Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-26 / 52. szám

1912. deczember 26. MAGYAR PAIZS 3 — Az is akad. — Hát a tekintetes asszony hol van? — Kicsoda te? — csodálkozott a házigazdám, a ki legéuyember volt. öreg legény. — A tekintetes asszony. Csak megházasodtál, amióta nem láttalak? — Volt eszemben ! Ki temetkeznék el ide hozzám a homokba? Az ásotthalmi tanitó kárvallottan nézett a fehér kamaslíjára. Azt bizony ezután is csak a tanyai ebek fogják méltányolni. — Mit csináljak én ebben a sivatagban, ha egyitek sem házasodik meg? — dohogott. Aztán kissé megvigasztalódott hangon tette hozzá: Hát elengedem a háziasszonyt, hanem lássuk az ebédet! — Mindjárt itt lesz a többi is. Amott jön már Gábor a Fehérhálról, meg Radnyai Kászonházáról. Hát jöttek. Egyszer csak megszólal egy hang a sövény melletti — Dicsértessék ! Ott állott a szürke paraplé alatt a feketeháti tanitó. Kis, köpczös ember. Ragyavert, borozdás arcz. Elhanyagolt öltözet. Homlokán mint valami koszorú csillog az izzadság gyöngye. Lohog. — Van e savanyuviz? Kérdezte levegőért kapkodva. — Van. — Hát kártya? — Akad az is. — Azért. Aztán visszahoztam a könyvet is. A lányom küldi. Már elolvasta. Rongyos tábláju könyvet vett ki a zsebéből és átadta a házigazdának. Degré Alajosnak valamikor az ötvenes években megjelent regénye volt. A ház előtt, az árnyékban, kis asztal meg szék. A köpczös alak letelepedett a székre és ott zihált egy darabig. Szemét végigjártatta rajtunk és valami fény csillant meg benne. — Csakhogy megint emberek közt vagyok! — mormogta. — Három hónapja nem láttam intelligens embert a lányomon kivül. A lányom pedig . . . Legyintett a kezével. — Hát persze, hogy elkeseredik szegény. Persze, hogy a nyakamon vénül. Ki is koptatná a czipöjét a szegény tanyai tanitó háza körül ? János öcsém se mutogatja a kamásliját nálunk. János öcsém hirtelen lesütötte a szemét^ és szemérmesen igyekezett eltüntetni a kaczér lábszárvédőit. — Oh, kedves bátyám, én oly gyakorlatlan ^ vagyok hölgytársaságban, — rebegte — aztán sok a doldom . . . tudja, a kötelességtudó pedagógus . . . A feketeháti nagyot nevetett. — Jól van, jól van, öcsém. Igazad vaD. Bár én se sétáltattam volna a kamáslímat a lányos házak körül annó valamikor. Éppen az ebédhez ültünk, mikor szinte észrevétlenül belépett a kászonházi tanitó. Szelid arczu, alázatos ember. Poros volt és bizonyosan fáradt (mert hiszen hajnal óta talpon volt), de nem nagyon látszott rajta. Inkább elevennek, felindultnak és szinte boldognak tetszett. — Hálás vagyok, tisztelt kolléga — mondotta házigazdámnak — hogy szives volt meghívni e nagyrabecs ült vendégkoszoruba. Ez életemnek a legszebb emléke leend. Lálnivaló volt, hogy a kászonházi tanitó czikornyásan szeret beszélni. Egészen az ötveneshatvanas évek stílusában. Hogy jobban szemügyre vettem, láttam, hogy minden olyan ósdi, szinte penészesen avult volt benne: az arcza, a viselkedése, a hangja. Pedig nem volt éppen olyan öreg ember. Ugy az ötvenen tul járhatott néhány évvel. De, ugy látszik, ott, az ö pusztai iskolájában, abban a nagy egyedüiiségben megrekedt az ifjúkori olvasmányainál és azokhoz idomult a lalke és a külsej i is. — Minkenkor örömmel látjuk, Radnyay bácsi, — mondotta a házigazdám. — Üljön csak ide mellém. Ide ni! Ide, ide. — A kászonházi tanitó ugyanis mindenáron az asztalvégére akart telepedni és csak karhatalommal lehetett a korát megillető helyre hurczolni. Egyre mentegetődzött: — De kérem, tisztelt kolléga, nagyon is tudatában vagyok én csekély szerénységemnek" Oh, oh, hiszen én a népnevelői karnak a legérdemtelenebb tagja vagyok ... a legelmaradottabb tagja . . . mig önök . . . önök . . . Mikor végre leültették, feszesen ós szinte mozdulatlanul ült helyén. Csak éppen, hogy a kezét nyújtotta ki, mikor a tálból vett, a mire