Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-18 / 46. szám
1909. deczember. 23. MAGYAR PAIZS Batthyány Pál gróf főispán nyilatkozata. Zalavármegye hazafias főispánja Batthyány Pál gróf a következő nyilatkozatot teszi közzé a Magyarországban. Az Egyetértés czikkének azon állítása, hogy a nevezett főispánok, kik között személyem is szerepel, azért mentetnének fel a legközelebbi napokban állásuktól, mert a kormánnyal ellentétbe helyezkedtek, nem fedi a tényeket, mert eltekintve attól, hogy egy lemondott kormánnyal ellentétbe helyezkedni nem is lehet, de maga Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter, volt 48-as függetlenségi pártvezér, a Bécsben megtartott koronatanács után is jónak látta és helyeselte az egész országban folyó bankküzdelmeket, sőt erre egyenes felszólítást is adott párthiveinek, amelyek — ugy látszik — a kirá y előtt az ő akkoi elfoglalt álláspontjának erősítésére voltak szükségesek. Továbbá Zalavármegye főispánja a kormány többi tagjaitól sem kapott ez irányban semminemű más irányítást, vagy letiltást, s igy nem volt módjában a kormánnyal ellentétbe helyezkedni. Azonkívül Zalavármegye májusi közgyűlése egyhangú határozattal az önálló banknak 1911 január 1 ére való felállítását követelte, mely álláspontot én is, mint a vármegye főispánja, ki megyém közóhajtásával soha ellentétbe nem helyezkodtem, elfogadtam. Az a kormányhoz fel is terjesztetett, de meg nem semmisittetett. Egyébként a beállott pártszakadás és várható politikai alakulás m att, mindjárt az első napon — immár másodízben — lemondásomat ajánlott levélben beküldöttem azért is, mert a Kossuth Ferencz által oly megható razignáczióval bejelentett azon körülményt, melyet ő felsége törhetetlen akarataként jelzett, mintha az önálló banknak a törvényes időben történendő felállítása megtagadtatnék — ez az apostoli magyar király ellőni sértésnek tűnnék fel — kizártnak tartván azt, hogy ugy az 1867-iki kiegyezési törvényekben, mint az 1907-ben megkötött kereskedelmi szerződések klauzulájában foglalt királyi szentesítés — a rosszul informált király vétóján — hajótörést szenvedne. Különben is az eddigi jogszokás, melyet több ízben éppen Kossuth Ferencz is hangoztatott — ) az volt, hogy a válság miatt lemondott főispánok 1 lemondását, csakis az újonnan kinevezett belügymiriszter terjeszti fel ő felségéhez elfogadásra, s igy ezen lemondott, de még újból ki nem nevezett kormánynak, eszerint módjában sincs a történt lemondások felett dönteni. Ismételten kérve ezen helyreigazító soraimnak szives közlését, maradtam Zalaegerszeg, 1909 november 14. teljes tisztelettel Batthyány Pál gróf Zalarármtgye főispánja. Gyűjtsünk a Csány szoborra! Kummerban idegen szavakért Zalaegerszeg 1 K 77 f. Mai gyűjtésünk összesen . . 1 K 77 í. Hozzáadva a múltkori (21063 K 24 í) ősszeghez a Magyar Paizs gyűjtése máig 21065 K 01 fill. Közigazgatási bizottsági ölés volt e hó 9-én Gróf Batthyány Pál főispán elnökletével. Tudomásul vették az alispáni jelentést októberről s a Szakjelentéseket, melyek között fontos a tanügyi: uj kath. iskola nyilt Pálfiszegen, Megyeren és Paízsszegen; uj áll. isk. épületet avattak föl Sümegen s Muravidon három tanerős áll. iskolát létesítenek. — Októberben 25 ember kért s kapott útlevelet, Bosnyák Géza biz. tag. fölhívta az alispáu figyelmét a községi pótadók kivetésére. Szabadliczenm. Az Irodalmi és Mövészeti Kör liczeumi előadásai iránt állandó az érdeklődés. A vasárnap délutánonkint tartott előadások látogatottak. Legutóbb Bencsík János főgimn. tanár tartott vetítéssel kisért szabad előadást az időjárásról és időjóslásról. Bendkivül kedves és vonzó módon magyarázta az előadó a tárgyát. A népies időjóslásnak sok jöizü, mulatságos példáját hozván fel, részletesebben ismertette a tudományos észleléseken alapuló jóslásokat. Most vasárnap, nov. 21-én gyönyörű művészeti tárgy fejtegetéséi halljuk : Csiky György főgimn. tanár a görög és római művészetet mutatja be vetített képekben. Az előadás d. u. 4 órakor kezdődik a gimnázium tornacsarnokában. Elő'óptetés a Máv.