Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-10-01 / 40. szám

1908. október .1 M A G Y A R P A I Z S 10-én Rudapesten a legirtózatosabb halállal bitófán ölték meg az osztrákok. Nemzeti örökséget hagyott ránk vértanuságával Csány László is. Ne legyünk háládatlanok. Mert: — átok van a meg nem hálált örökségen. Ezeiőtt egy évvel bizottság alakult, hogy e nemzeti hősünknek Zalavármegye székhelyén Zalaegerszegen, méltó emlékszobrot állitson vármegyénk lakosságának a filléreiből. Máig már összegyűlt e czélra 22 ezer korona. Jónak látja a bizottság, ha a munkában teret nyit a hitvestársnak is; a munkának a másik felében, a szebbik részében, mintegy megkoszorúzásul. Mert magyar szellemben a feleség egyenlő rendű az urával jogban és kötelességben. A nemzet fogalmából nemcsak hogy nincs kizárva az asszony, de sarkpontja a nemzeti létnek. A magyar férfiúnak nemcsak segitő társa a feleség, de kivált a családi életben vezérlő csillaga, sőt a nemzeti életben is látatlanul bár -- illetett sugalmazója. És ne higyje senki, hogy a férfiúnak látható küzdelmét, párhuzamosan végig nem szenvedi a nő is, bár látatlanul és zajtalanul. Áldoz a férfiú vérrel és az asszony könnyel. S ezer csalatás és leveretés után sincs elveszve a hit: a női kebelben ott szendereg a nemzet reménye. Szellemi és erkölcsi életünk egységének tudatában írjuk e felbivó levelet Zalavármegve nemes Hölgyközönségéhez. Jöjjenek segítségül, hogy Csány László vértanúnak emlékére szobrot állítsunk. Ez emlékszoborban benne lesz a szeretet, a tisztelet és a hála azért az örökségért, melyet a hazaszeretet kincse képében ránk hagyott a hős. De benne lesz az emlékben az a tanitó iskola is, mely példát és irányt mutat még a későbbi nemzedékeknek is. S ha senkinek, nekünk magyaroknak szükségünk van erre az iskolára. Megtanulhattuk már történelmünknek gyászos lapjairól, hogy mi csak magunkban bizhatunk. Nekünk éreznünk kell nemzeti költőnk szavának parancsoló súlyát, és igazságát: „Ébren légy magyar! Őrt ki Jog állni, ha n&m te, hazádért?" * Kérjük Nagyságodat, hazafias lélekkel gyűjtsön e gyűjtő íven a kínálkozó alkalmakkor, de a legcsekélyebb néhány fillérnyi eredményt is hálával és köszönettel fogadjuk. E gyűjtő ivet eredménnyel avagy anélkül is kegyeskedjék legkésőbb folyó évi deczember 31-ig tisztalapjára fordítva és 2 filléres bélyeggel ellátva visszaküldeni ilyen czimzéssel: „Csány-szoborbisottságnak Zalaegerszeg." Hazafias tisztelettel és üdvözlettel a bizottságnak Zalaegerszegen 1908 május 11 -iki határozatából: Dr. Thassy Gábor Bosnyák Géza alslnök. elnök. Borbély György titkár. Ifj. CankeltM Lajos, Fehér BSifclós jegyzők. Dr. Márki Sándor egyetemi tanir a Csány névről. A kolozsvári tudomány egyetemnek másik hírneves történelem-tanára és történetíró Dr. Márki Sándor szintén értékes megjegyzéseket tesz Csány hősvértanunknak a neve hangzásáról és írásáról, a lényegben megegyezöleg I)r. Szádeczky történettudós véleményével. Dr. Márki tanár levelének széljegyzetében megemlíti, hogy öt a legyesbényei Püspökyek révén némi magyar sógorság köti a Csánvakhoz. De ennél sokkal erősebb köteléknek tartja a Csány iránt érzett hazafias tiszteletet. — Tiszta dolog: e tudós tanár belemélyedve ápolja és műveli a magyar történelmet, az ujabb korit, tehát a 48-ast is; amint Dr. Szádeczky Szabó Károly szellemében az ősi hun-székely dolgokat bolygatja nagy szeretettel. Márki tanár feleslegesnek tartja, hogy Aradra utazzunk Csánynak hétszáz levele alatt levő neveírásának a megtekintésére. Ó tudja, amit én látatlanul is biztosra vettem, hogy itt is, ott is, miudenütt, mindenkor világosan Csány-nak irta nevét a vértanú, s levele elejére csatol is egy eredeti kézírásos aláírást, igy : Csány László. De felhívja a figyelmet, hogy magának az aradi levéltárnak a feldolgozására érdemes volna a fáradtság. Értékes levele különben szószerínt a következő: Kolozsvár, 1908. szept. 