különben legalább is kétszer kellett nekibátoritani. Akkor is a legkisebb és legkevésbbé k'vánatos falathoz nyúlt. Nagyon keveset evett. Hanem a szeme mégis oly megelégedett, szinte jóllakottan boldog volt, mintha nem is a madarász tanyai iskola, hanem valami herczegi palota asztalánál lakmároznék. — Mikor volt a városban Radnyay bácsi? — kérdezte a házigazdám. — öt éve nem voltam, könyörgöm, öt éve, — felelte. — Az ugyan nagy idő. Nem kívánkozott oda? — Oh, dehogy nem. Mindig vágyódtam a kultura empóriumaiba. de én ott már oly idegenül érzem magamat . . . Azok a magas kőpaloták elszomoritják az ilyen egszyerü keblet. . . közel harmincz éve oktatom a zsenge nemzedéket a pusztán, elszoktam a nagyvárosi forgatagból. És a gyermek miatt sem mehetnék. — Hát nem tért vissza az asszony magához? Nem ... könyörgöm. Nem ... Hivtam gyakran, de nem jött ... És nem is vádolom miatta. A kászonházi tanitó mellét áruló sóhaj emelgette. De ezt a felindulást egy szerény mosollyal igyekezett elpalástolni. — Hogy is érezte volna magát jól odakünn, elzárva a társadalom éltető világtól, — szólt. — Hiszen, könyörgöm, milyen boldog voltam ma én is, mikor vegre, két év óta most először, ismét í tanult embarek közé siettem! Az egész uton azt jj ismételtem magamban: Értem Viczát, értem j Viczát, igaza volt Viczának 1 j — Két esztendeje nem látott kaputos embert S Radnyay bácsi? | — Bizony, két esztendőnél régebb idej'. Nem | Vicza a hibás, hanem én, mert nem is ifjú fővel, , hajótörött életemhez lánczoltam őt. ; — A gyermek állapota nem javul? — kér| dezte a házigazdám. t — Nem, könyörgöm. Szegényke most is csak ! ugy fekszik az ágyban, mint mindig ama rég'• mult, szivrenditő nap óta, midőn lezuhant a fáról. | — Tud, tud, de csak én értem meg a szavát. S Ez okból sem hagyhatom magára. Ma is csak I azért távoztam el a kórágya mellől, mert ő maga is unszolt Tája .'. . és mert olthatatlan vágy vonzott e fenkölt szellemű körbe. A fenkölt szellemű körben ugyan alig hallat szőtt egyéb e kurta mondatoknál: »To!d közelebb I

a savanyuvizes üveget«, »No még ebből a rétesből«, »Ej nincs az a szénás szekér, a mire még . egy villával föl nem fér«, de a kászonházi tanító ugy hallgatta mintha valami ritka zene lenne. Ugy láttam, hogy nem is a szavakra figyel hanem a hangra, arra a hajlékonyabb, kifejezőbb, lágyabb hangra, melytől tanyai népe közt annyira elszokott. Mely visszavarázsolta a preparandia padjai közé. Meiy ugy repesett körülötte, minha a fiatalságát hozná vissza szárnyain. És mintha olvadozna a szivében. Valami elrejtőzött, rég nem érintett érzés. A barátságnak oly sokáig tárgytalan érzése. 5 Az ebéd végével a társaság kártyához ült. A [ kászonházi tanitó azonban nem. Csak nézte a ; kártyázókat map afeledten, eimerülten. Aztán egyt szerre megrázkódott. Kivette az óráját és hír \ telen felkelt. — Már megyek, — mondotta. — Ugyan már, Radnyai bácsi! — szólt a házigazdám. — Hiszen alig egy órája, hogy érkezett. — Nem, nem. Már mindjárt két órája. Éjfélig sem vergődöm haza ha, nem indulok. A gyermek is nyugtalankodnék. Bocsánatot kérek, hogy megbontom e kedves társaskört. Oly szerényen távozott, mint jött. Néhányszor még emlegette »a keblében lángoló hálát«, aztán nekiindult a napfényben szikrázó homoki útnak. Benn a szobában tovább folyt a játék. Olykor emlegették: — No, most már valahol a Neszürjhegynél f vagy a Levelesnél ballaghat a Radnyay bácsi! Uzsonna táján elbúcsúzott a feketeháti tanitó is, mig az ásottbaimi estig koczc7Íntgatott velünk. Most már ketten találgatják, hogy merre járhat j a kászonházi vagy a feketeháti kolléga, a ki nem | sajnálta a hosszú utat, hogy kaputosok kőzt tölt- , sön néhány órát. Azután útra kelt az ásotthalmi is. És a pusz • tára ráborult az esthomálya, melyet csak könnyű ; ezüstpermeteg gyanánt derített fel a hold világa. | Valahol !