Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-09-06 / 16-17. szám
ELEINK A régi szakácskönyvek, az elfelejtett ételek, ízek napjainkban reneszánszukat élik. Sokan keresik például a híres magyar konyha titkát is őseink érkezési szokásaiban. Sőt, újabban régészeti, filológiai, antropológiai kutatásokat alapoznak a letűnt idők konyhaművészetére. Sajnos azonban vannak olyan korok is, amelyekről nem vagy alig maradtak fenn írásos emlékek, receptkönyvek pedig egyáltalán nem. Ilyen az államalapítás ideje is. Szántó András Eleink ételei c. művében erről a következőket írja: „A honfoglalás után az új haza rengeteg áldását, halban, vadban való bőségét élvezték őseink, és emellett megismerkedtek mind az itt lakók szokásaival, gazdasági életével, mind Európa akkori lakóinak életmódjával. Ezekből a századokból semmilyen közvetlen emlékünk sincs, amelyből kitűnne a változások konyhánkra gyakorolt hatása, az átalakulás folyamata. Az 1005-ben alapított pannonhalmi monostor feljegyzései nyomon követik az élelmiszer-alapanyagok felhasználásának mértékét, de az elkészítés módjára még utalást sem találunk az okmányokban. " A szerzetesi életmód kezdetben oly sok megkötést tartalmazott, hogy ennek következtében a szerzetesek asztalán a böjti ételek, elsősorban a halak kerültek előtérbe. Ekkor kezdett kialakulni nálunk - de másutt is Európában - az a múlt század végéig tartó halkultusz, amely a számos halfajtából, az elkészítési módok változtatásából bőséges és változatos étrendet kínált. így a koplalás, a böjti önmegtartóztatás sokszor cseppet sem kellemetlen formasággá változott. A hal mellett gyümölcsben is bővelkedett a pannonhalmi monostor étrendje, hús viszont csak nagy ünnepeken került az asztalra. Italuk bor A szakácsmester egyik legrégibb, középkori ábrázolása AZ ORSZÁGÉPÍTŐ ÉTELEI (leginkább balatoni) és sör volt, és egy 1834-ig használt kút vize. Legközelebbi, némileg részletesebb adataink már Zsigmond és Mátyás király udvaráról szólnak. És most nézzünk néhány receptet a legkorábbi - 14. századi - szakácskönyvekből válogatva:- Ha jó böjti ételt akarsz készíteni, végy sügéreket, önts vastag mandulatejet alájuk, főzd meg mandulatejben, s szórj rá cukrot. Ezt jeruzsálemi ételnek nevezik, s melegen vagy hidegen eszik.- Végy egy friss csukát, húzd le a bőrét egészben, főzd meg a halat, vedd ki a gerincét, végy fűszert, törd össze a hallal, tegyél hozzá nyers tojásokat, sáfrányt, töltsd meg a csuka bőrét, süsd ki egy ideig és tálald fel.- Végy egy font mandulát, s borral törjed ki a tejét, tégy hozzá egy font cseresznyét, szitán törd át, majd tedd a cseresznyét a tejbe. Végy egy negyed font rizst, törd lisztté, tedd a tejbe. Végy tiszta zsírt vagy szalonnát, olvaszd meg egy lábasban, tegyél hozzá egy fél font fehér cukrot, ne sózd meg, és tedd hozzá (a többihez). SZÁNTÓ ANDRÁS Eleinh ételei VÁLOGATÁS RÉGI SZAKÁCSKÖNYVEKBŐL- Ha böjti fánkot akarsz készíteni, végy diót, törd össze mozsárban, végy almákat, éppen annyit, vágd kockákra, tedd hozzá, keverd el fűszerekkel, aminők csak vannak, töltsd meg ezzel a fánkokat, vesd egy lábasba, és süsd meg.- Reszelt sajtot keverj össze tojással, és vágj bele főtt szalonnát, készíts szép kemény tésztát, töltsd meg sajttal és a tojással, szaggass fánkokat, süsd ki vajban vagy zsírban, ahogy az idő kívánja, és add fel melegen.