Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-26 / 43. szám
1905 október 26. magyar paizs Csillapíthatatlan zokogással siratom nagy halottunkat. Ha látná jóságos szemeivel a csüggedést, megdöbbenést, mely a küzdő Magyaroiszágot halála hírére elfogta, hatalmas kürtjével induia.osan végig vágna a körülötte siránkozó bajtársain és mennydörögve kialtaná: — Ezer esztendős átka a magyarnak a c^ggedós. Mit siránkoztok, mint a vénasszonyok ? Én elestem: punktum. Gázoljatok át beleimen és rohanjatok tovább az ellenségre. Mert tudjátok meg, hogy megjött az üzenet és nejünk mindnyájunknak el kell menni .... Igaza van, nem való ide a siránkozás. Te meghaltál édes jó Miklós bátyám ? Hát éljen a magyar szabadság! Éljen a haza! ! Lázár űrnő. Bartha Miklós meghalt. — Magyaróvárról. — Irta: Krolly. — Meghalt váratlanul, hihetetlenül akkor, mikor a legnagyobb iszükseg volna rá. A halál kiütötte a tollat kezebői; lesz e kéz, mely felvegye, lesz e fő, mely irni tud vele? Sajátságos férfiú volt. Mint politikus nem a törvenykönyvekbői tanulta politikai hitvallását, hanem a történelemből, a néplélekből és a természetből. Nem a törvényekkel bizonyította igazát, hanem a történelem, a néplélek s a természet egyes képeit varázsolta elénk eleven színezéssel, nagyszerű irályával, hogy lássunk, rajongjunk, hizzunk. — Szivvel ós lélekkel politizált, ezért nem volt száraz meggyőző, hanem elragadó ideális. Kezében kard voU a toll. Kard, ragyogó pengéjű, mellyel vágott, felemelt, de sohasem cirógatott. Ellenfeleit gyakran kíméletlenül elesen vagdalta, de mindig igazságosan. Eszméjének legtüzesebb apostolait kaidjára emelte: „Lássátok! Ez az én testem, ez az ón vérem!" Mindig a szélsőséget kereste. Csak gyűlölni és imádni tudott a végtelenségig, a rajongásig. -Neki is csak gyűlölői és imádói voltak, gyűlölték végtelenül, imádták rajongva. Munkáinak minden sora, mint a harma csepp a napsugarakat, visszatükrözte honszeretetét. Tőle tanultunk rajongó honszerelmet, gyűlöletet a hon ellenei iránt; vele lelkesedtünk és bíztunk rendületlenül a nemzet iga.ának győzelmében. Aludi nagy halottunk békében, azzal a boldogító tuda'tal, hogy „megcsektdted, amit megkövetelt a haza". Elvetetted a magot. Eszméid, vágyaid a mieink is. Ha eíjő az a boldog óra, mikor az igazság, melyet tollad hirdetett, győzni fog, elmegyünk sírodhoz, hogy együtt sírjunk poraiddal — örömünkben. h aradi tizenhárom vértanúról. Ünnepi beszéd. Tartotta Tuczy János, áll főgiran. tanár. Tisztelt Honleányok, Hazafiak! A világ minden népe, minden nemzete a visszatérő időnek, évfordulónak egyegy napján zfrándok útra kél, messzeföldet jár végig, csöndes megnyugvással viseli az útnak töviseit, csakhogy az élő hitnek szeretetevei leborulhasson egy szent helyen, ott imádkozzék, s elgyöiöit leikének enyhet és vigasztalást találjon. Akik pedig ilyenkor személyesen nem mehetnek, összejönnek faiujukban, városukbau, ünnepélyt rendeznek és lelkük innen zarándokol el a nemzeti szent helyekre. A magyar nemzetnek is vannak szeut helyei; nekünk is vaunak visszatérő évfordulóink: némelyike örömtől, dicsőségtől környezve ; de a legtöbb szomorú emlékkel, gyászszal boritva. Ilyen utóbbi hely Arad, a magyar szabadságharcz 13 vértanújának Golgotája, ilyen évforduló október 6 ika a vértanuk kivégzésének napja. Mi is most azért jöttünk itt össze, hogy ezt a gyásznapot nem ugyan október 6 án, hanem közbejött akadályok miatt egykét héttel kefcőbb, megünnepeljük. Testileg nem lehetünk Aradon, de lelküuk oda zarándokol, hogy hőseink sírjánál leboruljon, érettük imádkozzék s az ő pó'dájokból a hazamentő munkára egyetértést, erőt, kitartást és bátorságot merítsen! Lássuk azonban, mit is vétettek, hogy főbelőttók, felakasztották őket? Mióta a Habsburgok Magyarország trónjára kerültek, tehát majdnem 400 esztendő óta, minisztereik törekvése mindig az vala, hogy országunkat alkotmányos szabadságától megfosztva, a nagy Németbirodalomb3, illetőleg Ausztriába olvasszák. Dd a magyar nemzet feltékeny volt ősi jogaira, szabadságára, alkotmányára mindig, » minél nagyobb volt idoközöakiut elnyomatásunk, annál nagyobb volt az ellenállás, ép-n ugy, mint az ércz-rugót minél erősebben nyomjuk ie, annál erősebbea pattanik vissza. Mindéinek daczára Becs nem okult! Bocskav, Bethlen, Tökölyi, Rákóczy Ferencz diceő pcidája nem riasztotta vissza! 