Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-12-15 / 24. szám
Bajcsy-Zsilinszky Endre útja a német barátságtól /t Tisza—szamosközi ősi honfoglaló C7C niagyarság földjéről származott, a kalásztermő nagy síkságról, amelyre sohasem esett rá az erdélyi nagy hegyek fenyegető" árnyéka, a hetyke és vérpezsdítő nóták szülőhelyéről, a függetlenségi küzdelmek megvívhatatlan öv-várainak sűrűjéből. Ezen a földön teremnek a magyar történelem nagy romantikusai, a büszke és hajthatatlan kuruc jellemek, azok a férfiak, akiknek egyenessége és keménysége sohasem alkudhatott meg a nemzeti eszmények aprópénzre váltásának kufár politikájával, akik társtalanul bolyongtak a közélet ősbozótosában, de akiknek alakja a sorsdöntő órákban felmagasztosult, reményt és példát mutatott népének. Bajcsy-Zsilinszky Endre, ha élne, az idén lett volna hetvenöt éves. Abból az osztályból, a dzsentriből jött, amelynek gazdasági létalapját az utolsó évszázad politikai szélrohamai elsodorták, amelyet a válságok egymást követő hullámai végzetesen megtépáztak, de amelynek értékesebb tagjaiban tovább élt a közügyekben való jártasság ösztöne, a politikai ambiciók élménye. Üt ja ellentmondások során át szakadatlan küzdelem közepette telt el, harcban állt a nemzet ellenségeivel és harcban önmagával is. Életútja rendkívüli tanulságokat rejt magában a tekintetben is, hogy egy Németországban nevelkedett, s egv német hatalmi mítosztól megigézett magyar ember hogyan jut el a németellenes magyar függetlenségi mozgalom élére. Még az első világháborúban is hitte, hogy a magyarság élete elválaszthatatlan a német fegyverek diadalától. Viharos politikai pályafutása 1922-ben kezdődött, ekkor mint fajvédő képviselő került be a parlamentbe. Közéleti megnyilatkozásait akár a parlamentben, akár a Szózat, majd később a Magyarság hasábjain még ezek az eszmék jellemezték. Lassan azonban kezdett rádöbbenni arra, hogy valami hihetetlenül ravasz és átgondolt összeesküvés bontakozik ki a magyarság ellen. Németországban ebben az időben egyre növekvő figyelmet fordítottak az úgynevezett Auslanddeutschstum, vagyis a határon kívül élő németség kérdéseire. A német szakférfiak aprólékos munkával ragadták ki a Németországtól keletre levő országokban a német népcsoportokat az államnép testéből és tették — egyelőre még csak a könyvek lapjain — önálló kultúr- és politikai szigetekké. A magyarországi német kisebbség oldaláról nemsokára megérkezett a visszhang. Lassan-lassan. egyre mélyebb horpadások mutatkoztak a német kisebbség államhűségében. ('7>ajcsy-Zsilinszky Endre ekkor döbbent rá arra, hogy e veszedelmes törekvésekkel szemben a harc útjára kell lépnie. 1929-ben alapított Előőrs című folyóiratának feladatát már így fogalmazta meg: „Ráeszmélteim a magyarságot a német veszedelemre. Arra is, ami idebent van, arra is, ami kívülről fenyeget!” A német imperializmus nyomása egyre inkább ránehezedett az országra, és a belső árulók elindultak azon az úton, amely a világháborúhoz, majd a német megszálláshoz vezetett. Ezzel együtt Bajcsy-Zsilinszky egyre harcosabb, egyre ellenzékibb lett. 1940- ben a parlamentben felszólalt a fasiszta háromhatalmi szövetséghez való csatlakozás ellen, 1941-ben elítélte a szovjetellenes háborút, a hadüzenet ellen szavazott és mind élesebben ismerte fel, hogy a nemzeti létért folyó küzdelemben kezet kell fognia a függetlenségért harcolni kész munkásokkal. „Bármenynyire is bizonytalan a harc kimenetele — írta az 1941-es karácsonyi Népszavában —, nem hozhat végleges bukást egy nagylelkű és bátor nemzet számára, ha minden erejével kiáll nála sokszorta hatalmasabb erőkkel szemben is...” Ezzel párhuzamosan igyekezett erősíteni a belső arcvonalat is. 1942-ben a parlamentben a Volksbund képviselői felé fordulva, figyelmeztetően emelte fel szavát: „Ne kíséreljék meg újból a német lovagrendnek II. Endre királyunk alatt a