Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-07-08 / 13. szám
F él évszázaddal ezelőtt, 1938. május végén zajlott le Budapesten a 34. Eucharisztikus Világkongresszus, amely a magyar katolicizmus 20. századi történetének legnagyobb szabású ünnepségsorozata volt. Egy Magyarországon, Budapesten tartandó eucharisztikus világkongresszus gondolata 1929-ben merült fel, és valószínűleg a hosszú ideig Rómában élő Serédi Jusztinián hercegprímástól eredt. Javaslatára a püspöki kar már ekkor elhatározta, hogy az 1938-as Szent István jubileumi év alkalmából kéri a rendezés lehetőségét. A világraszóló ünnepségek „főpróbájaként” pedig az 1930-as Szent Imre-év kínálkozott, amelynek sikere és nemzetközi visszhangja csak megerősítette azt a szándékot, hogy egy nagy nemzeti ünneppel, István király halálának 900. évfordulójával hozzák összhangba a kongreszszust. A kettős ünnepek előkészületei 1936 elején megkezdődtek. Az egyház ugyanezen „kettős szentévvel”, az egész ország katolikus lakosságára kiterjedő lelki előkészítéssel kötötte össze a nagy eseményt. Gyorsan létrejött a konszenzus a kormányzat és az egyház között is a tekintetben, hogy a kimondottan katolikus eucharisztikus kongresszus, a vallásilag nem egységes országban, egyrészt a Szent István emlékév össznemzeti rendezvénye legyen, másrészt, hogy az állami-nemzeti ünnepben kiemelkedő szerepet biztosítsanak a katolikus egyháznak és az egyházi rezdezvényeknek. A prímás pedig mindent elkövetett a felekezeti súrlódások csökkentése érdekében. Arra is nagy súlyt helyeztek, hogy sem az előkészületek, sem az ünnepségek során ne kerüljön sor politikai demonstrációkra, főként ne irredenta megnyilatkozásokra. A kongresszus jelmondatának a Szent Ágoston-i „vinculum caritatis”-t (az oltáriszentség a szeretet köteléke) választották. Az egyház a kereszténységhez visszatérő emberiség megbékélésében látta a jövő biztosítékát és a belső társadalmi béke megvalósulásában a magyarság jövőjét. A nemzetközi életben a háború elhárítása és a békés megegyezés; a belpolitikában a radikális változások megakadályozása és a társadalmi konszenzus elősegítése volt a cél. A kongresszus mintaszerű megszervezése, előkészítése és lebonyolítása nagy teljesítménye volt a magyar katolicizmusnak, holott 1937-38 nemzetközi és belpolitikai fejleményei egyértelműen a kongresszus ellenében hatottak. Bár Magyarország még a béke szigete volt Európa közepén, Budapest világvárosi szépségében ragyogott, már viharfelhők árnyékolták be a vinculum caritatis jegyében készülő kongresszust. Az előkészületek során kitűnt, hogy a szomszédos országokból alig várható számottevő zarándoklap, mert az ottani magyar katolikusok utazását akadályozták. A lengyeleken és az olaszokon kívül több ezer amerikai magyar is lemondta látogatását, csak a holland részvétel volt számottevő. Nyugat-Európa és Amerika már az új háborútól félve nem képviseltette magát méltóképpen. A legsúlyosabb csapás azonban a német és az osztrák katolikusok távolmaradása volt. Hitler ugyanis a Szentszékkel való ellentétei miatt nem engedte Budapestre a katolikusokat. A tiltásnak nem a magyar állammal való politikai ellentétek voltak az okai; ellenkezőleg, a kapcsolatok éppen ezekben a hónapokban váltak végzetesen szorosabbá. A kongresszus végső sikeréhez 18 1. A kongresszus résztvevői a millenniumi emlékmű előtt 2. A római Bernini-oltár másolata a budapesti Hősök-terén 3. Férfiak éjszakai szentségimádása a Hősök terén... 4. Eugenio Pacelli bíboros, pápai legátus, kíséretével bevonul az ünnepség színhelyére... 5. ... a dísztribünről szól az ünneplő sokasághoz 6. Serédi Jusztinián bíboros, esztergomi érsek, hercegprímás, az Eucharisztikus Kongresszus és a Szent István-emlékév ünnepségeinek védnöke Eucharisztikus Világkong
