Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-31 / 13. szám

1904. márczius 31. MAGYAR PAIZS 5 Csarnok. & nemzeti styl az édes otthonban. Ha egy van, ki azt. a mit irtál, megértette, nem végeztél hiába való munkát. Folytasd ! Régebben, e kedves lapban is bátor voltam behatóbban foglalkozni azzal, hogy: miképpen és mely tantárgyak körében fejleszthetjük a nemzeti izlést az iskolában!? Nem hiában vetettem, inert arattam is, lelkem darabját megértették, kifejezést adtak aunak ugy szóban, mint Írásban, s mégis legjobban esett nekem a sok közül egy teljesen idegené, ismeretlené, onnan a tót földről, ki Caraeval herczeg ünnepének idején szólt hozzám többek közt ezeket mondva: »Az ön lelkes szavai felébresztették bennem a vágyat, hogy mindama sok kézimunka, melylyel majd lakályossá teszem az én kis birodalmamat, magyaros jelleget viselj ;n magán ... De hol kezdjem? Mely szobák legalkalmasabbak a nemzeti styl meghonosítására ?« Bár ez alkalommal nem erről akartam irni s Ígéretem is egyéb tárgyhoz tartott félig-meddig lekötve, de szükség törvényt bont, igy tehát tárgyam megváltoztatva irok: A nemzeti stylröl édes otthonunkban! Mi az az otthon? Egy kiszakított oáz a nagy mindenségből, egy zug, egy édes kis zug, a nagy világ zajából, a vergődő lélek menhelye, hol örömödet találod, eszedet megismered, becsülni tanulod, onnan nem vágyói sehová, ott nyugodtan hajthatod le fejede,t ha szived bánattól s csalódástól terhelt, itt a legkisebb tárgy is énedhez tartozik, lelked kiegészítője, ne félj, nem lesznek árulóid azok, hisz »a tieid!« S mégis hányszor halljuk, hogy mennyinek pokol az otthona, hánynak sorvasztó bürtöne — Gyehenája! Igaz, bebizonyított tény, hogy az ember életében az otthon fontos szerepet játszik, mely kihat tettünkre, Sámsonná éppen ugy, mint Góliáttá tehot, érezzük erejét, áldását, átkát, lelkesítő hatását. Az Otthon a gyermek első iskolája. Az elvetemült bűnösnél legelőször ís nem az otthont keresik-e fel, mintegy kiinduló helyét a oünnek, a gonosznak? S be is bizonyult, hogy lelke »otl« mételyeződött meg, a véteknek csiráját is »onnan« hozta! S haladt a lejtőn lejebblejebb ... a káromlás, a munkálatlanság, a tétlenség "és erkölcstelenség poklában lejebb . . . Mily ellentéte ennek az édes otthon, mely a szeretetreméltó környezet, szives indulat, jó egyetértésösszesége, igaz, bensőségteljes szeretet köti össze a családtagokat, mit elhagynunk nehéz, lemondani róla szinte a lehetetlenséggel határos, nélkülöznünk fáj, nagyon fáj; legyen a másé szebb, fényesebb, drágább, kényelmesebb, de kell, hogy nekünk a magunké mindig a legkedvesebb legyen! A jellem itt fejlődik, itt szilárdul meg a mű kéltség, az igazi szeretet alapkövét az otthonban rakják le, itt kapja jeligéül egész életére a hit, remény, és szeretet egységességét, a vallásosság szent érzelme az ilyen kis birodalomban, a jó családi életben nyilatkozik meg legszebben, legmagasztosabbau, az ilyen kis mennyországban tanulja meg, nagyországát, édes hazáját szeretni, s azt valódi mennyei birodalomnak tekinteni. Az otthon boldogságát leginkább a nő van hivatva előmozdítani, mert a Gondviselés őt tette annak kozpontjává, mert hisz az otthon nem egyéb, mint a boldogság fészke, az öröm tanyája, melynek vezetése, rendben tartása a nőnek a legfőbb kötelessége, S minthogy, látjuk, hogy az otthon minőségétől függ földi életünk boldogsága nagy mértékben, azért nagyon szükséges tehát, hogy törekedjünk azt kellemessé, kedvessé, pótolhatatlanná tenni. S ezt mindenki is érheti, a ki akarj:). A szobák berendezésénél «sok izlést. bizonyos előkelőséget kell kifejtenünk, meghonosítanunk, szem előtt tartva, hogy a házi életben összhangra kell törekednünk, bizony pedig a modern világ, a mai otthon ettől merőben különbözik. A mái divat szerint minden szoba más stvlnek, más Ízlésnek megfelelően van berendezve, s ezzel' szemben látjuk, hogy az egész nem egyéb mint egy kaleidoskopszerü változat, mert a bútor barokk, a benne levő kézimankák spanyol, velenczei, persa, arab*,torok Ízlésnek és stylhek felelnek meg, a