Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-24 / 43. szám

1912. október 24. M A G Y A K !> A I Z S 3 sége van, — ha tengelyen, vagy kerülő, vagy köllhéges átrakodó uton kell áruját piaczra szállítania: akkor az még Preszly képviselő ur szép szeméért sem fog nálunk letelepedni. Mert maga az a kis szubvenczió, a mit esetleg egyik másik hatalmasság — politikai borravaló fejében — az illetőnek megszerezni tud, az csak másodharmadrangu kérdés, a gyáros szempontjából!. Százszor hallott, százszor olvasott közhely az, hogy : »Ha vidéki városaink fojlödni fognak, ha bennük gyárkémények füstjo száll az ég felé, ha bennük egészséges ipari és gazdasági felleudülés támad, hogy akkor nem kell véreinknek Amerikába vándorolni!* E rég ismert igazságoknak újra való feltálalásához nem kell valakinek okvetlen munkapárti képviselőnek lenni! Ónálló bank keli! Ehez önálló vámterület kell! Ezt pedig Preszly ur nem akarja. Ugyancsak jó, okos, mérsékelt városi politika kell ahoz is, hogy egy város polgársága adózóképes állapotban megíartassék! Mert fujhatom én azt a haladást, ha amellett éhenhálok, vagy városomból is ki kell vándorolnom. Mert elvégre az adózóképességnek is, mégis csak van egy bizonyos foka és határa, a mikor aztán következik a hur elszakadása, a csőd! A mi városunknál pedig, mintha az emberek máson sem törnék a fejüket, mint, hogy hogyan lehetne ujabb és ujabb költséges terveket ki találni ! Ha ma leszavazunk egy ilyen tervet, 1—2 hét múlva kerülő uton ismét elénk kerül. Mert a törvény igy rendeii 1 Hiszen a törvény azt is rendeli, hogy adót kell fizetni; mégis, — sajnos 1 — mennyi, de mennyi ember van, a ki ennek nem tud eleget tanni! Még ha a törvény azt rendelné, hogy minden embernek mindenuap rántott csirkét kell enni, még akkor is mennyi, de mennyi ember volna kénytelen a törvény ellenére gányiczát enni. Pedig jobb a rántott csirke. Zalaegerszegen a legutóbbi népszámlálás szerint — bizonyos ainbiczióval, — összehoztak a több száz elhelyezett lelenczgyerekkel, a téli időre beszorult falusi cselédekkel, napszámosokkal, sőt talán még a katonaságot is hozzávéve, tízezer néhány száz lakost' Ezzel ohan terheket zúdítottak ránk, a mit elviselni képtelenek vagyunk! Nem is igazság, ostoba törvény az, a melyik egy városra ha annak tizezeregy lakója van, 40— 50.000 koronával többet ró, mintha annak kilenczezerkilenczszázkilenczvenkilencz lakosa van. Hogyan szabad egy tízezer néhány száz lakosú várost olyan terhekkel sújtani, mint egy 30—50 ezer lakosú váiost, ha az nem törvényhatósági joggal fölruházott város? Hogyan lehet Zalaegerszegtől azt kívánni a mit Szombathelytől, Kanizsától, Czeglédtől, Szolnoktól és egyéb nagyobb rendezett tanácsú városoktól kívánnak ? Törvény? — Hát ellenszegülünk! Hát nem hajtjuk, mert nem tudjuk végrehajtani! Jöjjön a képviselőtestület feloszlatása! Jöjjön a kormánybiztos ! Ha jön, akkor legalább látja, hogy milyen állapotok, milyen szegénység vau itten! Táu elrendel egy ujabb városi népszámlálást is? Talán belátja, hogy azért, mert — esetleg — egykét százzal meghaladjuk a szerencsétlen tízezret, hogy azért nem sújthatnak bennünket 40 — 50.000 korona költségtöbblettel! A kormánybiztos talán majd elrendelné a saját lakta és bérbeadott lakások számának és arányának újra összeírását is ! Ennek az állapotnak a helyességéről minden évben meg kellene győződni! Ezek a polgárság érdekében kifejtett munkák ! Küldöttséget kellene meneszteni a miniszterhez s megkellene őt győzni, hogy ezek tarthatatlan állapotok! Meg kellene kérni, hogy állapotunk helyes, igazságos mérlegelése mellett sorozza városunkat a D) melléklet szerinti jkisebb rendezett tanácsú városok" közé. Érdemesebb tisztviselőinknek azért adhatnánk a D) táblázattól eltérő fizetést is. Vegyék az ügyet városunknak erre hivatott képviselői a kezükbe és itt a jogász képviselőkre {gondolok! — Kövessenek el mindent helyzetünk javítása czéljából s ha mindez nem vezet czélhoz, forduljunk az utolsó eszközhöz, a Dagyközséggé való visszafejlődéshez! Ne