Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)

1953-07-30 / 13-14. szám

6 BU'eños Aires, 1Ö53V július' 30. MAGYAROK ÚTJA A szlovák soviniszták elajándékoznak egy bolsevista vezért.. Néhány hónappal ezelőtt a „Jednota” című emigráns lap­ban a Külföldi Szlovák Nemze­ti Tanács amerikai szervezetei­nek elnöke, Pauco cikket írt, a­­melybcn tiltakozik az ellen, hogy a vörös csehszlovák kor­mány elnöke, Viliam S i r o k y szlovák lenne. „Az igazság az, írja Pauco József, — hogy Siro­­ky-ban nincs egyéb a szlovák­ságból, mint a neve. Mindig magyarnak tartotta magát és mint ilyen kezdte szervezni har­minc évvel ezelőtt a magyar kommunista pártot Szlovákiá­ban." Ez a cikk több szlovák lapban megjelent és számos angolnyel­­vü lapba is eljuttatták. A célja nyilvánvaló: felelőssé kell ten­ni a magyarságot a kommuniz­mus betelepítéséért, hogy eggyel több ok legyen arra, hogy a ma­gyarságot ősi földjéről kiszorít­hassák. Felelőtlen, önző és ra­vasz antibolsevizmus ez! Olyan belső irredentizmus füti, amely ellen épp szlovák részről tilta­koztak a legtöbbet. Hogy meny­nyire elfogultak ebben a kér­désben egyes szjovák- körök, azt magulc bizonyítják be, amikor, ellenkező esetben a másik vég­letbe csapnak át és például ma­gukénak követelik Kubalát, a híres futbalistát, csak azért, mert Kubala, mint „földi” egy leve­lezőlapon üdvözölte Argentíná­ban élő szlovák barátait. Siettek gyelemfeméífó. Nézzük tehát ebből a szempontból a másik port, amelynek meg éppen az a célja, hogy mindenképpen ne­künk ajándékozzák a kommu­nista szlovák \ ezért, amint azt aCseh szlovákiai Ma­gyarok Nemzeti Bi­zottmányának körle­velében olvashatjuk. . \ Érdekes nemzetiségi osztályozás Prága szlovákszármazású minisztere körül „Nem tiltakoznánk az ellen,< hogy Siroky Viliam magyar, ha ezt, mint a legilletékesebb sze­mély, ö maga mondaná. Mi ide­gen hangzású névért nem közö­sítünk. ki senkit a magyarságból, ha közénk tartozónak vallja ma­gát, ahogy nem tartunk mien­­kének senkit a maga akarata el­­lenére. Azonban Sirokyt tiszta szlovák neve és kifejezett szlo­vák öntudata ellenére akarják gyanús nagylelkűségből magyar­rá tenni. Igaz, hogy Siroky a ré­gi Magyarország területén Po­zsonyban született, de ebből ki­indulva Pauconak sok derék szlováköt kellene kiárusítania.« Viszont abban a korban, ami­kor kommunistává lett, már Csehszlovákia polgára v o 1 t, s nem a magyar, hanem a szlovák kommunista pártnak tartozott a­­lapító tagjai közé. Ezen az ala­pon volt tagja a csehszlovák nemzetgyűlésnek még. 1939 e lőtt és egyetlen egy népszámlá­lásnál sün vallotta mpgáí más­nak, mint szlováknak. Tudjuk, hogy tcstvérbátyja másképp ér­zett, de az sem magyarul, ha­nem németül, s a Némqt Párt tagja volt. Mindezt Pauco éppen olyan A Homonnay-tanulmány folyt. E küzdelemben a horvátság erői nem voltak elégségesek s éppen ebben a nemzeti létért és egyben Európáért. Nyugatért vívott harcában talált a horvátság természetes, geopolitikailag adott szövetségesre a Dunamedencét megszer­vező s azt a középkor folyamán népileg be is töltő magyarságban. Éppen ezért nem a vélet­len, hanem a népek sorsát megszabó geopoliti­kai erők törvényszerűsége érvényesült, amikor 850 esztendővel ezelőtt a magyarság és a hor­vátság unióra lépett. S ezen unió kialakulásás­­ban a nyugati gondolat, az európai szempont döntő szerepet játszott. * * * A horvátságnak azonban nemcsak délkele­ten a balkáni erőkkel szemben kellett szinte ál­landó harcot vívnia, de délnyugaton, a Római- Birodalom örökébe lépő itáliai törekvésekkel szemben is. Elsősorban Velencével, az Adria egyeduralmára törő gazdag kereskedővárossal szemben, majd a római hagyományokat felele­venítő olasz birodalmi törekvésükkel szemben. A középkori független Horvátország politi­kai súlyterülétet ugyan a mai Északnyugat Dal­mácia mögöttes területén