-nál. A magyar kir. államvasutak igazgatósága Bezlánovits Vendel, zalaegerszegi osztálymérnökségnél beosztott hivatalnokot a VIII. fizetési osztály 1. fokozatából a VII. fizetési osztály 3. fokozatába 3200 K törzsfizetéssel és 600 K lakbérrel ellenőrré, Déván Pál, zalaegerszegi állomásnál beosztott hivatalnokot a VIII. fiz. oszt. 3. fokozatából a 2. fokozatba 2600 K törzsfizetés és 540 K lakbérrel hivatalnokká és Rácz Győző, zalaegerszegi állomásnál beosztott I. oszt. áll. elöljárót a B) táblázat 8. fiz. csoport 3. fokozatából a 2. fokozatba 2400 K törzsfizetéssel és 420 K lakbérrel I. oszt. áll. elöljáróvá előléptette. Eljegyzés. Latzer Pál kereskedő eljegyezte Hirschler Berta kisasszonyt Némethidegkuton. Nemes SZÍV. Az iparos egész életét a közvagyonosodás, megélhetés szolgálatában tölti. Gyermeksége tauulással, ifjú és férfiú kora a szakadatlan munkában telik el. Hervadhatatlan érdemeket szerez a nemzeti ipar fellendítése által. A közművelődésnek is harczosa mert a jövö iparosát ő neveli, oktatja. Mit érdemel mindezekért? Hálát, csodálatot. S mit kap? A közéletben mellőzést. Öregségére koldusbotot. Nyomort és szenvedést. Akad az emberek között elvétve egy-egy, aki az elaggott iparosok segítésére is gondol. Tosch Károly az Arany Bárány nagy vendéglőse minden éven ujabb módot talál a segítésre. Tavaly fűtő anyagot és készpénzt; az idén 40 koronát adott erre a nemes czélra. Mikor ezért a uemes cselekedetért hálás köszönetet mond neki az Ipartestület elnöksége : követésre méltó, szép cselekedetére a nemes szivü emberbarátok figyelmét is felhívja. —l—c. Megszavazták a városi bankot a városi gyűlésen. Tiz tag ellene volt, de 48 mellette. Néhányan persze — amint mondják — elpárologtak a szavazás elől. Hegedű tanfolyam a zenekedvelők figyelmébe. Békefi Pál zenetanár jelenti, hogy a szülők kívánságára csoportos tanítást is végez deczember 1 tői kezdve, ha kellő számú tanítvány jelentkezik addig. A tömeges tanfolyamon egy órában 3 — 4 növendkék nyer oktatást. Tandíj 8 korona havonta, heti 3 óráért. Jelentkezni lehet a zenetaoár lakásán Jákutn utc^a 14. alatt. Megyeiek Egyházmegyei hir. Brandt Ferencz zalagógánfai káplán Tótszentpálra, Lupka Márton tórökkoppányi káplán Zalaszentbalázsra helyeztettek. Bucsu — a libáktól. 8zentgróton Imre herczeg napján bucsut szoktak tartani, már évek óta számíthatnak reá a lakósok, hogy előtte való napokban a hizott szárnyasokat meglopják. Amint a mult években, ugy az idén sem maradt el és több háznál megtörtént, hogy a szárnyasokat össze szedték, a tolvajok oly szerencsésen űzik ebbeli mesterségüket, bár a legnagyobb eréllyel folytatott kutatásuk daczára, hogy atettesek nyomára akadni nem birnak. Mindenki igen kíváncsi, hogy ki lehet az az ügyes tolvaj és mikor lesz az, hogy el tudnák csipni. Véres névnap. Valamit mégis kellene gondolni annak a vidéknek a lakosságával! A következő hírt küldi levelezőnk: Péntek este a jó pajtások össze jöttek, hogy a Károly napját tartsák és mulattak is a csáfordi hegyben — többek közt Bálind Imre össze szólalkozott Gombkötő Károly pajtásával kik már jól be voltak csípve és czivakodás közben Bálind elővette bicskáját és Gombkötő Károlyt oly erősen torkon szúrta, hogy haldokolva vitték szülei lakására és reggelre kiszenvedett. Bálindot letartóztatták. TávoliaK. Az aradi vesztőheljrért. Barabás Béla orsz. képviselő elnöksége alatt tudvalevőleg bizottság alakult az aradi Tizenhárom vértanú vesztchelyének a nemzet kincsévé való megváltására s a hősök vérével áztatott szentföldön egy hatalmas világraszóló monumentum emelésére. A szükséges töke mielőbbi összegyüjthetése czéljából a bizottság a pénzügyminiszter engedélyével tárgysorsjátékot rendez, melynek védnöke a legendás időknek sokat szenvedett tanuja, a hős Damjanich János özvegye. — A teljesen házilag kezelt sorsjáték nyereményeinek összeállítása páratlan nyerőesélyekkel kecsegteti a sorsjegyvásárlokat. Egy 15.000 és egy 10.000 koronás főnyeremény