üz világolt, melynek pirosló udvarán , bíborszínű kóbor hajócska gyanánt úszott át j valami gém vagy gólya. Sebők Zsigmond. Zalaegerszeg r. L város polgármesterétől. 13471—1912. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a folyó évben letárgyalandó III ad osztályú kereseti adó kiszámítási javaslatokat tartalmazó 1912. évi pótkivetési lajstrom az 1883. évi XLIV. t.-oz. 18. § a értelmében a városi adóhivatalnál 8 napon át vagyis f. év deczember 21 tői 28 ig bezárólag közszemlére kitéve van, a hol is a hivatalos órák alatt bárki által megtekinthető. 12954—1912. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a m. kir. minisztérium 5951 — 1912. M. E. számú rendeletével Szerbiával szemben az útlevél-kötelezettséget újból elrendelte. 13375-1912. Hirdetmény. A városi tanács, mint I. fokú iparhatóság közhírré teszi, hogy Zalaegerszeg r. t. város területére 1913 ik évre 20 iparhatósági megbizott választása, az 1894: XVII. t.-cz. 172. §a értelmében 1913. évi január 13 napján délelőtt 9 órától délután 4 óráig a városház nagytermében fog megtartatni. Felhívatnak a legalább 20 korona évi egyenes állami adót fizető iparosok és kereskedők, hogy a kitűzött időben és helyen megjelenve, választói jogukat gyakorolják. Zalaegerszeg, 1912. deczember 21-én. Dr. KORBAI KÁROLY s. k., polgármester Heti hirek Helyiek, Boldog karácsonyi ünnepet kívánunk olvasóinknak, előfizetőinknek, munkatársainknak és mindenik barátunknak. A decz. 14 ki városi képviselő választásokról mé'ii van mit mondanunk — egy pár megjegyzésben. 1. Tudósításunkban tévedésből kimaradt egy megválasztottnak a neve: Gombás István, a kit az I. kerületben választottak meg 97 szavazattal uj képviselőként. 2. A íXí. kerületben pedig az a tévedés történt a választás alatt, hogy jelölték és megválasztották Bácsay Jánost is, a ki pedig tag volt és még nem járt volt le a mandátuma. Ezen ugy segítenek, hogy behívják helyébe vagy Fürst Samut, ki a megválasztottakon kivül, legtöbb szavazatot nyert, vagy Fangler Gyulát az elsőnek megválasztott póttagot. 3. A város lakosságának megnövekedésével megszaporodott a képviselőknek is a számuk. Eddig 34 virilista és 34 választott, összesen 68 képviselő volt. Most 54 virilista és 54 választott, összesen 108 képviselő van. Ehhez jön a 14 tisztviselő, ugy hogy a teljes testületben 122 szavazat van. 4. Régi szokás szerint, a választást lakomával ünne: pelték meg. Főleg most, hogy ilyen tömeges választás volt. Tivolt János intézkedett első sorban erről az ünnepi lakomáról, amely igen szépen sikeiült Heincz Jánosnak Barossligeti vendéglőjében. A tagokon kivül voltak meghívott vendégek is: Dr. Korbai polgármester, Dr. Jámbor Márton városi ügyész, Zilahy István rendőrkapitány, Morandiny Tamás, stb. s a virilsták közül Dr. Hajós Ignácz. Tivolt rendező okos szép beszéddel nyitotta meg a pohárköszöntők sorár. AZ esetlegesen nem sikerült dolgok miatt nem szabad, úgymond, hogy fulánk maradjon senkinek a szivében, viszont a nyertesek ne a saját személyi amhicziójukat tekintsék betöltve, hanem lássák abban a dicsőségüket, hogy javára tudnak lenni a városnak, ugy amint a város javáért küzdödik az első polgár is, Dr. Korbai polgármester, akit zajos éljenzések között éltet. Dr. Korbai polgármester meggyőző érvekkel magyarázza, hogy a közönség egyrészének néha nem tetszenek az eszközök, az utak-módok, a melyek szerint eljár a polgármester, holott meg kell gvőzödniök, hogy ő minden eljárásában a város közönségének a javát czólozza. Szép beszédet tartott Dr. Hajós Ignácz és Dr. Csák Károly. Különösen Hajós hatalmas beszédében óriási lelkesedés között mutatott rá arra az erkölcsi álláspontra, hogy képviselő tagoknak ós az egész közönségnek nemcsak a fejér asztal mellett kell éltetniök a polgármes-