Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-21 / 34. szám

2 MAGTÁR PAIZS 1902. aagnaztna 21. régi hagyományaihoz, a mostani zsidóiig már nem az igaz Izrael. Eltűnt az, visszahozhatatlanul. Az evangelinm absolut igazságai mind jobban és jobban behatolnak egyes hiveik lelkébe, az újkor humánus szelleme átalakítja őket ; mely felvilágosodottság a rigi egységet vallási szempontból köztük már felbontotta. A régi egység, daczára minden erőlködésüknek, nem jön vissza többé soha! Nem tekintve a karaiták kivált szektáját, csak a reform, — modern zsidókat emiitjük fel, kik már régen eltértek a Talmud merem, koruukba nem illő némelj szabályaitól, hogy ne mondjuk félszegségeitől, elfogultságától. Inkább csak névleges zsidók ezek, kik egyáltalában össze nem hasonlíthatók és össze nem téveszthetők az orthodox, galicziai ós lengyel zsidóknál. A modern zsidók különös előszeretettel viseltetnek a tanulás iránt, s nagy előmenetelt is tesznek. A fiatalabbjai között nem hiszem, (értve a hazai benszülött zsidókat), hogy volna köztük csak egy is, ki irni, olvasni nem tudna. De a tanulás legelemibb részének ismeretével közűlök csak igen kevesen elégesznek meg. A legnagyobb része kiképezi magát a kereskedői, könyvelői, gazdasági, mérnöki, orvosi, ügyvédi és theologiai pályán. A polgári, az alsó, közép, felső kereskedelmi iskolai, gymnasiumi, teáliskolai, akadémiai értesítők, s az egyetemi kimutatások tanúskodnak arról, de a gyakorlati élet is igazolja, hogy habár a zsidóság a lakosságnak nem képezi egészen öt százalékát, a tanult és szakképzett embereknek több mint ötven százalékát képviselik — a zsidók nálunk. Vannak köztük jeles, számba veendő tudósok, költők, irók, ügyvédek, orvosok, mérnökök, gyárosok, vállalkozók, ügynökö'--, iparosok, korcsmárosok s legnagyobb részt szatócsok és kereskedők, de a sokféle uzsorások sem hiányoznak. A zsidó tud tűrni, szenvedni, s ha kell nélkülözni is a tanulásért, üzletért, s vagyonosodásért. Sőt talán nagyon is előtérbe helyezi mindenben az üzletet, a vagyoni hasznot. Mindegyike föl tudja togni, át tudja érteni és érezni azt az óriási erőt, hatalmat és kincset, mi a tanulásban ós képzettségben, műveltségben rejlik. S e mellett nemcsak tanul, de takarékos is, és a; üzleti dolgokra ós hasznothajtó vagyonukra kellő ós elegendő, vagy talán a kelleténél is több gondot fordit. E tekintetben tékát a zsidóságot nem kell félteni. Üzletet ós hasznot tud ő hajtani mindenből, mindenkitől és mindenkor. A tanulás iránti kedve ós előszeretete nem mostani keletű; meg veit ez már náluk a legrégibb korban is. A népiskolai intézményt a régibb korban is a zsidóság oly fontosnak tartotta, hogy azt a várost, melynek nincs iskolája, a Talmud szerint «l kell pusztítani, mert : , A világot csakis az iskolás gyermekek lehelete tartja fenn." (Sabbát 119 b.) Falvakban a zsinagóga előimádkozcja, illetőleg felügyelője, egjuttal az elemi iskola tanítója is volt, a ki a község gyermekeit irni, olvasni és a Pentateuchus főbb részeinek fordítására tanította, ami nem volt éppen könnyű feladat, mert a héber nyelv már raegszüDt rendes társalgási nyelv lenni, — helyét az aram foglalta el. — a szöveg pedig csak mássalhangzókkal volt irva. Városokban valamivel magasabb színvonalú elemi iskolák léteztek és két osztályból álltak. Az alsóbb volt a Bibliai iskola; ebben a gyermekek az irá.i-olvasás megtanulása után a Szentirással, kiváltképpen pedig a Pentateuchus egyes részeivel ós néhány zsoltárral ismerkedtek meg. A felsőbb osztály volt a Misna-iskola mely a növendékek beavatta a Misna elemeibe, Jobbmódu falusi szülők az ilyen városi iskolákba is küldték gyermekeiket. A Biblia-iskolába rendesen hat éves korukban vezették a gyermekeket; a Misnaiskolába pedig tiz éves korukban. Palesztinában azonban, hol korábban fejlődtek ki a