fali diszitmények már egyenesen chinaiak és japániak, til-tul rendkívüli megfeledkezésre és türelemre vall egy-egy kalotaszegi himzés megtürése, de mindenesetre muzeumi lelet ott egy magyar stylü bútor vagy munka. Ez a való, ez a tényállás! A mai édes otthonban az ebádló ó-német, a hálószoba angol, az Írószoba barokk, a szalon bizonynyal renaissancce! Nem mondom, hogy ne legyenek ezek is képviselve, legyenek házunknál, de a bútoroknak megfelelőek legyenek a díszítések is, vagyis stylszerüek, nem holmi Ízléstelen egyveleg. Az ilyen stylszerü berendezésnél nem szabad holmi csiricsári díszítéseket megtűrni, mint a hogy az manapság dívik. Mily szépen adhatnánk helyet köztük a magyar stylnek is. Nincs alkalmasabb, megfelelőbb hely a magyar izlés kifejtésére, meghonosítására, j>az ebédlőnél.« Hisz ez az a hely, hol a magyar ember közmondásos, hires vendégszeretetét kimutatja, kifejtheti. Nem tadom, más miképen hogyan van vele, de én a kiállítási álom hatása alatt vagyok még ma is, hol a gyönyörű magyar jelleget magán viselő bútorok között egy-egy pompás pohárszék megtekintésekor a legkedvesebb emlékek a nemzetes asszonyok kora elevenedett meg előttem. Megelevenedhetik ez előttünk mindannyiszor, valahányszor az iparmuzeum csarnokát felkeressük és mégis hányan vannak, a kik ezt az élvezetet eldobják maguktól. Most nem régiben is egy'társaságban szóba került az iparmuzeum szépsége, s ekkor hazánk egyik reménybeli oszlopos tagja, kijelentette, hogy ő még nem is látta. Elképzelhető az én megrökönyödésem és dörgedelmem, hát az a kis ut, fáradság és idő vájjon nem telnék ki az ifjú ur idejéből ? Dehogy nem! En legjobban állithatom, hogy igen, nem iljen hosszú utat tesz ő meg egy kérdő szempárért, egy hamiskás tekintetért, vagy egy gyanúsító mosolyért, egy guavos ajakért, mely reá nézve egyszer hegyes tőr, máskor gyógyító, édes balzsam, mennyit fárad, hogy a kobold, a sfinksz el ne tűnjék a felismerés előtt, nehogy ugy járjon, mint a regebeli gyermek a szivárványnyal; mit ad ő arra, ha az idő ködös, sáros, vagy ha ép tövis akadályozza menését, ő megy, ha étlen, ha szomjan is, mert hajtja, üzi a kíváncsiság, az ismerős — ismeretlen után ; vájjon az a vágy, az a kíváncsiság nem lenne-e olyan nemes, olyan hasznos, ha már egyszer őt az iparművészeti muzeumba is elhajtaná!? Most veszem észre mennyire szúrok, mint egy »tövis«, node szerencsére nem székelyt szúrtam mert visszafordulna az ostornyél s könnyen alkalmazhatnák reám : »Székely támad, székely bánja!« Igen kedvesen és követésre méltó módon mutatott példát nekem egy igen bájos s> jó anyagi körülménynek örvendő pesti asszonyka, hogy miképen lehet az ország szivében igazi magyar vendégszeretettel párosult, magyar jelleggel ellátott, feldíszített otthont berendezni. Forró nap volt, midőn én a Svábhegyen barátnőm keresésére indultam, s a csínnal, mondhatnám fényűzéssel berendezett villa folyosójára lépve hirtelen feltárult előttem a ház ebédlőjének ajtaja. Tollam csekély egyrészt annak az örömnek ecsetelésére, mely valónkat elfogta a régi távollét után való viszontlátásra, de csekély annak a kellemes meglepetésnek az ecsetelésére is, mely később erőt vett rajtam, mely lelkemet elfogta, ilt Pest közepében, midőn kicsiny híján az arany képzelet segítségével »egy mesebeli hortobágyi puszta vendéglátó ebédlőjében® képzeltem magamat, hol minden magyaros, minden hazai, minden a nemzeti jelleget viselte magán. Ősanyáink keretje, az őket kör.iyező táj, délibábként lebegett előttem. Teljesen örömitasult lettem, s hálát mondtam, hogy így érezhetek, ezeket látva, lelkem meguemesült általa s büszkeség dagasztotta keblemet a magyar ipar láttára — e boldog otthon létezését látva ismét a kiállítási álom rabja lettem , . . s vagyok azóta is mindig . . . A falon képviselve volt; a legnagyobb magyar; a haza bölcse, a szabadság költője, a lánglelkü szónok képe, mind ideális elrendezésben a magyar kulacsok, korsók s egyes régi magyar viseletet ábrázoló tálak- és tányérok társaságában. A bútorok egytől-egyig. magyar izlést terjesztettek