mellett még 2500 db igen értékes nyeremény sorsoltatik ki, összesen 100.000 korona értékben. A hősök arczképével díszített 1 koronás sorsjegyminden tőzsdében és megredalhető a bizottság központi irodájában: Budapest, VII. Akáczfa-utcza 39. sz. alatt. Ajándék a hazafias közönségnek. Az aradi tizenhárom vértanú vesztőhelyének megváltására és a hősökhöz méltó monumentum emelésére rendezett sorsjáték iránt a mely páratlan nyerőesélyekkel kecsegteti a sorsjegy vásárlókat, országszerte legnagyobb érdeklődés mutatkozik. Damjanichné levele oly mély hatással van a közönségre, hogy nap-nap után tömeges sorsjegy rendelések érkeznek a bizottság központi irodájához (Budapest, VII. Akáczfa utcza 39. A bizottság ujabban elhatározta, hogy minden 30 db 1 koronás Vesztőhely-sorsjegy vásárlójának, hálából ajándékul azonnal megküldi Vargha Ottónak 20 korona értékű pompás diszkötésü képekkel gazdagon illusztrált, hatalmas diszmüvét: Az Aradi Vértanuk Albumát. Amellett tehát, hogy a sorsjegyvásárlóknak nagy értékű nyereményekre is kilátásuk van, mindjárt olyan ajándékhoz jutnak, amely körülbelül egyenértékű a 30 sorsjegy árával. Ujabb tulipánmozgalom. Képviselői körökben erősen foglalkoznak egy megindítandó ujabb tulipánmozgalom eszméjével. Az akczió az osztrák ipar ellen megindítandó bojkot formájában indulna meg és czélja volna nyomást gyakorolni a Magyarország ellen leplezetlen gyűlöletet tanúsító osztrák körökre Az ügyben eddig bizalmas megbeszélésnél messzebb nem -jutottak és a hangulat képviselői körökben az, hogy egyelőre meg kell várni a politikai viszonyok határozott kialakulását. A folyosón. Ujabb időben az országház folyosóján történt beszélgetéseket, tréfákat, vicczeket is hírül szokták hozni az újságok. A napokban, mikor Justh Gyula házelnök lemondott az elnökségről, a korelnök egyik legidősebb függetlenségi párti képviselő vezette pár perczig a gyűlést. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter odaszól egyik pártbeli társához: »Gyere ki, mert az öreg még kikiáltja a personális uniót.« Hogy mi ebben a viccz, azt a pesti újságok tudják. Irodalom. Művészet. A »Telekköo;v« csimü szaklap nj mellék* lapja. Káplány Géza ny. kir. ítélőtáblai bírónak 14 év óta fennálló »Telekkönyv« czimű folyóirata, amelyet a belügyminiszter és igazságügyminiszter — megrendelésre ajánlott, ujabban »Felsőbirósági határozatok rendszeres gyűjteménye® czimü, 16 oldalas, melléklappal jelenik meg, amelyben elsősorban a végrehajtási törvényt és novellát az évtizedek óta gyűjtött és keletkezésük ideje szerint rendezett felsőbirósági határozatokkal és döntvényekkel együtt közli, ugy, hogy e melléklapot beköttetni és kézikönyvül használni lehet. E szaklap a telekkönyv, végrehajtási eljárás, birtokrendezés, telekkönyvi átalakítás és betétszerkesztés köréből vett kérdésekre szakszerű szerkesztői üzenetekben és önnálló czikkekbeu aiott válaszaival megbecsülhetetlen szolgálatokat tesz, — évi ára 8 korona. (Budapest, VIII., Gyöngytyúk utcza 14. sz.) Különfélék. Helytelenség. Csak a megérthetőség tekintetében szólok, nem ám politikailag, (mert igy nem szabad). Tudvalevőleg Kossuth Ferencz kilépett a saját pártjából mintegy 74-ed magával. Benna maradt kétannyi. A kilépettek külön nevet is kellett adniok ez uj pártnak s adták ezt a nevet: »Függetlenségi 48 as Kossuth« párt. Mondom, csak nyelviieg kritizálom s azt mondom, hogy felesleges ez a három jelző. Egyik is azt jelenti, amit a másik szó. Kettő közülök felesleges. Azonban nem volna felesleges, sót a kétértelműség kizárása végett okvetlen szükség volna még egy szóra. Ez volna a teijes jó czim: »Függetlenségi 48 as Kossuth Ferencz« pár^. megkülönböztetésül a »Függetlenségi. 48 as Kossuth Lajost féle párttól, melynek élén most Holló Lajos és Justh Gyula állanak. A közönség szemében zavart csinálhat a névnek c-ak egyik fele, az első fele. Gyökeres olasz rizling ojivány eladó Zsámár Lajosáénál, Zalaegerszeg Kossuth Lajos-u, 24. Nyomatott Tahy R. Utcda könyvnyomdájában Zalaegerszegen.