21. Titztelt tanár ur! Nagyon sajnálom, hogy múltkori megtisztelő látogatása alkalmából nem találkozhattunk. Köszönöm a Magyar Paizsnak Csányira vonatkozó száma megküldését, mely becses látogatása czéljáról tájékoztatott. Eu azt hiszem, hogy a Csányí-név írását nem kell túlságos aggodalmasan venni. Ilyen kérdésekben nemcsak a családi, hanem a nemzeti szokás is határoz, mely csak időnkint találkozik, bár egymást tekintetbevenni tartoznak. Pl. a/, akad. helye-írás szerint is Batthyányi írunk s nem Batthyányit vagy Battyánit; de bizony a családban és mint a mellékelt facsimile és az Ön tapasztalatai, meg az enyémek is bizonyítják — a családi Csány László helyett Csányit és nem Csányt, vagy Csánit írunk. Ez az ingadozás már a középkorban meg volt. Pl. 140P-ben Hevesben igy írtak: Zentmiklos chanya possessio populosa (Orsz. levéltár, Dl. 9497.) 1445-beu és 1450 ben már igy: Chan. (Dl.-24534. és Dl. 24734.) Az első esetben a családnév fonetikus irása Csányi, a másik esetben Csání volna. Melyik a helyesebb, azon épp ugv vitatkozhatunk, mint hogy Pozson, MOSOD, Sopron, vagy Pozsony, Mosony, Soprony írandó és mondandó-e. A közszokás mind a kettőt szentesítette. De mint historÍKUS, már az akad. helyesírás szabályainak értelmében is a Csányi László által használt és nagyon tisztán kiolvasható Csány László aláírás elfogadását ajánlom az emléktáblára, (leien esetben: a szoborra). Mint akit olyan név illet meg, a milyet önmaga használt joga tudatában. Igy írnak egyes családtagok Rákóczyt, s Rákóczyt az y fölött két ponttal, s maga a dicsőséges fejedelem, kinek életrajzát írtam, igy irt Rákóczit. Igy vannak Jókayak és Jókaiak stb. ámbár mondhatnám, hogy csak egy Rákóczi, csak egy Jókai van a világon. Én, a hol sor került reá, Csánjit irtam. de a kegyeletnek és hagyománynak megfelelően valóban helyesebb volna Csányt irni. Pusztán a név miatt kár volna Aradra fáradni, de magának a Csányi levéltái nak beható feldolgozása valóban érdemes, hál datos és hazafias munka volna. Kiváló tisztelettel Dr. Márki Sándor. Kosárfonó iparért fél milliónál több pénzt adunk évente a külföldnek! — Hát az a sok vessző, ami Magyarországon terem, miré\ való? Hogy vele megvesszőzzenek bennünket. A bokeliázi gazdaságban kapható válogatott fajalma vegyesen métermázsánként 2 4 koronáért. j Czim : Dr. Kaiser Emil. Zalaegerszeg. Társadalmi életkép. Senki sem tagadhatja, hogy korunk kultúrájának haladása magával hozta a viszonyok nyomulását és kuszáltsága mintha elfödni, sőt elmetszeni akarná azt az erkölcsi fonalat, mely a társadalom egyszerűbb viszonyaiban és vonatkozásaiban világosan húzódik az emberi életen át. Éppen azért kötelessége minden jobb érzelmű embernek, hogy feladata alól magát ki ne vonja; hanem ellenkezőleg gondoskodjék és közreműködjék abban, hogy ne a rosz győzze le a jót, hanem a rosz fölött diadalmaskodjék a jó. Ez az élő igazi istenimádís, melyet ápolnunk és végeznünk kell itt a világ közepette; a mely világ nem valami