- Szarvasmájat roston kell sütni, ha azt akarod, hogy sokáig elálljon. Vékony szeleteket kell a rostra tenni. Végy tiszta színmézet, főzd meg. Végy gyömbért, galangát, szekfűszeget, ezeket törd össze együtt, s dobd a mézbe. Azután végy egy edényt, amelybe el akarod tenni, mosd ki alaposan, tisztára, önts belé egy réteg mézet, aztán rakj bele egy réteg májat, és így tovább rakd egymásra és tedd el. VÍZSZINTES: 1. Súly megállapítása. 6. Jókai Mór műfaja volt. II. Az államalapítóról szóló rockopera, amely nagy sikert aratott a Szegedi Szabadtéri Játékokon, most pedig a budapesti Nemzeti Színház tartja műsorán. 15. A legelterjedtebb köszönés. 16. Alapvető fontosságú. 17. A sivatag hajója. 19. Félkész! 20. Súlyegység. 22. A földre pottyan a kis madár a fészekből. 23. Közép-Európai Kupa. 25. Pépes étel. 28. Névelő, fordítva. 29. Ábrázol, bemutat. 32. Némán tűzi! 33. Bírósági ügy, fordítva. 36. Magyar fejedelem, István király apja. 38. Fogó része! 39. Ön, táviratban. 40. Valaha. 41. Szent István egyetlen fia, akinek nevelője Szent Gellért volt. 43. István szülőhelye, amelynek püspökségét tette meg a magyarországi egyház fejévé. Zárt betű: E. 46. Hat a sav. 47. ... Deum. 48. Etelka becézve. 49. Argon vegyjele. 51. Dunántúli város több tóval és egy szép reneszánsz várral. 54. Növény, fordítva. 55. Könnyű, kétkerekű jármű. 57. Fentről nyújt. 60. Urán és kálium vegyjele. 62. Kesernyés ital, névelővel. 63. Arabok étele. 66. Atléta. 68. Testület, amelynek véleményét a központi hatalmat maga gyakorló István azért meghallgatta. 71. Megállapítja a határidőt. 72. Helyeztet. FÜGGŐLEGES: 1. Magyar Távirati Iroda. 2. Szezon, idény. 3. A tetejére. 4. Rövid zenemű. 5. Teniszpálya talaja. 6. Vers egyik dísze, a sorvégek összecsengése. 7. Női név. 8. Liba hangja. 9. Koros. 10. Faágakat metsz. 11. Iskola, rövidítve. 12. Város, ahol a szent királyt az általa építtetett székesegyházban temették el. Zárt betűk: S, R. 13. Kicsinyítő képző. 14. Késsel távolít el. 18. Hígít. 21. Félre, messzire. 24. Alakul, fejlődik, létrejön. 26. Máshová irányít. 27. Földet lazít. 30. Legenda. 31. Folyadék. 33. Hosszú-hosszú ideje. 34. Sípálya talaja. 35. Szűrő. 36. Testünk része. 37. Nem kerül bele a csapatba. 40. Erek!!! 42. Szeged egyik folyója. 44. Házőrző. 45. Esetlen, -bumfordi alak. 50. Fed, takar. 51. Sárgás, átlátszó drágakő. 52. Láttamoz. 53. Ezen a napon. 56. Szúrja. 58. Európai kereskedelmi társulás. 59. Visegrád folyója. 61. Erdélyi író volt (Károly). Az országépítő című regénye Szent István életét mutatja be. 64. Ilona becézve. 65. Kettős betű. 67. Védőtöltés. 69. Rutin eleje! 70. AAAA! BAJAI ISTVÁN A keresztrejtvény megfejtését és a nyertesek névsorát lapunk 89/1. számában közöljük. Beküldési határidő X. 15. Az 1988/9. lapszámunk rejtvényének helyes megfejtése „S most lehajol s fél karral ölbe kapja. Mint az isten olyan erős az apja. " Könyvjutalmat nyertek: Udvarhelyi Lenke Anglia, Fischer Sándor Ciprus, Takács Mária Ausztria, Weitzenfeld Éva Kanada, Kiss Miklós Ausztrália, Ron Gabriella Izrael, Battiston Mária Olaszország, Polgár T. USA, Vries Henk Hollandia, Molnár Rozália Magyarország. 29 T