P. Szalay Emőke: Iparművészeti emlékek a drávaszögi, vajdasági, muramelléki és felső-őrségi magyar református gyülekezetekben - Magyar Református Egyház Javainak Tára 12. (Debrecen, 2007)
Szerbiai Református Egyház - A vajdasági klenódiumok elemzése
Az ismert emlékanyag alapján úgy tűnik, hogy a XX. század elején jelennek meg az ún. betegúrvacsora készletek, bár a Drávaszögben a korai összeírásban említenek hegetek poharát. Vajdasági sajátosságnak tarthatjuk, hogy jelentős számú üvegedény került elő. Bár az üveg, mint anyag szerepel az 1563-as debrecen —egervölgyi zsinat úrasztali edényekre vonatkozó határozataiban, vagyis, hogy ilyen anyagú edényt is lehet használni úrvacsora osztáskor, viszonylag kevés edényt ismerünk. Ezért figyelmet érdemlő, hogy itt hét üvegedényt őriznek. Ezek közül egy gyülekezetben találtunk két üvegpoharat. Egyikükről kora alapján, feltehetően a XX. század elején készült, felvetjük, hogy esetleg beteg úrvacsoraedényként használták117. Boroskannák A következő edényforma a boroskanna. Ezek között jelentős számban találunk ón- edényeket, amelyeket szintén az un. telepesek hoztak magukkal anyagyülekezeteikből, ezek mind a XVIII. századból származnak. Az ónedényeknek a református egyházban betöltött fontosságára utal az, hogy a művesség hanyatlásának időszakában, a XIX. század közepén még mindig készíttettek ebből az anyagból boroskannákat. Ezek esetében szintén a szokásos jelenséget láthatjuk, a gyülekezetek egyszerre több edényt szereznek be. A Vajdaság református gyülekezeteinek ónedény állományából az áttelepülők által magukkal hozott kannák azt mutatják, hogy a XVIII. században a kassai edények valóban az egész Alföldre kiterjedő piackörzettel rendelkeztek. A XVIII. század végén, amikor a felvidéki évszázados nagy központok fokozatosan háttérbe szorultak, Budán és Pesten újraindult az ónedény készítés. Az ónkannáknak a gyülekezetek életében betöltött fontosságát mutatja az, hogy az újvidéki hívek az egyházközség létrejöttekor azonnal beszereztek ilyen edényeket. A Vajdaság területe távol volt a neves ónedénygyártó központoktól, mind a nyugat és keletfelvidéki, mind az erdélyi ónkannagyártó céhek városaitól. Nem véletlen tehát, hogy Buda és Pest felé irányult a figyelem, onnan szerezték be a gyülekezetek az ónedényeiket. Ugyanakkor ez nem egyértelműen a távolság kérdése volt, hiszen a XVIII. század végén, a XIX. század első felében Kárpátalján, amelynek közelében van a nagy múltú kassai ónedény gyártó központ, mégis 13 db budai és pesti készítésű kenyérosztó tálat őriznek a gyülekezetek. Új borosedényeket a XIX. század második felében készíttetnek, ilyen egy réz kancsó. A bádog szintén megtalálható a kanna alapanyagok között, egy edény készült ebből a XIX. század közepe táján. 117 Üvegpoharak a Kárpátalján a XIX. század második feléből ismertek pl. Magyar Református Egyházak Javainak Tára IV. 2001. 310. E31. kép 142
