Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-10-23 / 22. szám
AZ ENYHÜLÉS ÚTJÁN Az enyhülésért, a leszerelésért, a fejlődő országok támogatásáért, a gazdasági-kulturális kapcsolatok fejlesztéséért folyó erőfeszítések — államközi vonalon — elsősorban az Egyesült Nemzetek Szervezetében jelentkeznek. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere az ENSZ közgyűlésen legutóbb javaslatot terjesztett elő az erőszakról való lemondásról. Mint mondotta, a szerződés megkötését az teszi szükségessé, hogy az ENSZ alapokmány idevonatkozó rendelkezése ellenére, az eltelt években számos fegyveres konfliktus robbant ki az államok között. Megismételte azt a korábbi szovjet javaslatot, hogy a világszervezet mozdítsa elő a leszerelési világértekezlet mielőbbi összehívását. A szovjet fél azt a véleményét hangoztatta, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között az előző évékben létrejött szerződésék és megállapodási készség nyomán kialakultak a szükséges feltételek ahhoz, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok továbbra is .konstruktív alapra épüljenek. A Szovjetunió ragaszkodik a kölcsönösen kidolgozott irányvonalhoz, amely megfelel a két ország néped és az egész világ érdekeinek. A közgyűlésen, október 4-én szólalt fel hazánk külügyminisztere, Púja Frigyes. Itt csupán arra a megállapítására 'hívjuk fel a figyelmet, 'hogy a múlt évben, Helsinkiben elfogadott tíz alapelv szellemében Magyarország kész más országokhoz fűződő államközi kapcsolatainak további fejlesztésére és az együttműködés bővítésére. Ennek egyik legutóbbi bizonyítéka éppen Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének látogatása Latin-Amerika négy országába: Venezuelába, Peruba, Panamába és Kuibába. Ami a társadalmi szervezetek megmozdulását illeti, Helsinkivel kell (kezdenünk, ahol négy napon keresztül tanácskozott szeptember végén a különféle társadalmi erőket képviselő leszerelési világkonferencia. Kilencven ország és 52 nemzetközi szervezet delegátusai vizsgálták meg azt a kérdést, hogy mi a legsürgősebb teendő a fegyverkezési verseny megállítására, vagy legalábbis csökkentésére és az enyhülési folyamat további kibontakoztatására. A leszerelés különféle vonatkozásait négy bizottságban elemezték. Az első bizottság az enyhülés és a nemzetközi biztonság öszszefüggéseivel, a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek eltiltásával és a hagyományos fegyverzet csökkentésével foglalkozott. A második a leszerelés társadalmi és gazdasági következményeit vizsgálta. A harmadik bizottság arról a szerteágazó problémáról vitatkozott, amelyet elsősorban a fejlődő országok számára jelent a fegyverkezési verseny. Ebben a bizottságban tárgyaltak a nyersanyag- és energiahelyzetrőí is. A negyedik bizottság napirendjén a békére való nevelés kérdése, s ezzel összefüggésben a hírközlő eszközök feladata és felelőssége szerepelt. Részletes beszámolók hangzottak el arról is, hogy az általános és teljes leszerelést követelő II. Stockholmi Felhívást az egyes országokban eddig hányán Írták alá, illetve fogadták el Ezeknek száma a tanácskozás időpontjában már meghaladta a 200 milliót! Külön kerékasztal-értekezleten vettek részt a világkonferencián jelenlevő parlamenti képviselők, szakszervezeti küldöttek, tudósok, egyházi személyek, művészek és újságírók, a nők meg a fiatalok szervezeteinek képviselői. A világkonferencián elfogadott általános nyilatkozat újabb határozott akciókat dolgozott ki a fegyverkezési hajsza lefékezésére, a nukleáris és az új típusú tömegpusztító fegyverek teljes betiltására. Az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez intézett Üzenetben a résztvevők felszólították az ENSZ közgyűlését, hogy 'haladék nélkül hívja össze a leszerelési világértékezletet. A parlamenti képviselők hasonló tartalmú javaslatot küldtek az Interparlamentáris Unió közgyűlésének, amely Madridban tanácskozott. A másik fontos mozgalmi világkonferenciára Budapesten került sor. A Réke-világtanács szervezésében összehívott Fejlődési Világkonferencia több mint 600 résztvevője október 8. és 11. között tanácskozott. Első ízben rendeztek olyan nemzetközi békemozgalmi tanácskozást, amely átfogóan és részletesen elemezte, a béke és a fejlődés összefüggéseit, kidolgozta a mozgalom feladatait, akcióit a fejlődő országok küzdelmének támogatására. Ez a találkozó jó «Okaimat teremtett arra, hogy miután különböző tekintélyes nemzetközi fórumokon — az ENSZ közgyűlésén és szerveiben, az el nem kötelezett országok colom bői csúcsértekezletén, az Afrikai Egységszervezet, s más regionális kormányközi és nem-kormányközi szervezetek ülésein — megvitatták ezeket a kérdéseket, a