éppen Dalmáciából indult ki az a horvát törekvés; mely a horvát trónt a magyar királlyal kívánta betölteni. (2.) A dalmát városok polgársága ugyanis úgy vélte, hogy csakis a Dunamedence hatalmi erejének sorompóba állításával háríthatja el a velencei veszélyt s egyben a horvát kikötők gazdasági hátteréül a horvát területeken túl az egész Dunamedencét is biztosíthatják. S a dalmácjai horvátság számításában nem is csalódott. A középkori Magyar-Birodalom valóban gátat vetett Velence hatalmi törekvéseinek s az Adria felé irányuló s egyre növekvő kereskedelmi forgalmával a horvát tengerparti városokat történeti fejlődésük tetőpontjára emelte. Amíg tehát a horvátság településterületének geopolitikai adottságából folyó balkáni s itáliai befolyások s törekvések mindig károsnak, sőt veszélyesnek bizonyultak a horvátság politikai, gazdasági s kulturális fejlődése szempontjából, addig a Dunamedencével való szövetkezés egészségesnek, szerencsésnek bizonyult, mert e szövetség nemcsak a káros befolyások kiküszöbölését, távoltartását tette lehetővé, de előmozdította a horvátság gazdasági s kulturális fejlődését, állami önállóságát. A Dunamedencéhez tartozni, vele szövetségre lépni, avagy sorsközösséget vállalni, a történelem tanulsága szerint horvát érdeknek bizonyult. S ha ez a tétel helyesnek bizonyult már a középkor kezdetén, amikor a horvátság politikai, gazdasági s kulturális súlyterülete a mediterráni s a balkáni zóna északnyugati érintkezési területére esett, még inkább helytállóbbnak bizonyult akkor, amikor a történeti fejlődés során e súlypont egyre inkább északra tolódott el, hogy aztán a török háborúk következtében teljesen a Dráva-Száva körére, illetve annak ny*gati felére helyeződjék. Éppen ezért s mert a horvát tengerpart a Dunamedence nagyszerű gazdasági kiegészítő területének bizonyult s mert Bosznia-Hercegovina természetes gazdasági útvonalai is északra, a Dunamedence felé mutatnak, a horvátságot s vele együtt a horvátság teljes településterületét a Dunamedencéhez tartozónak tekinthetjük. (folytatjuk.) (1.) Máriaffy Lajos: A magyarság jövője a Dunamedencében a felszabadulás után. Unió — IV. évf. 1. szám. — 1953. január — 1 és 2. oldal. (2.) Dr. F. Sisic: Pregled povijesti hrvatska naroda. I. kötet. Zagreb, 1916. jól tudja, mint mi, sőt még jobban. Hisz Siroky pártja az első Köztársaság parlamentjében köz jogi kérdésekben gyakran együtt ment Paucoékkal. S amikor a második világháború alatt Moszkva Szlovákiába, (és nem Magyarországra!) k ü 1 d t e őt, mint partizánvezért, és ebben a tevékenységében elfogták, Pauco lapjában nem jutott eszébe Siroky „magyarsága”, hanem elfogadta annak, aminek vallotta magát: szlováknak. Nem marad más alap hátra Siroky nemzetiségi osztályázásához, mint az, hogy magyarul is beszél, igaz, hogy kissé törve. Ezen az alapon azonban megint sok derék szlovák akarata ellenére áthullana hozzánk Pauco rostáján. Pauco ugyan maga megmaradna szlováknak, mert magyargyülölete elég nagy ahhoz, hogy nem tanulta meg nyelvünket. Bár még ez a kifejezett, ellenszenv sem biztosítja az ő nagy szlovákságát sem, mert úgy tudjuk, hogy a második világháború alatt voltak szlovák körök, amelyek más nézeten voltak. A vak sovinizmus, elfogultság és rossz szándék nagyon bizonytalan talajra visz. Petőfiből akarata ellenére szlovákot csinál, mert fajilag onnan eredt, bár minden csepp vérével tiltakozott még annak gyanúja ellen is, hogy valaki magyarságát kétségbe vonja. Sirokyt ellenben szlovák