féljünk a pótadómentes urnák gunyjától sem. Attól sem, hogy mi volnánk az elsők, akiket a kényszerűség erre késztet. Ugy tudom, Szakolczán is már befejezett dolog a nagyközséggé való visszatérés. Városunkban élő tisztviselőinknek pedig mu 5 tassuk meg, hogy nem a rendezett tanácsuság teszi, hanem, hogy könnyebb teherrel, fokozottabb mértékben igyekszünk kulturális intézményein <et fejleszteni, s ujakat teremteni. Nem könnyű szívvel búcsúznánk ettől a megszokott rosztól! De, ha kell. ha a körülmények arra kényszerítenek, inkább a fájdalmas buosu, mint a szégyenletes vagyoni bukás! Az utolsó szemtanuk. á vértaiak hóhéra. Van-e még élő tanuja az aradi és pesti kivégzéseknek ? Tormay Béla miniszteri tanácsos, mint gyermek egy ölfarakásra kúszva nézte végig a Batthyány kivégeztetését s megbújva maradt ott mindaddig, mig mindenki el nem távozott, aztán pedig lopva sompolygott a kivégzés helyére, hazavitt egy marék véres földet. Az aradi gyásznapnak, a kivégzésnek jelenetétől eltekintve, élő tanuja Máriássy János altábornagy, akit mint aradi foglyot október 6 íkán délután felbocsátották a vár fokára, ahonnan láthatta a kilencz honvédbajtársát az akasztófákon esüngeni. Az utolsó szemtanuk közül való az 1895 ben elhunyt Sylvester nevü osztrák tiszt. Sylvester valami kezelótiszt volt az aradi várban, egy magyar fogoly ismerősének, a szintén halálra ítélt, de kegyelmet kapott Makray Lászlónak kérelmére még az októberi napokban följegyezte, amit mint szemtanú a kivégzéskor látott és hallott. E jegyzetek elkallódtak, de a már elhunyt Makray László leánya, Makray Sarolta urnó, egy hazafias lelkesedéssel telt derék magyar honleánynak sikerült felkutatni a még c'létben levő Sylvestert s az öreg osztrák tisztet házánál alkalmazta, mint gazdatisztet. Részletesen elbeszéltette vele 1849 október 6 ikának rémes történetét, a hallottakat gondosan följegyezte s jegyzeteit elküldte Turiuba Kossuth Lajosnak. Sok érdekes dolgot tud elbeszélni bizalmas baráti körberi, amikor megoldódik a nyelve az aradi vértanuk hóhérjának még élő fia. Brünnböl vitette le a hóhért Haynau Aradra. Haynau táborszernagy s a hóhér Aradon egy házban laktak. A. fiu az apának aradi emlékei közül az akasztófaszegekre emlékezik, amelyek elütök a most használt akasztófaszegektől. Emlékezik továbbá Damjanich fehér köpenyére, amelyben a vesztőhelyre vitték. E fehér köpenyegét a brünni hóhér halála napjáig használta uti ruhául, amikor hhataios funkcióban Brünnböl a vidékre utazott. A fia ugy tudja, hogy a vértanuk ruhája legnagyobb részt czivilruhák s kevés tiszti egyenruha ; évekig zsákokba összegyömöszölve hevertek náluk Brünnben. A vértanuk fehérneműjét az akasztásánal és a sírgödör ásásánál segédkezett pribékek kapták. Valamennyi vértanú holttestét meztelenül ásták el az akasztófák közelében. Ami or Csernovich Péter megbízottai megvásárolták Damjanich és Lahner holttestét, Damjanich sirgödrére emlékezett az öreg, de a Lahnerére nem. Három négy kivégzettnek nyugvóhelyét bolygatták meg, amig Lahnerre rátalátak. Damjanich holttestéért 200 aranynt Kapott a hóhér. (Más forrás szerint 600 frtot, Lahnerért szintén 600 frtot.) Odaadta volna érte mind a kilencz kivégzettet, de nem volt, aki kérje, nem volt, aki merje kérni. Elvitték még Gróf Vécsey és Grót Leiníngen kötéllel kivégzett honvédtábornokok holttestét, de Pöltenberg, Török, Aulich, Knézich, Nagy Sándor József tábornokok ma is ott nyugszanak jeltelen ; sírban, ismeretlen helyen az aradi vesztőhely ; földjében. I Az aradi akasztófák igen rövidek voltak, olyannyira, hogy több tábornoknak a lába a földet érte, igy a Damjaniché is, akinek nagy fájdalmat okozott, amikor törött lábát be kellett hajlítani. A kivégzendök kezei nem voltak összekötözve, hanem a hóhérlegények puszta kézzel megfogva húzták az aktusnál a kezöket lefelé. Az aradi akasztófákat nem aradi ács faragta, mint ahogy Tóth Kálmán gyönyörűen megéne| kelte, hanem Uj-Aradról egy épülő ház gerendái i közül rekvirálták a katonák. A hóhér vékonyabbnak is találta, mint rendesen szoktak l

