Magyar Paizs, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-10-05 / 40. szám

XII. év. g^g&gerazeg, ISII. október 5. 40. szám SJűfiirtéd iz: Sgy érr* 4 kor. 04 f fél é*ri 2 kor. 04 f Kegyedre 1 kor. 04 f %?«« uá» 8 fillér. SoerkeszU Z. IE3!o3r^7

r-á"tix Lajos Hi:detés*k dija megegyezés szerint, Nyilttír sora 1 kor Szerkesztőség kiadórat*.. Kosscth-utcss 43 / LHITGTiCt. FaBBNCZ V BOKBEJ^^ STOEG sr lap ajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Az előfizetésre fölkérjük olvasóink figyelmét. Lapunk ára 4 korona. Negyedévre 1 korona. Szellemjárás. Gyilkosság történt. Szabadságunknak virágos kertjébe orozva hatolt a gyilkos. Legszebb, legértékesebb virágait tarolta le, mint a jégverés letarolja a határt. Egyszer volt ... És örökkétig tart ez a gyász. Szivbe markol. Keserűbb, fájóbb érzetet kelt roa: 62 év elmultával, mint akkor

1, ft gyásznapon. Százezreknek áz ajkát zárta le a gyilkosság. Hihetetlen dolog az, hogy a hadak isteneit peczérek érintsék mocskos kezeikkel! Hogy a magyar szabadságnak oszlopait kötéllel rántsák az ellenség által bepiszkolt hazaföldre. Hogy tudásuk tökéletességét, izzó hazaszeretetüknek lángoló tüzét nyomtalanul eloltsák, megsemmisítsék. Megtörtént! . . . Foltot ejtettek a vitéz ellenfél iránti köteles becsülés érzetén. Irtóztató sebet ütöttek a szabadságszeretet testén. Százezrek közül •álogatta ki áldozatait a hiéna. Diszteien sírjaik felett tovább üvöltött, hogy az élőkben félelmet keltsen; hogy a dicső elhunytak síri álmát megháborítsa. Egyszer volt ... A gondolat mérhetetlen távolságot száguld át. Ideális képet fest arról az életről, amely a szabadsághősök győzelmének nyomában fakadt volna. Országunk testéről lemosták volna azt a foltot, amit a Mohácsi vész frecscsentett arra. Elődeinknek A vértanuk. {Emlékek a 13 tábornokról.) Az Aradon kivégzett tizenhárom generális mindegyike java idejében szenvedett vértanúhalált a szabadságért. Még a legöregebb Aulich Lajos is csak ötvenhét éves volt, icikor kiszenvedett, a legifjabb pedig, gróf Leiningeu Vesterburg lároly alig érte el a férfikor küszöbét, harmin©zadik évét töltötte be éppen. Az ö sorsa talán a legtragikusabb valamennyi között, mert tulajdonképen a szive vettette le Tele az osztrák Waffenrockot. 1845-ben, mint a Sl-ik sorezred századosa a délvidéken állomásozott s Törökbecsén megismerkedett a dúsgazdag örmény származású Sissányi családdal. Aki csak egy kicsit is ösmerte a régi Pest társadalmi életét, tudja, hogy a negyvenes esztendőkben valoságos foradalmat csináltak a Sissányi lányok. Bál, hangverseny, estéli társasság nem eshetett meg náluk nélkül s nemcsak gazdag, de csodaszép lányokat rendesen valóságos udvar környékezte az akkori aranyifjúság javából válogatva. Janka, Férni, Eliz, hogy melyik volt szebb, ki tudná ezt megmondani. Sághy Tóni, Almássy TÍTÍ, hajdani hires gavallérok, még galambősz hajjal is lelkesedtek és sírtak, ha a Sissányi lányokra fordult a beszéd. Kliznek imponált Leiningen gróf hódolata, aki un csak egyike volt a legdaliásabb férfiaknak, idegen imádását testvéri szeretet váltotta volna fel. Egy kézcsók volt az, ami utálatos falat vont a szabadsághősök által megálmodott kép elé. A világot ámulatba ejtett hősökkel ugy bánt el az orgyilkos, ahogyan elvadult érzései, s a lekötött, leigázott hősök iránti gyűlölete parancsolta neki. Hatvankét esztendőnek homálya, s az idegen imádására kész magyarok talpnyalása évről évre felújítja, meg nem semmisiti azt a mérhetetlen fájdalmat, amit az a végzetes nap idézett fel. Október 6. Történelmünknek fényes lapjai közül sötéten int felénk az aradi véres napról jegyzett lap. A hevenyében, sietve készített bitófák ugy merednek elénk, mint az erkölcsösségben nevelt emberek elé a prostituáltak tolakodása. Tizenhárom szellem kél útra éjjelenkint a bitófák piaczárói, közteréről, és a szellemek ott lebegnek a gyilkosok háza körül, hogy kérlelhetetlen szigorúsággal követeljék vissza életüket, testüknek feltámasztását. Feltámadnak-e vájjon? Sem idő, sem akarat el nem törölheti az ő szent emléküket. Riadót harsog a kivégzetteknek ajka, bár a szellemajkak némaságával szólnak a gyilkoság törvénytelenségéről. A hatalomnak bitorlói megremegnek a némán