nemzetközi békeerők állásfoglalása is elhangozzék. A békestratégia — mint látható — mozgásba hozta az összes erőket, államközi és társadalmi téren egyaránt, hogy újabb lendületet adjon az enyhülés és az együttműködés megszilárdításáért folyó világméretű küzdelemnek. Pethő Tibor Előadás a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen Gábor Viktor felvételei Budapesti beszélgetés P. C. Koller professzorral Beszélgetés a Magyarok Világszövetségében. Balról: Koller professzor, Molnár István, a MVSZ főtitkár-helyettese és dr. Szabó Zoltán, a MVSZ főtitkára Novotta Ferenc felvétele Ph. D. Sc. D. F.R-S.E. — áll Pio Charles Koller professzor névjegyén. Vagyis a filozófia doktora, a természettudományok doktora, a Skót Királyi Akadémia Tagja. És a Nagykanizsán született és Szombathelyen nevelkedett tudós mostani, magyarországi látogatása során még egy megtisztelő kitüntetést kapott: a Semmelweis Orvostudományi Egyetem „Semmelweis-emlékérmét”. Sok külföldön élő magyar kedvelt találkozóhelyén, a Margitszigeti Nagyszálló halijában beszélgettem Koller professzorral, aki előző nap nagysikerű előadást tartott az egyetemen genetikai, örökléstani kérdésekről. — Éppen a genetikáról? Hiszen tudományos eredményeit ön a rákkutatás területén érte el! — Nincs ebben ellentmondás. 1927-ben genetikusként kezdtem tudományos munkámat, s ma is elsősorban az örökléstani és származásiam kérdések állnak hozzám a legközelebb. 1940-ig a Cambridge-i egyetemen dolgoztam — ott is genetikai kérdésekkel foglalkoztam. Nem véletlen, hogy a rákkutatás megindulásakor elsősorban a Koller professzor előadás közben genetikai összefüggésekkel kezdtem a munkát. Később, természetesen, más szempontokat is figyelembe vettünk a munkában. — Melyek voltak ezek a szempontok? — Szomorú tapasztalatok adták az ösztönzést. Az első világháborúban használt mérges gáz, a mustárgáz hatását vizsgáltuk. Azt próbáltuk kideríteni, vajon ez a gáz alkalmas-e a ráksejtek elpusztítására. A legnagyobb gondunkat a szelektivitás jelentette — az, hogy a mérges gáz csak a rosszindulatú, burjánzó szöveteket semmisítse meg, az egészséges sejteket ne károsítsa. Természetesen itt már nem a mustárgázt, hanem átalakított származékait használtuk. — Milyen sikerrel? — Komoly orvosi, gyógyító eredményeket értünk el vele. De a kutatás nem állt meg. Tovább vizsgáltuk az öröklődést öszszefüggéseket is, és újabb elméleteket vizsgáltunk meg. Mindezeket már nem Cambridge-ben: 1944-ben a Chester Beatty kutatóintézet, 1952-ben pedig a londoni egyetem professzora lettem. Elsősorban a citogenetikával és immunológiával foglalkoztam. A legújabb kutatásaim arra vonatkoztak, vajon immunissá tehetjük-e az emberi szervezetet a ráksejtek ellen. Kétszáznál több publikációm jelent meg eddig. — önt a hazai orvosi körökben úgy ismerik, mint a magyar orvosok patrónusát. — 1957-től kezdve rendszeresen jönnek Angliába magyar kutató-orvosok, különféle ösztöndíjakkal. Azt is el kell mondanom, hogy a magyar orvosok nálunk mindig arról voltak híresek, hogy nagyon sokat és nagyon jól dolgoznak. Nem ismerem túlzottan a magyar egészségügyet, de szőkébb szakmámban, a rákkutatásban egyet alaposan megismerhettem: a magyar rákdiagnosztikai hálózatot, ami egész Európában figyelemre méltó. — Most már évek óta nyugdíjban van. Mi a kedvenc időtöltése? — Egyrészt — továbbra is előadásokat tartok az egyetemen. Számomra kedvtelés, hogy fiatalokkal, egyetemistákkal ismertethetem meg a rákkutatás új eredményeit. Másrészt — a filozófia. Rendszeresen olvasom a filozófiai szakirodalmat, én magam a filozófiai szociobiológia nevű iskola híve vagyok. Ez nem jelenti azt. hogy egyetlen irányzat megszállottja lennék: minden új gondolatot szívesen fogadok. — ön nemzetközi hírű tudós, magyar származású, és gyakran látogat haza. — Igen, rendszeresen hazalátogatok — most éppen Molnár István barátom, a Magyarok Világszövetsége főtitkár-helyettese meghívására érkeztem —, és igen szoros kapcsolatot tartok fenn a magyar rákkutatókkal. Hozzá kell tennem, hogy feleségem dán — gyermekeink dán anyanyelvűek, apai nyelvük magyar, ténylegesen használt nyelvük angol. Nemzetközi család vagyunk. Ez a nemzetköziség áthatja az életemet, hiszen a rákkutatás is csak úgy lehet sikeres, ha ehhez minden ország tudósai hozzáadják a maguk részét. És büszke vagyok arra, hogy szülőhazám, Magyarország, ilyen sokat áldoz a korunk legfélelmetesebb betegsége elleni küzdelemre. Nemcsak a kutatás segítése, hanem a szűrőállomások rendszerének kiépítése is ezt az áldozatot bizonyítja. S ezért még jobban becsülöm a most kapott kitüntetéseimet, a Semmelweis-emlékérmet — fejezte be a beszélgetést Koller professzor. S. P. J.