magyar állam szuverenitása ellen oly csúfosan végződött belső lázadását.” Ugyanakkor részt vállalt a Történelmi Emlékbizottság munkájában, amelyet a különféle antifasiszta erők, mint a függetlenségi mozgalom legális vezető szervét alakították meg. 1944. március 19-én, a németek bevonulása alkalmával, a Gestapo első útja Bajcsy-Zsilinszky Endre lakására vezetett. A Gestapo-legények géppisztollyal kilőtték a zárat. Bajcsy-Zsilinszky > Endre revolverével viszonozta j a tüzelést. Utolsó golyójáig védekezett, s a tűzharc során megsebesült. Börtönbe vetették, ahonnan csak október tizenötödikén szabadult ki. Bajcsy-Zsilinszky ekkor nőtt fel igazán azokhoz a feladatokhoz, amelyekét az idő és a kor előírt számára. A november végéig, második elfogatásáig terjedő időszakban, a nemzeti felkelés élére állt, felvette a szoros kapcsolatot a kommunistákkal, munkatársaival együtt kidolgozta Budapest felszabadításának tervét, és a kommunistákkal együtt a katonai egységeket, a partizáncsoportokat és munkásmilíciákat. Levelet írt a Magyarországon működő szovjet hadseregparancsnoksághoz, és ebben felvázolta a szovjet hadsereggel való együttműködés lehetőségét. Tizenhét esztendővel ezelőtt, decem- f bér 24-én, egy borongós hajnalon végezték ki a hitleristák parancsára Sopronkőhidán. f Az ősz hajkorona, a napbarnított arcbőr, a széltől cserzett kemény arcvonások megjelenésében is kifejezték érdes, markáns, hajlíthatatlan egyéniségét, folyvást hullámzó temperamentumát. A nagy reformátorok tüze lobogott lelkében, nem hízelgett nemzetének, hanem kíméletlenül szemébe vágta hibáit, és igyekezett a magáéhoz hasonlóan gyémántkeménnyé edzeni jellemét. Sem külső nyomás, sem belső megfélemlítés nem térítette le útjáról. A sopron-kőhidai fegyházban ezt mondotta bíráinak: „Amit tettem, hazám és népem érdekében tettem, mert tudom, hogy a magyarság igazolni fog engem”. UN0KA3A Azóta az egész magyar nép igazolta Bajcsy-Zsilinszky Endrét, s amint alakja az időben és térben távolodik, egyre tisztább fényben áll népünk előtt hatalmas egyénisége. Kedves verse, amit gyermekkorától kezdve számtalanszor olvasgatott és idézgetett, Toldi estéje volt. „Vidd hírül az öreg cimboráknak, Hogy a vén bajnokot sír fenekén láttad. De a lelke ott lesz a viadal-téren!” Az ő nagy lelke kísér bennünket ma is, amikor — ha új körülmények között is —, de a viadal-téren ismét szembe kell néznünk a magyar szabadság és függetlenség régi ellenségeivel. PETHÖ TI BOB Fent a Várban, a Dísz téri volt Széchenyi-palotában, egy napfényes, virágos, udvari lakásban, amelynek a két ablaka már a Bástyasétányra néz, él a hatvanhét esztendős Feszty Masa festőművész. A kissé hajlott, fehér hajú kedves dáma Feszty Árpád leánya, Jókai Mór unokája, Jókainé Laborfalvy Róza dédunokája. Mintha finom, törékeny alakjába belefutna az egész régi korszak, amelynek — Zola szavai szerint — Kossuth volt a Hérosza, Petőfi a Pindarosza, Jókai a Homérosza. De hogyan lehet Magyarország Homéroszának az unokája Jókainé Laborfalvi Róza dédunokája7 Ügy, hogy Laborfalvi Róza unokáját Jókai örökbe fogadta, ennek a Jókai nevére irt, forrón szeretett, örökbe fogadott leánynak és Feszty Árpád festőművésznek a házasságából született Feszty Masa, Jókai kedvelt »Camiká~-ja. Ez a fehér hajú dámává nőtt régi Camika a legközelebbi Jókai-rokon. A mi mesemondó, nagy arany emberünknek, akinek életében háromszázötven könyve jelent meg magyarul; akinek a ragyogó képzelete bejárta az egész kerek világot; s aki ma is a legolvasottabb magyar író Magyarországon — nincs egyetlen vér szerinti leszármazottja sem. csak a jelképes unoka, Feszty Masa. A Jókai családból rajta kívül még hárman élnek, ezek valamennyien Jókai egyik testvérének, Jókai Károlynak a leszármazottai: Zsindely Sándomé és özvegy Navratil Dezsöné Jókai Károly dédunokái és Öcskay Sándor Jókai Károly ükunokája. A mesemondó Jókai