1848 ban újra megpróbálja régi beolvasztó tervét. Hogy erre ürügye es alkalma legyen, fellázította ellenünk az országunk terület,énl ako nemzetiségeket. A magyar nemzet fegyvert ragadt a lázadó hordák elien, mire Bécs a magyart nyilvánítja lázadónak s ellene jő egész erejével, mikor pedig ezt kiveitük, segítségül bi-ja az északi óriást. B csiiletes volt harezunk, mert órvul megtámadott alkotmányunkat védtük. A művelt nemzetek hadijogat szemmel tarto'tuk, megbecsültük az ellenből elejtett foglyoka\ Eunek viszonzásául, mikor Világosnál letettük a fegyvert, az osztrákok legjelesebb vezéreinket köztük 13 tábornokot, lesjelesebb kormányferfiainkat, köztük Bat'hyány Lijos miniszterelnököt elfogták, bebörtönözték, agvonlövették, bitóra vitték. R .b'ók voltak? Nem! Hősök, a király neveben kezdték a harc'.ot s a nemz t nevében folytatták ! Az aradi vértanuk legfőbb bűne, hogy a kardcsörtető osztrák tiszteket és ár,nádiát hallatlan diadalok között az országból ki terse'ték. Ezért állították őket Aradon, hol bilincsekbe verve raboskodtak, hadi törvényszék elé, negyet golyó, kiler.czet kötélhalálra itéttek, s 1349. október 6 án reggel ki is végezték. Ugyauezen a napon, Pesten délután 5 órakor vezettek a vesztőhelyre Batthyány Lajos grófot, kineli egvedü i bűne, hogy németnek nevelték és ő a magyarságért lángolt, betették abba a hadseregbe, mely mindig a szabadság ellen harczolt, és ő örökhű éget esküdött a szabadságnak. „A törvény és király esküje volt az én szabályozóm — irja nejének búcsúlevelében — és ezért ölnek meg engem." „Rajta vadászoki éljen a hazai' kiált fel u^óljái'a. A vadászok lőnek, s Batthyány Lajos, Magyarország íegeiső ós legnagyobb miiiiizterelnöke nem élt többé. Nem foglalkozom a kivégzések szivet megrázó, de egyúttal a hősök szivet-lelket felemelő, megragadó bátorságán ik leí'ásával. Ezt a történelem évkönyveiben bőven megtalálhatjuk. Czélom csak egy hajszálnyira, es pillanatra 1 bben fern fel ezen iszonyatosságokról a fátyolt. De nem azért, hogy gyilkos fájdalom táplálkozzék azokból, hanem azért, hogy hőseink példájából eiot, bizalmat, hazaszeretetet, hűséget, nemes elhatározást és nemes tettekre eikö!csi bátorságot merítsünk. Mert ma már világos előttünk, hogy nem akkor győztek ők igazán, mikor diadalmámorban, dicsőségtől ragyogva, maguk előtt kergettek az osztrák el'enséget, hanem igazán akkor győztek, mikor védtelen testükből a bakó kitaposta a lelket 03 életet! Diadalokat ugyanis feledni lehet. De a balsors, elnyomás, kegyetlen üldözés, rabkenyér, zsarnokkény, martirhalál a szivet, lelket ós elmét termékenyíti meg halhatatlan érzelmekkel, elszánt, tántoríthatatlan tetterővel és bátorsággal. A rnéltatlau megaláztatás szüli az önérzetes felemelkedést. A gyilkos igazságtalanságból kel ki az igazságos jog. Ezért ismételten mondom, hogy igazán akkor győztek, mikor meghaltak! Mert a kir«lyok diadalmas háborúiból lesz a népek szolgasága, hazifiak letarolt életéből, kiontott véréből Ie3z a népek szabadsága. I^y tehát 1849. októbei 6 án az aradi vesztőhelyen ment végbe a modern magyar nemzet megváltása, s a megöltek vére a magyarnemzet jogainak testévé ós véróvó lőn. És valamint a római mártírok várökkel örök életet adtak a kereszténységnek, ugy adtak ők vérökkel örök életet, a magyar szabadság szeretetének. Iszouyu volna tehát felejteni, vagy nem ünnepelni azokat, kiknek ennyit köszönhetünk, kik érettünk haltak meg a bitófán. Azért tehát tisztelt honleányok ós hazafiak, a jelen ünnepélyes alkalommal jegyezzék