Máramaros-Ugocsa Egyházmegye - Magyar Református Egyház Javainak Tára 1. Kárpátaljai Református Egyház 1. (Budapest, 1999)
Fancsika
ancsika Az egyházközség története Árpádkori település Ugocsa megyében. A Bereg megyei mezőkaszonyi járás dézsmajegyzékében az 1550-as évek legelején mint közepes népességű, egy- házas helység tűnik fel. 1550-53 között 62 terménnyel adózó és 11 sarlópénzt fizető lakosa volt (Ez mintegy 360-400 léleknek felel meg). Jelentőségét az is alátámasztja, hogy 1550-ben ide hordták össze a dézsmaasztagot, 123 kalangya és 7 kéve kenyérgabonát, amelyből 148 quartália szemet csépeltek. A Fancsikán termelt búzából a császárnak kivett dézsmából a plébánosnak járt az úgynevezett „quartalae". A fancsikai plébánosnak jelentős mennyiség, 17 kalangya és 16 kéve jutott. Másfél évtized múlva, 1565-ben lakossága csaknem a felére csökkent, mert mindössze 30 terménnyel adózó és 9 sarlópénzt fizető családfőt írtak össze. 1576-ban Nyiri Mátyás bírósága idején 42 jobbágyháztartás adózott természetben összesen 107 kalangya búzával és 9 családfő élt zsellérsorban, akik csak 6 dénár keresztyénpénzt fizettek. Akkori plébánosának a nevét nem ismerjük, de valószínű, hogy - az elnevezés ellenére - már a reformáció szellemében tanított és a dézsmából kapott járandósága 13 kalangya és 12 kéve búza volt. Ugyanebben az évben a báránydézsmajegyzék szerint bárányt, illetve juhot is tartottak a faluban. Büdocs Jánosnak 72, Juhász Mártonnak 63 báránya volt. 1599-ben már egyetlen természetben adózó jobbágy sincs a faluban. Mind az 57 család fejenként 6 dénárt fizetett. Ez nem elszegényedést vagy termelésképtelenséget jelent, hanem azt, hogy megváltozott a falu társadalmi helyzete. Bár forrásaink nem adnak erre a változásra nézve felvilágosítást, más forrásokból tudjuk, hogy keresztyénpénzt fizettek azok is, akik nem jobbágyi, hanem nemesi telken gazdálkodtak. A fancsikaiak időközben igazolták, hogy a falu határa nemesi telkekből állt. 1612-13-ban Debreceni Péter volt a lelkész, aki „pastor Ecclesiae Jesu Christi apud Fanchikaensis"-nek nevezte magát. A gyülekezet további életére nézve csak annyit tudunk, hogy a XVIII. század elején a beregi egyházmegye 4. járásában anyaegyházként van nyilvántartva. 1728-ban szintén a beregi egyházmegye kebelében van és lelkipásztora Krassay András. 1755-ben a XVI. században épült templomát a katolikusok erőszakkal elvették. A templom védelmében három református ember, Gulácsy László, 60