helyezkedett el, szem­ben a horvátság szellemi és gazdasági életének súlypontja csakhamar az ekkor már elhorváto­­sodó dalmát városokba tolódott át. Az Adria túlsó partjáról fenyegető veszély éppen 'ezt az egyre izmosodó horvát szellemi s gazdasági centrumot fenyegette, azt nemcsak politikailag kívánta kikapcsolni a horvát egységből, de gaz­daságilag megsemmisíteni, elsorvasztani is, a­­mint ez be is következett Velence uralmának állandósulása idején. így ismét nem véletlen, hogy a horvát nem­zeti uralkodóház kihaltakor éppen Dalmáciá­ból indult ki az a horvát törekvés; mely a hor­vát trónt a magyar királlyal kívánta betölteni. (2.) A dalmát városok polgársága ugyanis úgy vélte, hogy csakis a Dunamedence hatalmi erejének sorompóba állításával háríthatja el a velencei veszélyt s egyben a horvát kikötők gazdasági hátteréül a horvát területeken túl az egész Dunamedencét is biztosíthatják. S a dalmácjai horvátság számításában nem is csalódott. A középkori Magyar-Birodalom valóban gátat vetett Velence hatalmi törekvé­seinek s az Adria felé irányuló s egyre növek­vő kereskedelmi forgalmával a horvát tenger­parti városokat történeti fejlődésük tetőpontjá­ra emelte. Amíg tehát a horvátság településterületének geopolitikai adottságából folyó balkáni s itáli­ai befolyások s törekvések mindig károsnak, sőt veszélyesnek bizonyultak a horvátság politi­kai, gazdasági s kulturális fejlődése szempont­jából, addig a Dunamedencével való szövetke­zés egészségesnek, szerencsésnek bizonyult, mert e szövetség nemcsak a káros befolyások kiküszöbölését, távoltartását tette lehetővé, de előmozdította a horvátság gazdasági s kultu­rális fejlődését, állami önállóságát. A Dunamedencéhez tartozni, vele szövetség­re lépni, avagy sorsközösséget vállalni, a tör­ténelem tanulsága szerint horvát érdeknek bi­zonyult. S ha ez a tétel helyesnek bizonyult már a középkor kezdetén, amikor a horvátság poli­tikai, gazdasági s kulturális súlyterülete a me­­diterráni s a balkáni zóna északnyugati érint­kezési területére esett, még inkább helytállóbb­nak bizonyult akkor, amikor a történeti fejlő­dés során e súlypont egyre inkább északra toló­dott el, hogy aztán a török háborúk következté­ben teljesen a Dráva-Száva körére, illetve annak ny*gati felére helyeződjék. Éppen ezért s mert a horvát tengerpart a Du­namedence nagyszerű gazdasági kiegészítő terü­letének bizonyult s mert Bosznia-Hercegovina természetes gazdasági útvonalai is északra, a Dunamedence felé mutatnak, a horvátságot s vele együtt a horvátság teljes településterületét a Dunamedencéhez tartozónak tekinthetjük. (folytatjuk.) (1.) Máriaffy Lajos: A magyarság jövője a Duna­­medencében a felszabadulás után. Unió — IV. évf. 1. szám. — 1953. január — 1 és 2. oldal. (2.) Dr. F. Sisic: Pregled povijesti hrvatska naroda. I. kötet. Zagreb, 1916. jól tudja, mint mi, sőt még job­ban. Hisz Siroky pártja az első Köztársaság parlamentjében köz jogi kérdésekben gyakran együtt ment Paucoékkal. S amikor a második világháború alatt Moszkva Szlovákiába, (és nem Magyarországra!) k ü 1 d t e őt, mint partizánvezért, és ebben a tevékenységében elfogták, Pau­co lapjában nem jutott eszébe Siroky „magyarsága”, hanem el­fogadta annak, aminek vallotta magát: szlováknak. Nem marad más alap hátra Siroky nemzeti­ségi osztályázásához, mint az, hogy magyarul is beszél, igaz, hogy kissé törve. Ezen az ala­pon azonban megint sok derék szlovák akarata ellenére áthulla­na hozzánk Pauco rostáján. Pa­uco ugyan maga megmaradna szlováknak, mert magyargyülö­­lete elég nagy ahhoz, hogy nem tanulta meg nyelvünket. Bár még ez a kifejezett, ellenszenv sem biztosítja az ő nagy szlo­vákságát sem, mert úgy tudjuk, hogy a második világháború a­­latt voltak szlovák körök, ame­lyek más nézeten voltak. A vak sovinizmus, elfogult­ság és rossz szándék nagyon