Mór képzelete ebben a Jókai Károly-féle ükunokában él tovább: nagy fantáziájú gyerekjáték-készítő mester, mesterségének valóságos művésze, csapongó képzeletre valló játékait sok-sok országba exportálják. A műkincsekkel, Jókai- Laborfalvi Róza-emlékekkel, Feszty Árpád-rajzokkal és festményekkel ékes lakásban Feszty Masa leültet «2 utolsó velencei dózse magastámlás, sötétbarna székére. Mikor régen Feszty Árpád és a felesége nászúton Velencében járt, az utolsó dózse hagyatékát árverezték. Fesztyék a hagyatékból huszonnégy dózseszéket vettek, ebből a huszonnégy darabból huszonegy ógyallára került, Feszty Masa unokatestvéréhez, három pedig itt van a Disz téri régi lakásban, ahol ez a legendás jóságú müvészasszony él. Mert életének tartalma, szinte a világító csillaga ez az embert, sebesült állatot, mindenfajta madarat magához ölelő jóság. — Egyszer a drága jó nagyapa a Svábhegyen egy séta közben azt kérdezte tőlem: »Camika! Megetetted a tengeri malacokat?■« (Jókai a svábhegyi villában és kertben mindenféle állatot tartott, szelíd gólyát, őzt. baglyot, még tengeri malacokat is — magános sétái alkalmával egy nagy fekete újfundlandi kutya és Nárcisszá nevezetű híres, fehér macskája kísérgette.) Bevallottam, hogy elfelejtettem megetetni a tengeri malacokat. Nagyapa rám nézett azokkal az áttetsző, angyali tisztaságú, kéklő szemeivel és azt mondta: »Camika, Camika ... pedig csak az a jó ember, aki az állatot szereti.-' Feszty Masa — az a régi Camika — négyesztendős volt e séta idején, de erre a mondatra hatvanhét esztendős korában is emlékezik, valóságos tízparancsolata lett azzal a másik intelemmel együtt, amelyet egyszer édesapjától, Feszty Árpádtól hallott: — Inkább adok kilencvenkilenc embernek érdemtelenül, semmint hogy egytől, aki megérdemelné, megtagadnám a segítséget. Erre a két intelemre épült Jókai unokájának az élete — nincs ember, aki hiába fordulna hozzá, az emberszeretet nagy társadalmi munkása ő, aki eljár bárkinek az ügyes-bajos dolgaiban és befogad ebbe a kis lakásba minden kósza kutyát, elbarangolt macskát, sebzett kismadarat. E pillanatban két kutyával, három macskával, négy gerle madárral és egy beteg galambbal osztja meg a lakást — a beteg galamb itt piheg mellettem egy pámavánkoson, s olyan megható a története, hogy arra gondolok: nagyon mélyen megjegyezte azt a nagyapói intelmet et a régi Camika. A galamb még fiókakorában véletlenül kizuhant a belvárosi ferencesek templomának a tornyából, Feszty Masa arra járt, fölemelte, kendőbe burkolta, hazahozta, ápolni kezdte. Két éve eteti, gondozza — szegény madár nem tud lábra állni, mert az esés következtében agyának mozgatóidege megsérült. Es ezt Camika onnan tudja, hogy eddig a madarat a Budapesti Állatorvosi Főiskolának már négy tanársegédével vizsgáltatta meg. De ez csak egy történet a sok közül — hol van még a lába sérült, beteg varjú madár, amelyet az utcáról vitt háza, bekötözgette és meggyógyította a lábát, hogy egy szép napon kinyissa előtte az ablakot, és visszaadja a szabadságát. Jókai a jóságot tanácsolta Camikának, Camika pedig Jókai keze vonásaival fizet. Különös, szép összefonódás ez nagyapa és unoka között... Orvosok, állatorvosok ugyan ingyen jönnek Feszty Masához segíteni, önzetlenül segít az a sok tanácstisztviselő, közéleti ember is, akihez a Camika fordul valamely pártfogoltjának ügyes-bajos panaszával. Camika ilyenkor ajándékba ad egy-egy Jókai-kéziratot. Nem többet, csak egy-egy lapot... így fogyott el szépen lassan Az aranyember, s még harminc oldal van »A szabadság a hó alatt« kéziratából. Tudom én azt, hogy jobb helye lett volna ennek a kincsnek a budapesti Széchényi Könyvtár kézirattárában — de nem tudom megtagadni az elismerést • a szimbólummá magaslott cselekedet előtt, hogy Jókai aranyszívű unokája Az aranyember gyöngysoraival hálálja meg mindazt, ami jó az emberben. RUFFY PÉTER 3 (