megigan jól a következőket: Mögöttünk a mult, előttünk a jövő. Középen a jelenben állunk mi, vállaínkon két szent teherrel: az egyiken a mult emlékezete, a másikon a jövő reménye. A múltnak emléke nem engedi, nem engedheti, hogy feledjük nagyjainkat, hőseinket, vértanúinkat! Nem engedheti, hogy rólok néhanéha tisztelet, szeretet, kegyelet és hálával meg ne emlékezzünk, nemes tetteiket ós alakjukat lelki szemeink elé ne idézzük! Nem engedheti, hogy t ölök hazaszeratetet, faj szeretetet, munkakedvet, erőt, kitartást, bátorságot ós önfeláldozást ne tanuljunk! Ne feledjük tehát őket! A nyílt seb ugyan nem szép, de hadd lássák gyermekeink, unokáink, hogy m»g ne kapják ezt a sebet, vagy ha megkapják, ezerszeresen adják vissza ! De ne feledjük azt sem, hogy másik vállunkon a jövő reménye! A jövő reménye nem engedheti, hogy mi a a jeleiben a hazáért, epen ugy közre ne munkálkodjunk, mint a hogyan apáink a múltban közremunkálkodtak ! Nem engedheti, hogy alkotmányunkért, magyarnyelvünkért együttes erővel meg ne tegyük mindazt, amit. a törvény, a jog és igazság határai között tennünk szabad, teunünk lehet, tennünk kell ! Föl tehát nyelvünk védelmére! Nyelvében óla nemzet! Ezzel álltunk ellen az elszlávosodásnak, ez mentett meg az élném .tesedéstől, ez teszi elsővé a magyart saját sok nvr!vü hazájában! Da .gyuttal védelmezzJi alkotmányunkat is! Mert nyelvünk és alkotmányunk azon erős érczfal, melyen fejét minden önkény szétzúzta, melyen megtört a düh minden ostroma, megtölt a pokol minden ármánya! Ezt a ket kincset, melyet apáink egy ezredéven át oly feltékenyen, annyi szenvedés között megőriztek, melyért eletüket áldozták, vérüket ontották, a mi kezeinkbe tették le megőrzes végett, hogv ezt gyermekeinknek és uuokáinknalt, mint örökséget, sértetlenül átadjuk. Legyen ez a tudat szent ige! És ha lesznek e nemzetnek megpróbáltatásai, amint hogy ma is vannak, ne féljünk, ne csüggedjünk! Mert valamint a félónk és dadogó Mózest az égő csipkebokorból elhangzó titokteljes isteni szó hőssé tette, ugy fog bennünket ez a tudat a bátorság és hősiesség bajnokaivá felavatni, ha e szent hazának szüksége lesz^ karunkra, eszünkre, életünkre és vérünkre! Éljen a haza! Föltámadnak.*) Föltámadnak rendre S mind bósorakoznak magyar katonának. . . Föltámad az élő, fö'kelnek a holtak. Győzelem, szabadság ós igazság nélkül Akár bitó alatt, akár sir fenekén Hogy nyugodhatnának ? * Föltámadnak rendre. Egy sorba állnak a békés halottak s a Zúgolódó lelkek. . . Legrégibb katona köztök tán Verbőczi, Zípolyához igy szól, hogy Bethlen is hallja, Hallja meg mindenki s minden ember értse: Rosszmagyarok hoztak rossz törvényt Poz. onyban. Gyertek Rákos mezejére. * Föltámadnak rendre. Ott van Bocskai és a többi Rákócd, Betcsenyi s nagy Kossuth . . . Hat az aradiak? Csány és Batthyány, S a kik elszéledtek, más világba estek, Mint a hulló csillag? Lecsöpögött vérök felszökött az égre, Bujdjsók sóhaja szállt a sziv mélyére. S könnyben, vérben fogant vitéz katonáját Bi;ófák alól is az idő kiássa S fegyvert kovácsolgat a fájó sóhajtás, Négyszáz esztendőnek ez a megvónhedt, bús, Szomorú kovácsa. . . . Mas világba estek, mint a hulló c-illag, Mely az égen lefut. . . De most összegyűlnek csillagos táborba, Mint égen a tejút. * Föltámadnak rendre. Naponként gyarapszik, nő a hadak utja S közeleg a tábor. . . Dübörög már a föld? Nem. Még elég csendes. Csak tompa morajlás hallszik a mélységből, Mint földinduláskor. De sokan lehetnek ott a hadak utján ! Termékeny ez a föld, a magyarok földje. Nem is kellett zápor: Elesett hősöknek s a megölt raboknak Ráömlött a vére, Iljunak, öregnek piros, meleg vére. Nem is kellett harmat: Ifjú hitveseknek, a szép jegyeseknek és jámbor Ráhullott a könnye, [anyáknak Édes, meleg, forró, szerető könycsepje. *) Szavalta ifj Czukelter Lajos 1905. okt. 22. Zalaegerszegen az aradi 13 és Csány László vértana emlékére .endezett Gyász-emlékünnepélyen.
