Komáromi Református Egyházmegye 2. - Magyar Református Egyház Javainak Tára 30. Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 13. (Debrecen, 2015)

Komárom

Komáromi Egyházmegye II. KOMÁROM - KOMÁRNO

A gyülekezet története

Város és járási székhely a Kisalföldön, a Csallóköz DK-i csúcsában, a Duna bal partján, a Vág folyó torkolatánál, Érsekújvártól D-re, a szlovák—magyar határon. Egykori virágzó kereskedőváros, a 17—18. században Magyarország gabona-, fa- és halkereskedelmének központja volt. 1265-től városi, 1745-től szabad királyi városi, 1876-tól törvényhatósági jogú városi ranggal rendelkezett, 1922-ben elveszített városi címét 1960-ban kapta vissza. Az államalapítás korától 1922-ig Komárom, majd 1938-45 között, amikor ismét Magyarországhoz tartozott, Komárom-Pozsony vármegye székhelye volt. Magyar lakosainak egy részét a második világháború után Magyarországra telepítették, helyükre magyarországi és szlovákiai szlovák telepesek költöztek. - A honfoglalás után vízivárként épült, a 16-17. században átépített, majd a 19. század elején a várost is magában foglaló erődítményrendszerré átalakított vára nagy részét mára lebontották. A 2. világháborút követően a város magyar lakosságából 9000 főt kitelepítettek. A város a szlovákiai magyarság egyik szellemi és kulturális központja, számos magyar kisebbségi intézmény székhelye, politikai és kulturális rendezvény helyszíne.

Komáromban a vár védelmében indult meg a reformáció. Mikor 1594-ben a török felégette a várost, annak Nagyszombat felé igyekvő népét egész úton protestáns lelkészek látták el az Ur igéjével. Visszatérésük után, a 17. század legelején elkergette papjaikat Szuhay István egri püspök. Az 1606-ban megkötött bécsi békét követően, átmenetileg, ismét működhetett az egyház. Két egyenlő rangú lelkészük volt, iskolájuk a középfokúak közé számított. 1621-ben összes épületeiktől megfosztották a protestánsokat, 1672-ben, majd ismét 1683-ban elűzték papjaikat s elkobozták mindennemű vagyonukat. A jogfosztottság alatt csupán elemi iskolát tarthattak nyilvánosan. A Türelmi rendeletet követően lett ismét szabad a vallásgyakorlás. A kollégium újabb, ma is álló épülete 1797-re készült el. Noha a dunántúli egyházkerület kollégiumának Pápáról ide való áthelyezése érdekében három ízben (1804—7, 1839—47, 1892-93) is indítottak mozgalmat, 1851-től már az addig működő kollégium is megszűnt. Az utóbbi diákjai között találjuk Komáromi Csipkés Györgyöt, Jókai Mórt és sok más jelest. A két világháború között itt volt a Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyház Dunáninneni Egyházkerületének a központja. Ugyancsak itt működött 1935-42 között a Református Magyar Koedukációs Tanítóképző Intézet is. Az 1990-ben megszervezett katechetikai szemináriumból 1994-ben alakult meg a Calvin János Teológiai Akadémia, amely napjainkban a 2004-ben megalakult magyar nyelvű Selye János Egyetem egyik kara.

A gyülekezet megszervezése a neves reformátor Huszár Gál személyéhez kötődik. Lelkészei között találjuk az 1781 után újraszerveződő egyház első lelkészét, Péczeli Józsefet, az 1878-tól 1895-ig itt szolgáló Pap Gábort, a Dunántúli Református Egyházkerület későbbi püspökét, Tóth Kálmánt, aki a komáromi Timótheus Palota lelkészeként a fiúárvák felkarolásával végzett nagy szolgálatot a belmisszióban, illetve Horváth Zsigmondot, aki 1984. május 4-én lett az akkori Csehszlovákiai Református Egyház püspöke.

Lakóinak a száma 2011-ben 34 349, ebből 18 506 (53,9%) magyar, 11 509 (33,5%) szlovák, 247 (0,7%) cseh és morva, 141 (0,4%) roma, 21 (0,06%) német, 7 (0,02%) zsidó nemzetiségű. Anyanyelv szerint: 20 080 (58,5%) magyar, 9883 (28,8%) szlovák, 213