névvel és cseh és szlovák statisztikai múlttal egyszerre magyarrá teszi ugyancsak akarata ellenére. Csodáljuk, hogy még mindig annyi müveit szlovák nem gondolja végig a kritikátlan nacionalizmus logikus következtetéseit. A Sirokyval űzött újabb politikai játéknak azonban már nem is a sovinizmus, hanem a rosszakaratú propaganda a sugallója. A szándékot elárulják a további mondatok, amelyekből megtudjuk, hogy Siroky már csak egyedül van a régi kommunista gárdából hatalomban, (nem felel meg a tényeknek!) mert mint „magyar” feltétlenül aláveti magát a Politburonak. A szlovák függetlenség felé hajló elvtársak már eltűntek mellőle és így most ő az egyedüli gyilkolója az ellenállóknak. Már száz hős szlovák kommunista tűnt el a kezén. (A sorok mögött ott van az is, hogy miután a magyarokat likvidáló i is az üdvözlő kártyával azonnal: a buenosairesi német laphoz, 'hogy ott Laco Kubala facsimilében közzétett aláírásával bebizo-1 nyítsák, hegy Kubala a szlováksághoz tartozik. Lapunk más helyén foglalkozunk ezzel a Ku-1 bala-üggyel; amelynek ténybeli jelentősége egyáltalán nincs számunkra. A módszer azonban fisz övük kommunista vezérek: Husák, Novomesky, Okaly börtönben vannak, a szlovákiai kommunizmus cselekedeteiért a „magyar” Siroky a felelős.) A mi ítéletünkben a miniszterelnöki székben ülő Siroky és a börtönben ülő elvtársai kommunistasága és szlováksága között csak egy különbség van: Siroky már csak kommunista alapon üldöz szlovák és magyar ellenállókat válogatás nélkül, börtönben ülő elvbarátai azonban elsősorban magyarokat gyilkoltak és irtottak szlovák nacionalista és kommunista-pánszláv alapon. Erős a gyanúnk, hogy Pauco ezért teszi meg Sirokyt magyarnak és ad elismerést a börtönben ülő kommunisták szlovákságának. Ez a sokak előtt rejtve maradt, de számunkra nagyon világos tendencia eszünkbe juttatja Pauco fegyvertársának, dr. Mikusnak már egyszer megbírált kijelentését, hogy a szlovákok annyira idegenek a kommunizmustól, hogy a szlovák kommunista pártot is magyarok szervezték és vezették. Mi összefüggést látunk az ilyen nyilatkozatok és a newyorki csehszlovák körök által sugalmazott sajtótudósítások között, amelyek, mint J. Mac Cormacké is a N. Y. Times-ban arról regélnek, hogy „Csehszlovákia oly méretű ellenállást tanúsít a kommunizmussal szemben, hogy egymaga több mártírt termelt ki, mint az összes többi keleteurópai csatlósállam együttvéve!” S ha ehhez a meséhez hozzáadjuk Mikus és Pauco rosszindulatú propagandáját: hogy már a második világháború előtt magyarok szervezték a csehszlovákiai kommunizmust és ma már a jó függetlenségi szlovák kommunisták is börtönben vannak, c s a k a Moszkvahű „magyar” Siroky uralkodik tovább, kész annak a szellemnek portréja, amely ezeket a cikkeket sugallja. Célja felől nincs kétség: a magyarságra kenni minden felelősséget s az ő kárára elégíteni ki megint az éhes sovinzimust. Ennek a rosszindulatú, hazug propagandának mellékes, hogy Magyarországon a magyarokból a legbrutálisabb orosz megszállás kényszere és csalása is csak 17% kommunista szavazatot tudott kisajtolni, amikor a szabad és oroszmentes csehszlovák választások parlamenti többséget adtak a kommunista pártnak és Szlovenszkón is 30 %-ot kapott a kommunista párt csupa szlovákoktól, mert a magyarok még csak nem is szavazhattak. Azt is el szeretnék hallgatni, hogy a két világháború közt a cseh és szlovák kommunisták —-egy sereg polgári párt segédletével— készítették Moszkva diadalútját (Folyt, a 8. oldalon)