vádoló vértanuknak emlékétől is. Igy büntet az az örök biró, akit a korlátok közé szorított emberi ész a sziíben telepitett le. A szellemek nyugtalansága uj életet jelent a magyar nemzetnek. Fennen hirdetik, hogy : „A szellem rab, s mi főnt tartjuk [nyakunkat S szabad nemzetnek csufoljuk magunkat! Szolgák vagyunk, rabszolgánál szojgábbak, Megvetésére a kerek világnak!" Meddig tart ez a rabszolgaság ? Meddig kel! kisérteniök azoknak, akik szabadságért küzdöttek és haltak meg? Addig csak élesítsétek az észnek fegyvereit, s emlékezzetek 1849 október 6 ára! Lengyel Terenc. A tizenhármak. Damjanich János, Nagy Sándor József, Lázár Vilmos, Gróf Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Laner György, Dessewfty Arisztid, Gtóf Vécsey Károly, Aulich Lajos, Knezics Károly és Kiss Ernő. A nemzetek életében éppen ugy megvannak az öröm mellett a bánat, a szomorúság emlékezetének évfordulói, mint az egyeseit életében, — csakhogy mig az utóbbiak szük határok közé szorulva, mintegy észrevétlenül tűnnek fel s múlnak el: addig amazok a nemzet mindenegyes tagjában hasonló érzelmet keltve fel, emlékük kitörülhetetlenül vésődik a szivekbe. Hazánk dicső történelmének lapjain mennyi örvendetes, felemelő esemény s mennyi bánatos keserűség van feljegyezve! Az az ezredév, mely a honalapitástól kezdve lepergett az idő homokóráján, az öröm és bánat, a megpróbáltatások és szenvedések szakadatlan lánczolatából áll, melyek egyképpen emlékezetesek nekünk, hiszen mindmegannyi honfivérrel volt beszeutelve. És mégis, nincs egyetlen esemény történelde lovagias, akár Bayard, nyájas, kellemetes társalgó és olyan előkelő famíliából, hogy még az angol királyi házhoz is atyafi. Eliz a törökbecsei park árnyas fái alatt járkálva, egyszer aztán kimondta az ultimátumot. — Jól van, de tegye le előbb az osztrák uniformist; akkor majd mehetünk az oltárhoz, majd bizony, hogy engem azzal csúfoljanak, hogy lisztes zsáknak lettem a felesége. Leiningen szaván fogta a szép leányt. Beadta lemondását és már magyar díszben esküdött örök hűséget a lelkes Sissányi Erzsébetnek — 1844-ben történt ez — ós négy év múlva már fölharsant a költő ébresztő szózata : Talpra magyar hi a haza . . . Aulich — az isaszegi győző. Fokonkint küzdötte fel magát a poz&onyi, vagyontalan polgárfiu a katonai ranglétra fokozatain és mikor már alez redessé lett a Sándor czár nevét viselő gyalogezredben, akkor kiütött a szabadságharc. Hős és filozofus. Egyik legnevezetesebb fegyverténye rolt, midőn fenyegetett hadosztályát a hóval és jéggel födött Szkalka nyergén Körmöczbányáról Beszteroczebányára átvezette. Ittebei és eleméri Kiss Lrnö, valóssággal legendás alak. Azokból a huszárokból, akikből Hertelendiek, Simonyiak és Meskók termettek. Kiss Antalnak dúsgazdag fiaként, különös örömét lelte a drágábbnál drágább, szebbnél szebb lovakban: • ezért is a huszár életre szánta el magát. Midőn atyja elvitte az ezredhez, ez tudni sem akart a még gyermek Kissről, de Kiss Antal pazar ajándékaival az egész tiszikart annyira megnyerte* hogy mégis bekönyörögte fiát az ezredbe. A fiatal Kiss Ernő gavallérságáról mesék maradtak meg. Török Ignácz éppen ugy, mint Aulich, egyik legképzettebb katonája volt a szabadságharcznak. Halálában is hasonlított ehez a kitűnő bajtársához meit mikor a pap, utolsó útjára előkészitnedő megjelent, Török Ignácz a legnagyobb lelki nyugalommal Vauben hires erődítési munkáit olvasta. Knezics Károly, Damjanicbnak egyik leghívebb fegyvertársa folytatta a sorozatot, majd Vécsey Károly és Lázár Vilmosról emlékezünk. Lázár Vilmos kiválóan szép daliás katona volt, a kit éppen születése napjának fordulóján végzett ki a hóhérkéz. A börtönben rendkívül szomorú volt és nejének született báró Beviczky Máriának szomorú leveleket irt. A vesztőhelyre bátran ment s még rendelkezett aradi fogságában irott, később napvilágot is látott, becses naplójának sorsáról. Vécsey Károly a hernád vécsei és hajnácskőí Vécsey ősrégi nemzetségből eredt. Atyja Vécsey Ágoston gróf maga is hős katona volt, miut nagyatyja Szigbert, aki altábornagyságig vitte és lovagja volt a Mária Terézia rendnek. Ágoston mint alig 14 éves gyermek részt vett az utolsfr nagy török háborúban. 1805-ben már alezredes-