gyermekek, már az ötödik évben kezdték iskoláztatásukat. Hogy valaki tanítói állást nyerhessen, ahoz a megfelelő ismeretbeli és erkölcsi kvalifikáczión kivül még egyebeket is kívántak, igy például megkövetelték az illetőtől, hogy ne legyen indulatos, heves természetű ember; ne legyen nőtelen, s ne legyen elváltán feleségétől. Nők nem lehettek tanitók, már csak azért sem, mert iskolába sem jártak; ezek ugyanis csakis a fiuk siámára voltak. A nőknek iskoláztatását, — akiknek egyedüli hivatását a gyermekek nevelésében és a háztartás teendőinek végzésében látták, nem csak feleslegesnek, hanem veszedelmesnek is tartották; mert az ismeretek s tudományok a nőt a talmudkori zsidók felfogásai szerint csak elrontják, dévajságra, pajkosságra vezetik. A nők egész tudománya tehát abbéi állt, amit otthon a esaládban szereztek. A tudós nők, milyen p. u. rabbi Meir felesége volt, a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak, s ez is tudományát nem az iskolákban sajátította el." *.) Tanulási kedvük, a későbbi zivataros napjaikban is meg volt, s most is meg van. De nem csak a tanulás terén, hanem egyéb tekintetben is határozott ellentét van a magyar nép és a zsidóság közt, akár gondolkozás módjá», akár jellemét tekintjük; természetesen mindkettőnél csak a nagy átlagot vé/e figyelembe. Kivételek itt is, ott is vannak, mint mindenben a világon; ezért mondja a latin; „Nulla regula sine exceptione." (Nincs szabály kivétel nélkül.) A magyar nép: 1. Szabadság-szerető, egyenes, nyilt, szókimondó, bátor, hősies, hazájáért élni-halni kész. — A külföldön is magyarnak érzi és tudja magát. Elve: itt élned, halnod kell, s Jnem az, hogy: Ubi bene, ibi pátria. Neki hazáját nem pótolja semmi. Pedig a hazai főidből már igen sok az idegeneké. Vigyázzatok! 2. Nemzeti foglalkozásnak a földművelést tekinti, s e mellett a jogi pályát karolja fel előszeretettel. A kereskedést, s általában a gseftelést, üzérkedést nem szereti. Azért, ha egyesek a kereskedői pályán visszaéléseket követnek el, magát a kereskedést nem nézhetjük le. Ez a gazdagodásnak egyik legtermészetesebb utja. 3. Az összetartás nincs meg benne. Jobban szereti, ha huzalkodhatik. Nem akarja belátni az összetartásban rejlő nagy erőt. Pedig kis nemzet összetartás nélkül, nagy czélokat el uem érhet. 4. Munkaszerető, s a természettől józan okossággal megáldott, konservatív, az uj eszraek iiánt nehezen hajló, kissé könnyelmű, fináncziait ritkán tartja rendben; mézes-mázos szavakkal könnyen el lehet tekerni a fejét, az anyagiakra a tanulással együtC> keltő súlyt nem fektet; ide alis, numanus és hazafias dolgokért a mily könnyen fellángol, ép oly könnyeu lelohad a lelkesedése. Egy olyan czél öntudatos elérésére, mely több évi kitartó és állandó munkálkodást igényel, s melynek hasznát csak utóbb érezteti: nehéz megnyerni, mert kevés az, a ki gondolkodik, mindent összevetve számit, birál, 'tél, s néz előie a jövőbe. 5. A holnappal nem sokat törődik; élvezi a je'ent, mert azt tartja valahogyan mindig volt ós mindig lesz. Sorsát és szerencséjét nem maga irányítja erős kézzel, észsze! és akarattal, hanem fatumszerüleg inkább a véletlenre bizza azt. Vállalkozni, világot járni, sokatés sokáig búvárkodni nem szeret. 6. A világnak elismert lovagias népe a magyar, A nőt különösen tiszteletben tartja, ki vele egyenlő jogokat élvez. 