enni. Séta . . . *) Isten látja lelkemet, hogy én ezúttal sem Caebe úrral, sem társaival pereskedni nem akarok ; már csak azért sem, nurt velük tárgyilagos vitát folytatni nem .lehet, ök hamar letérnek erről az útról és előrángatják nemcsak a csehek védszentjét, Nepumukut, hanem még a jó öreg korcsmárost is a kuczkóból. Hogy mégis kénytelen vagyok velük foglalkozni, ezt teszem azért, mert én igen jó katona voltam, értek egy kicsit a taktikához és tudom, hogy nem szabad az ellenfél »blössejét* gyengéjét kihasználatlanul hagyni. Ez a fene nagy katonai tudományom kilépni késztet reservált hadállásomból, (miért ne beszéljünk igy, hiszen háborús világban élünk ! . . .) amiből pedig még az a körülmény sem tudott annak idején kimozdítani, amikor választási pártirodánknak egykori igen szürke — de ellenzéki pártállásunak tartott — alkalmazottja, Czebe ur, rá két évre, a népgyülésünkön jelenvolt háromi négyezer embert, hatszázhatvanhét és fél emberré I és 69 női napernyővé degradálta le ! . . . Hát ez lehetett optikai csalódás is, minden rosz akarat nélkül! Hogyne! amikor akadott olyan lelkes ellenzéki is, aki a megjelenteket csekély tizenötj ezerre becsülte. Lehetett — mint mondom — | optikai csalódás is ; de lehetett azon elvnek gya; korlata is, hogy: Dessen Brod ich Esse, dessea j Liod ich Singé ! A most egy éve köztüuk lezajlott polémiának egyik föoka is az volt, hogy én ismételten megí vádoltam Cz. urat, mint vármegyénk egyetlen i napilapjának egerszegi tudósítóját, hogy ő nem ; küld hü tudósítást, hogy ferdít, hogy roszakara| tulag kezeli az egerszegi eseményeket. I No, lett erre nagy és magas szárnyalású meg| leczkéztetés ! Jajj volt szegény fejemnek I j Azóta forgott egyet a világ kereke, Cz. ur nagy kauczióval rendelkező laptulajdonos lett (amihez i csak gratulálni tudunk) és mint ilyen, beállott a nagy közterhekkel küzködó zalaegerszegi polgárság soraiba. (Százat egy ellen, hogy most, amikor a tudósító ur is viselni fogja nagy jövödelme arányában az adót, most ó is kicsinyes polgárrá vedlik!) Tudósitónak azonban megmaradott továbbra is s állítólagos szennyeseinket, mizériáinkat, közigazgatási és társadalmi bajainkat most i*, továbbra árulja a Zalának 1 En csudálom, hogy a Zalának kanizsai olvasói meg nem unják ezt a folytonos — egynitátl Még ha avval, hogy a szomszédban verjük félre az egerszegi harangot, valamit segítenénk a bajon, hát Isten neki fakereszt! Ugy segítsünk magunkon, ahogyan tudunk. Igy azonban ártunk jó hírnevünknek, tápláljuk a kárörvendezóket anélkül, hogy eredményt látnánk. Különben is módjában van most Cz. urnák az ő lapjában pertraktálni; petraktálni, de nem uizitani az embereket egymásra. Mert amit a tudósító ur, a legutóbb megtartott egerszegi városi közgyűlésről produkált, az nemcsak hogy teljes igazolása az én panaszom jogosságának, hanem valóságos uszítás. Talán inkább jobb, űdvösebb lenne, ha itt ebben a kis városban békességben élnénk, egyesült erővel igyekeznénk városunk ügyén, bajain segíteni ? Ha akadnak olyanok, akik esetleg nincsenek a tudósító vagy laptulajdonos úrral egy véleményen, szükségképen nem kell azokat mindjárt lefejezni vagy kifigurázni. A fő, hogy a cz l — városunk boldogulása — egy legyen, ha eszközeink, utaink mások is ! Mert azt csak megen dedi a tudósító ur is, hogy azokat, akik az ő ! véleményével ellenkszó állásponton vannak, hogy ' azok még tévedéseikben is lehetnek tiszteletrej méltóak és vannak legalább is annyira önzet enek, i mint akár — ó ! | Hisz mi, akik a váiosi közéletben, annak igaz| gatásában bizonyos szerepet vállaltunk, mi azt í ingyen tesszük ; dolgozunk, fáradunk, időt mul szí tunk, kitesszük magunkat támadásoknak, ápre; henzióknak minden anyagi érdek nélkül, i Hogy mi csupa bölcsek volnánk ? Ki mondotta i azt? A szándékunk becsületes és ez a fő? Avagy | csalhatatlan bölcs talán az újságíró? Dehogy, j ó is olyan hibákkal, gyarlóságokkal telt ember, j mint akár mi, egyszerűbb plebejusok. ' *) Ehhtz a iierkesztő ntm tt<H hozzá.