Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-07-03 / 13. szám
4 SAJTOTOKOR Mit üzen a mának Janus Pannonius európaisága ? Balatoni hiányok lépést, és már tudja is! írtak egy levelet az Operába, ahová fel is vettek tanulni. Balett Intézet még nem volt akkoriban. Nádasi Ferenc volt a balettmester. Az alapokat tőle és Harangozó Gyulától kaptam. — Villamosra nem volt pénze — folytatja Nóra a későbbi partner történetét. — Ma is élesen előttem van, amint a januári zimankóban rövidnadrágosan érkezik . .. Kék volt a lába a hidegtől. Egyszer, gyakorlás közben elájult a rúd mellett... Harangozó Gyula és felesége, Hamala Irén fogadták magukhoz. — Nekik köszönhetek mindent ... — zárja István a maga pály akezdés-sztor ij át. Kovács Nóra is messziről érkezett a balett világába. Ha csak a földrajzi távolságot tekintjük, messzebbről, mint partnere: — Károlyfalván születtem, ez egy sváb község Sátoraljaújhely és Sárospatak között. Anyám tanítónő volt, apám falusi tisztviselő. Négyéves koromban már lelkesen nézegettem Incze Sándor Színházi Életét... Könyörögtem, taníttassanak. 1938 nyarán felvittek Pestre, s kétszázötven jelentkező közül fölvettek! Ügy költöztünk fel egy albérletbe a szüleimmel, hogy nem volt semmink. . . Aztán tizenöt évesen ösztöndíjat kaptam, és három évre rá, már az Operaház első primabalerinája voltam! Félig gyerekként, tizennyolc évesen kerültem a Szovjetunióba. Pista jóvoltából — ő meg az én jóvoltomból. Hogyan? Ulanova eljött Pestre, és meglátta Pistát a Rózsa lelkében, ami Nyizsinszkij egyik nagy szerepe volt. Rögtön lecsapott rá azzal, hogy ezt a fiút elviszem tanulni. Hohó, az nem olyan egyszerű — világosították föl — ennek a fiúnak van egy kis menyasszonya, táncol a karban, majd megmutatjuk. Nem — válaszolta Ulanova — reggel megnézem a kart és majd én kiválasztom, ki lehet az. Másnap aztán bejött, én ott ugráltam az utolsó sorban — hát nem rögtön rám mutatott? Igen ám, de Pista nem akart a Szovjetunióba menni. Anyám is ellenezte. Ugye, közvetlenül a háború után voltunk, semmit nem tudtunk róla, milyen ott az élet. Én azonban tudtam, éreztem — mennünk kell. Egy reggel bementem Mihály Andráshoz, hogy döntöttünk, utazunk, pedig Pista nem is tudott róla... Hát így történt. Mi voltunk az első külföldiek, akik nagy szólószerepekben léphettünk fel a Kirovban. Szívesen beszélnek egymásról, most Rab Istvánon a sor: — Paganova, a táncbiblia írója volt Nóra tanára. Mint gyerekét szerette ... Gyönyörű karja volt Nórának, és fantasztikus karmozdulatai. Tudja, a balett-táncos teste olyan kell legyen, mint egy szimfónia. Minden porcikájának harmóniában kell lennie. Áz a kéziskola, amit Pesten, meg a Kirovban lehetett megtanulni, nyugaton nem létezett. — No, meg az atlétikus technika — fűzi hozzá Nóra. Amikor nyugatra kerültünk, az is újdonságnak számított. Aranykorát élte akkoriban a balett. Ma valahogy futószalagon követik egymást az újabb és újabb balettos nemzedékek ... Egyik jobb, mint a másik, de nüanszokra nincs idő. Mindennel sietünk. És ez a ma divatos aszkétikus életmód ... ! Nem enni, nem dohányozni, csak a rengeteg edzés...! Mi befejeztük a próbákat, elmentünk a Wagner sörözőbe, és rettenetesen beebédeltünk. De, olyan igazán jókat! Nagy adag pörköltöket, hozzá egy nagy korsó sört! * — Nem, nem politikai okokból ... Egy művész maradjon meg művésznek, ne politizáljon. Egy ország kedvencei voltunk, huszonévesen lettünk Kossuthdíjasok... — Ügy éreztem — kapja el a mondat végét Rab István —, hogy már mindent elértünk, amit itthon lehet, én azonban híres ember akartam lenni nyugaton is. Nyugati fellépésről pedig akkoriban szó sem lehetett. Mindenki azt hiszi, a Nóra beszélt rá. Nem így volt... Neki ott volt az édesanyja is. Solhurok, az akkori világ leghíresebb impresszáriója — mint később elmesélte —, Salzburg felé tartott a kocsiján, amikor hallotta a rádióból, hogy két, a Szovjetunióban tanult táncos Berlinen keresztül megszökött. Ez neki elég volt. Münchenben ért el minket, és háromezer dollár előleget adott. 1953-ban ez óriási pénz volt. Londonban léptünk fel először a Royal Festival Hallban. Fantasztikus sikerrel... — Nem szerződtünk társulathoz — gördíti tovább a történetet a művésznő —, mert vendégszerepléssel, turnézással többet lehetett keresni. Mi pedig fiatalok voltunk, a strapát bírtuk, a pénzt pedig szerettük. London után három hét Párizs, majd New York. Bejártuk az egész világot. Brazíliában akkora volt az érdeklődés, hogy extra-előadást tartottunk egy focistadionban. Rengeteget kerestünk, és — így igaz — rengeteget költöttünk is. Sokminden szakadt ránk nagyon hirtelen, amiben azelőtt nem lehetett részünk... — Itt, az USA-ban volt koncertünk a Carnegie Hallban, de később vállaltunk night club munkát is, felléptünk Las Vegasban, a Radio City-ben — meséli Rab István — így olyanok is láthattak klasszikus balettet, akik