maguk körül, csak sgy érzés uralta lelkemet, s édes zsibongás járta, át egész valómat: •a szeretet, melege voLt fj^a/ ..a'.nemes hevülés, melyet fajszeretetnek, vagy hazaszeretetnek mondanak. A díszítések is megegyezők voltak, magyaros, mind élénk, egymástól könnyen megkülönböztethető színekkel; minden egyes karospadon egyegy hófehér juhászkutya bundája terült el, éltében magyar ember szolgálatában állott, most meg magyar nő szobájának méltó disze, nem történt megfeledkezés a kényelemről, a puhaság előidézéséről sem, nem bünvallató, keménységű padok voltak aznk, mert hisz a női leleményesség itt sem tagadhatja meg magát. Erősen kiemelkedett butortársai közül a szoba legszebb disze, a hagyományos magyar pohárszék, szebbnél-szebb magyar mintájú üveg- és porczellán edényekkel ellátva, magyar szőttesből drapériák ideális elrendezésben emelték a szoba szépségét, kiegészítve magyar mintájú abrosz, függöny, teritövei; nem zavarta meg itt az összhangot semmi idegen, semmi külföldi, a szoba belsejében pedig magyar asszony, magyar leány, amúgy igazán magyarosan fejezték ki örömüket az édes viszontlátás felett. S ez után az egy után ne indulhatnának mások is ? . . . A példa vonz, kövessétek magyar lányok, különösen hallgassátok meg esdő kérésemet most a feltámadás idején, támadjon fel bennetek is az a szent érzés, mely a honi dolgokhoz vonz. Juttassátok megfelelő tisztelethez mindazt a mi magyar! A farsangolás, bálozás ideje alatt a kik családot alapítottatok, nem győzöm eléggé előttetek hangsúlyozni, hogy ti otthon-alapitók ne hagyjátok ki házatokból a magyar stílű, a magyar jelleget magán viselő ebédlőt . . . Megörökítésre méltó édes idyl lehet, midőn a fiatal asszonyka az első reggelit kalotaszegi pongyolában, ugyanolyan főkötövel fején, az édes magyar környezetben szolgálja fel, a házfejének, most már uracskájának, az általa annyira szeretett jó illatú kávét. . . Oly bájos e kép, hogy megérdemli örökkön való felujulását, a nagymama figyelmébe ajánlhatja az anyának, az anya leányának, sigytovább szállana e szokás a későbbi nemzedékre át, mind addig, míg az természetünkké válnék. Ne induljunk rossz irányban, nagyhangú szavak után tisztán csak azért, mert az külföldi, idegen, ne kelljen nekünk mindig másé, ne nézzük folyton hogyan és mit cselekesznek másutt, cselekedjünk a mi természetes vérünknek, szivünknek, szokásainknak megfelelően, szabadságszerető hajlamainkkal azonosan rendezzük otthonunkat a magyar Ízlésnek megfelelően, hisz a haza fényes napjai, — történelmünk múltja kapcsol bennünket mindenhez, a mi magyar! Magyar otthon rendezése kötelessége minden magyar anyának, minden magyar honleánynak. Maradjunk meg az ősi, tiszta magyar erkölcsök mellett. Budapest, 1904 márczius 27. Nagyhodgyai Thamásíy Ilona. Magyarnyelv. — Nyelvében él a nemist — Mául haltén — fogd be a szádat! (XXVI). Egyik fővárosi újságban olvasom, hogy Gróf Tisza István miniszterelnök egy ifjú emberre, aki belékotyogott a beszédjébe, rárivalt és azt mondta neki: „Tartsa a száját!" abban az értelemben, hogy hallgasson! ne beszéljen! Nohát azt kereken tagadom, hogy Gr. Tisza István igy mondta volna. Lehet akármilyen különös természetű a magyar kormányelnök, de ilyen fonák nyelven nem beszélhet; hiszen ott született valahol N.-Szalontalkörül.Közepes műveltségű embernek sem szabad ilyen zagyvalékos nyelven beszélni. Az az újságíró nagy sértést követ el akármelyik magyar emberrel szembén, ha ilyen beszédet tulajdonit neki, ha felteszi róla, hogy a magyar nyelvet arról a kártya-kocsmai reklám czéduláról tanulja, melyen ez van kifestve és felírva: „Kibicz! Maul haltén/" Tudjazisten, én ugy vagyok vele, hogy sérti a fülemet, de bántja az egész valómat is, hogy mi magyar emberek ilyen alávaló szolgai módon utánozzuk még a beszédet is. Persze ezt csak utczai emberek teszik és éretlen újságírók. De hát ezele ne tulajdonítsanak a magyal embernek is ilyen beszédet. A német nyelvben helyes beszéd a Maul-halien. A haltén S7Ó, jelentésének" egyik mezején, va!amel> c.-elekvc'snek'-a félbehagyását kiváltja. •