7. Elnéző, engedékeny, ugy magán életében, mint a politikai élet terén. A mily erős, bátor, rettenthetetlen aharezban, ép oly gyenge, mindenfélekép hajlítható és puhítható a békés társadalmi életben. Csak ebből a tulajdonságából magyarázható ki az, hogy hazánk egy valóságos unikum, hol mindenféle náczió előbbrevaló tud lenni, mint maga a magyar. Nálunk a sovinista, tőzs-gyökeres magyarnak, ha ezt nyíltan vallja, és e szerint cselekszik is, legnehezebb a megélhetése. Még örülhet, ha valamiképpen élni engedik az idegenek. Lassankint azon veszi magát észre, hogy nem leli honját a hazában. Már annyi bizonyos, hogy mindezek jóra nem vezetnek; minél későbben térünk eszünkre, s az állampolitikailag egyedül helyes és elfogadható útra, annál nehezebben lehet majd reperálni a hibákat. Sokat pedig márreperálnunk sem lehet, mert azok voltak, s ma már nincsenek ; legfeljebb ujakat létesíthetünk a régiek romjain, össze*.) Lásd Huber Lipót kalocsai theologiai tanár : A Talmud. Kultúrtörténeti és Biblikus tanulmány" czimü munkájának 117—120 lapját. Minthogy a Talmudnak ez ideig magyar fordítása még nincs annak alábbi rövid ismertetésénél is ezen alapos tudománynyal és tárgyilagossággal megirt tanul, mányt fogom forrásul használni. Ezen munka megrendelhető szerzőnél Kalocsán. Ára bérmentes kaidéi mellett 6 kor. 30 fillér. tartással, kitartással és erős elszánt akarattal. Ha pedig Pató Pálként azután is csak azt mondjuk, hog^ ráéiünk mi arra még, akkor: Jó éjéjszakát kuraezok, labanezok, magyarok ! . . . (Folyt, köv.) Dr- A»tal. i buza. Másodszor, sőt tizedszer is lehet erről beszélni. Ebből él és ezen áll Magyarország. Mondhatnám, hogy a keresztény Magyarországgal összeköttetésben áll a buza. A huserés a félig vad pogánykorszakból való. Kenyeret Sztrrt István király óta eszünk. A buzakenyér a szivilízácziónak egyik jelvénye. S a kenyérhez, mint a kereszténységgel kezdődött földmüvelésnek gvümölcséhéz bizonjos fokú szent vallásosság fűződik. Egy jóravaló falusi anya gyermekébe oltja azt a hitet, hogy a kenyér Isten áldása s vétkezik az Isten ellen az az ember s az a gyermek, aki egy falat kenyeret eldob, vagy elprédál. Magyar gazdák, keresztény magyar gazdák, ne dobáljátok ki az ablakon kenyereiteket s ne prédáljátok el búzátokat; mer t Isten ellen való vétek. A fülemmel hallottam a zalaegerszegi piaezon, hogy a kereskedő hat forintért kérte a szép sárga aranybuzát, a mi azelőtt 8 -9 frt s néhány évvel ezelőtt 10, 12 frt is volt. — A rozs-buzát még olcsóbban, talán 5 frtért kérték. Ez persze melegében volt, az aratás »dús« napján. Ezelőtt három, négy héttel. Igaz, hogy akkor még le sem volt aratva a gabona, talán sehol sem az országban, de azért mégis tudták már, hogy hány métermázsa terem ez évben az egész országban. Azt még bizonyosabban tudták, hogy legalább is sokkal több, mint tavaly. S ez elég arra, hogy a gabona olcsósága hirdettessék. Maga a statisztika is megmondta már ezelőtt négy héttel, mikor a buza még a lábán állott, hogy hány métermázsával termett több most, mint tavaly. Igaz, hogy többet nem mondott, de már ez azt jelenti, hogy gazdák! adhatjátok akármilyen olcsón a búzát, mert van elég, hála Istennek. Hát, nem megvetendő a következtetés tudománya, — de mégis a szalmájában levő gabonából még nem lehet elég biztosan következtetni a buzaszemnek métermázsáira. Továbbá az Alföldnek s egyik-másik vidéknek dús termését nem lehet általánosítani az egész országra. Egy északvidéki újságból olvasom, hogy ott igen-igen silány a termés eredménye és szomorú a hangulat. A mi vidékünkön pedig tudjuk, hogy a tisztabuza termésével meg vaunak elégedve a gazdák, hanem azért csak igenigen közepes az. De, hogy állunk a rozsbuzával? A sok esőzésben megdűlt volt még éretlenül és fejletlenül. A gaz felverte. S a mi egyötödrész megmaradt, az a keresztben csirádzott ki. Alig adja ki a cséplés diját. Tehát a mi vidékünkön is csak szalmát csépelünk. Már most, hol az a népboldogság, ahol egyharmadnak szomorúan kevés gabonája termett s ezt a keveset is majdnem féláron kell eladni az ország »dus« aratása miatt 1 De ez a »dus« aratás gondolkozásba ejtheti az embereket, ha meggondolják, hogy nemcsak a statisztika hirdeti — talán tájékozatlanságból — a bő szüretet; hanem tervszerüleg hirdették uton-utfélen az em-