operaházba be sem teszik a lábukat. — 1968-ban hazamentem, és újra eltáncoltam egy Bahcsiszerájit. Pista? Nem, ő nem tartott velem ... Azóta sem volt otthon. Idestova harminchárom éve ... — Nem szép az, ha egy felnőtt ember sír... S én akkor i,s állandóan sírtam, mikor mostohaanyám meglátogatott. Hát ... ettől félek ... Én meg arra szeretném rávenni Nórát, hogy újra tanítson. Jómagam tanításból élek, balettiskoláim vannak. Megyek-e Pestre, nem tudom . . . Azt azonban ma is vallom, hogy a pesti Operának nagyon sokat köszönhetek . B. I. VIGÍLIA Az Actio Catholica folyóirata Hazánk, Európa című összeállításában Cserháti József megyéspüspök írt cikket. „Janus Pannonius és Európa szívverése” — ez a címe írásának, amelyből néhány érdekes gondolatot idézünk. Janus Pannoniusnak, a nagy humanistának és költőnek teljes arca ismeretlen előttünk. Nevét halála óta minden európai közművelődési lexikon említi, életéről azonban kevés adatunk van. E sorok írójának — a verseken túl — Borsos Miklós bronzszobra a pécsi püspöki székház déli kertjében ad alkalmat a meditációra. Janus papi köntösben, tudóskalappal a fején, összekulcsolt kézzel könyvet szorít szívére. Arcvonásai teljesen elmosódottak, és a széles karimájú kalap árnyékában még inkább határozatlanná válnak. A történelem ma így állítja elénk: a világba tekintett, a virágzó barackfát énekelte meg, a föld illatát, a mezőkön dolgozó nép énekét és sóhajtásait szívta magába; tekintete magasra tört, mindennek végső alapját és magyarázatát eszmei tartalmakban keresve. Ez egyúttal az örök Európa foglalata és képe. Paul Valéry francia költő mondja: „Európa küldetést jelent”. Belső ösztökélésből és gazdagságból indul el mindig, nem azért, hogy hódítson, hanem hogy önmagát vigye másoknak is. Európa ajándékozást jelent: nem hozni, hanem vinni, békét vinni és békét megerősíteni másokban. Európa annyit jelent, mint egybekapcsolni, egymáshoz kötni, mindenkit testvérként az atyai házhoz hozni és a közös asztalhoz ültetni. Európa ki nem fogyó adománya az az intellektuális hagyaték, amit a klasszikus ókor hagyományozott rá: emberi letisztultságban látni a világot, az eszmék összefogásában egybekapcsolni mindent, ami szét akar esni. S mindez semmi újat nem jelent, ha ma a helsinki okmányok szellemében Helsinki folytatását követeljük: kölcsönös bizalom, együttműködés és biztonság. Janus Pannonius ezt a lelki Európát hordozta szívében. Ma az univerzális egymásért levést és egybekötöttséget keresi újból a világ. Sokat beszélünk Európa egységéről, egybetartozásáról, a békének a történelem által determinált útjáról és az elindulásról ezen az úton. A feltételeket Európa lelki valósága határozza meg: az igazságra és az igazságosságra való törekvés, a jó megvalósítása, a közösségi munka új célmeghatározása az emberi szabadság, egyenlőség és együttműködés előmozdításában, az emberi méltóság és jogok tiszteletben tartása, a mindennapi élet demokratikus megvalósítása és hordozása, az áldozatokat vállaló szolidáris testvéri összefogás. A beteg Európát ismét meg kell gyógyítanunk; a terápia az egyén ,és a közösség, a valóság és az eszme egybehangolása, konkrétan pedig az új történelmi közösségi ember és társadalom kialakítása; egészen közelről az egység és az együttműködés, a kölcsönös biztonság, a háború és a béke kérdéseinek minél előbbi sürgős megoldása. Európa sorsdöntő alakulásának huszonnegyedik órájához jutott el: Meg tudja-e őrizni humanista embertudatát és a keresztény lelkiismeretét, vagy eladja a lelkét az anyagi jólét és élvezetek további fokozásáért? Európának .vissza kell találnia szellemi-lelki erőforrásaihoz. Magyar Hírlap Legnépszerűbb fürdőhelyünk gondjaival foglalkozik a napilap Balaton-szindróma című oikke. A kedveltebb déli parton — mondja egy idegenforgalmi szakember — kevés a szálló. A Balatont a főváros után hazánk második számú i degenf orgalmi attrakciói ának tartjuk, ám az idegenforgalom fejlesztésére felvett osztrák hitelből nem részesült. A meglévő szállodák zömének állapota — mindkét parton — kívánnivalót hagy maga után. Kizárólag Siófokon létezik egy nívós szabadidőközpont, amit fel lehet keresni, ha az idő strandolásra nem alkalmas. Budapesten, külföldön már természetes a zártláncú szállodai videoprogram, a Balaton mellett ez még hiányzik. Az újabb és újabb sátorverőhelyek sem tudnak befogadni minden kempingezői vágyót. A Belkereskedelmi Minisztérium 1986—87-re gyorsított feljesztési programot hirdetett. Ez elsősorban az üzlethálózat fejlesztését szolgálja: épül négy nagy autósáruház, s mintegy kétszáz kisebb üzlet. Ugyan elkelne egy luxusszálló is a tó partján, ám — a szakemberek egy része szerint — az építési költségek a rövid szezon miatt sohasem térülnének meg. Az újságíró a cikk végén felteszi a kérdést: elkéstünk-e egy, markáns Balaton-koncepció kialakításával? Vagy a mostani lenne az? 19