távol eső, ellenséges vagy elérhetlen dolog, hanem tényleg itt van az, mindegyikünk házában, üzletében, szomszédainkhoz, barátainkhoz és ellenségeinkhez való viszonyainkban; sőt itt közel van az mindegyikünk saját természetében, s ennek konfliktusaiban, összeütközéseiben az emberi rendeltetés morális követeléseivel. Ugyan kérem nézzük csak kissé figyelmesebben. vizsgáljuk csak meg önmagunkat elfogulatlanul: mi az, a mi az emberi társadalomban az erkölcsi épséget' egészséget gátolja? És nem találjuk azt egészen összeegyeztethetőnek az emberi méltósággal, hogy a társadalmi életben igen gyakran az erő nem az önuralomban, az önkorlátozásban, ismeri el szépségét; hogy a haszon, az opportunísmus s az ezeknek szolgálatában álló világ okosság még mindig oly illetlenül érvényesül, a nélkül, bogy valami magasabb ész pirulásra kényszerithetné azokat*? Mi nem akarjuk megérteni az ó-kori bölcsnek a tolvajhoz intézett szavait: barátom, rosz cserét csináltál; elvitted az én ócska, rosz ruhámot s helyében hagytad jó lelkiismeretedet! Igen, nem akarjuk megérteni e szavakat! mert hiszen nem egyszer fizetjük meg a becsület és tisztelet látszatját igazi becsülettel; s ehhez még üdvözölnek is, meg is gratulálnak minket! Szeretetteljes jótékony cselekedetnek tartjuk még azt, ha valaki nem azért nyújt segélyt, hogy a másikon segítve, legyen vele, hanem mert az adakozónak ^n-je a köteles tartozó háladatosság tudatát élvezni, abban gyönyörködni akar. ís gyöngéd érzelemnek, emberszeretetnek tartjuk még azt, ha valaki az esetleg megvágott ujj vérzésén könyeket hullat, de vérző szivekhez érzéke nincsen. Talán nem ugy van a dolog? No, de menjünk csak tovább és nézzük meg a közéletünket egyéb tüneményeiben. Minden lépten-nyomon találkozunk emberekkel, a kik folyton jó akaratukkal hozakodnak elö, noha tetteik semmiféle akaratot és legkevésbé a jót nem mutatják. Hát kedves olvasónöm! nem figyelte meg ott azt a szeretetreméltóságot, a mely csak annak köszöni létét, hogy másoknak s önmagának mindenáron tetszeni akar? És azok elismerő vagy elvető ítéletek, melyeket nem egyszer csak a personarum acceptatis szerint merünk? Az emberek hibái és bajai nem indítanak minket igazi szomorúságra; de másrészt boldogságuk és javulásuk fölött sem érzüuk őszinte örömet. Humanismus ez? Nem látja kedves olvasóm, ott azt az alakot, a ki a helyett, hogy bűnei tudatába mea culpá-X mondana és mellét verné, oda áll nyilvánosan hirdetve becsületét, érdemeit beburkolva pharlseiusi köpenybe? És az igazi, tiszta, az álutakat megvető bensőség és őszinteseg hogy van ? Oh, hányszor tolakodik helyébe az elpuhultság, érzékenykedés, színlelt gyöngédség és titokzatos, fontoskodó nyomozuság s a hányavetiség! Valljuk be őszintén, váljon nem mások indokolatlan ítéletében és hízelgésében találjuk é sokszor saját egész önértékünket; mig ellenben sükstek vagyunk az őszinte igazi baráti figyelmeztetésekre. Az intés, az ovás nem érinti, uem találja meg hibáinkat, hanem önszeretet ünket; ebbe menekülünk vétkeinkkel, a helyett, hogy tőlük szabadulni törekednénk. Adományainknál, áldozatainknál rögtön a földi hála, elismerés, dicséret és bámulás után tekintgetünk s elvesszük jutalmunkat. Az én, s engem a nekem s enyém féle fogalmaknak uralma még nincsen megtörve társadalmi életünkben. Még nem vagyunk valóban szabadok a jó iránti szeretetben; ellenkezőleg akárhányszor rabjaivá leszünk a rosznak s ennek szolgálatába szegődünk.