bi­zonytalan talajra visz. Petőfiből akarata ellenére szlovákot csi­nál, mert fajilag onnan eredt, bár minden csepp vérével tilta­kozott még annak gyanúja ellen is, hogy valaki magyarságát két­ségbe vonja. Sirokyt ellenben szlovák névvel és cseh és szlo­vák statisztikai múlttal egyszer­re magyarrá teszi ugyancsak a­­karata ellenére. Csodáljuk, hogy még mindig annyi müveit szlo­vák nem gondolja végig a kriti­­kátlan nacionalizmus logi­kus következtetéseit. A Sirokyval űzött újabb po­litikai játéknak azonban már nem is a sovinizmus, hanem a rosszakaratú propaganda a su­gallója. A szándékot elárulják a további mondatok, amelyek­ből megtudjuk, hogy Siroky már csak egyedül van a régi kommunista gárdából hatalom­ban, (nem felel meg a tények­nek!) mert mint „magyar” fel­tétlenül aláveti magát a Polit­­buronak. A szlovák független­ség felé hajló elvtársak már el­tűntek mellőle és így most ő az egyedüli gyilkolója az ellenál­lóknak. Már száz hős szlovák kommunista tűnt el a kezén. (A sorok mögött ott van az is, hogy miután a magyarokat likvidáló i is az üdvözlő kártyával azonnal: a buenosairesi német laphoz, 'hogy ott Laco Kubala facsimilé­ben közzétett aláírásával bebizo-1 nyítsák, hegy Kubala a szlovák­sághoz tartozik. Lapunk más helyén foglalkozunk ezzel a Ku-1 bala-üggyel; amelynek ténybeli jelentősége egyáltalán nincs szá­munkra. A módszer azonban fi­sz övük kommunista vezérek: Husák, Novomesky, Okaly bör­tönben vannak, a szlovákiai kommunizmus cselekedeteiért a „magyar” Siroky a felelős.) A mi ítéletünkben a minisz­terelnöki székben ülő Siroky és a börtönben ülő elvtársai kom­­munistasága és szlováksága kö­zött csak egy különbség van: Siroky már csak kommunista a­­lapon üldöz szlovák és magyar ellenállókat válogatás nélkül, börtönben ülő elvbarátai azon­ban elsősorban magyarokat gyil­koltak és irtottak szlovák nacio­nalista és kommunista-pánszláv alapon. Erős a gyanúnk, hogy Pauco ezért teszi meg Sirokyt magyarnak és ad elismerést a börtönben ülő kommunis­ták szlovákságának. Ez a sokak előtt rejtve ma­radt, de számunkra nagyon vilá­gos tendencia eszünkbe juttatja Pauco fegyvertársának, dr. Mi­­kusnak már egyszer megbírált kijelentését, hogy a szlovákok annyira idegenek a kommuniz­mustól, hogy a szlovák kommu­nista pártot is magyarok szer­vezték és vezették. Mi össze­függést látunk az ilyen nyilat­kozatok és a newyorki csehszlo­vák körök által sugalmazott saj­tótudósítások között, amelyek, mint J. Mac Cormacké is a N. Y. Times-ban arról regélnek, hogy „Csehszlovákia oly méretű ellenállást tanúsít a kommuniz­mussal szemben, hogy egymaga több mártírt termelt ki, mint az összes többi keleteurópai csat­lósállam együttvéve!” S ha eh­hez a meséhez hozzáadjuk Mi­­kus és Pauco rosszindulatú pro­pagandáját: hogy már a máso­dik világháború előtt magyarok szervezték a csehszlovákiai kom­munizmust és ma már a jó füg­getlenségi szlovák kommunisták is börtönben vannak, c s a k a Moszkvahű „magyar” Siroky u­­ralkodik tovább, kész annak a szellemnek portréja, amely eze­ket a cikkeket sugallja. Célja fe­lől nincs kétség: a magyarságra kenni minden felelősséget s az ő kárára elégíteni ki megint az éhes sovinzimust. Ennek a rosszindulatú, hazug propagandának mellékes, hogy Magyarországon a magyarokból a legbrutálisabb orosz megszál­lás kényszere és csalása is csak 17% kommunista szavazatot tu­dott kisajtolni, amikor a szabad és oroszmentes csehszlovák vá­lasztások parlamenti többséget adtak a kommunista pártnak és Szlovenszkón is 30 %-ot kapott a kommunista párt csupa szlo­vákoktól, mert a magyarok még csak nem is szavazhattak. Azt is el szeretnék hallgatni, hogy a két világháború közt a cseh és szlovák kommunisták —-egy se­reg polgári párt segédletével— készítették Moszkva diadalútját (Folyt, a 8. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom