Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-22 / 39. szám
MAGYAR HÍRADÓ 13. OLDAL KIHALT MESTERSÉGEK írta: HALMI DEZSŐ Talán ma már a falvakban sem vándorolnak azok a szegény mesteremberek, árusok, kik azelőtt felkeresték a városokat, bekiabáltak a házakba, át a palánkon, tulorditva az ugató kutyákat. Mindegyiknek egy nagy bunkósbot volt a kezében, mely a csaholó házőrzők elverésére, másrészt támaszkodásra szolgált. Számos esetben bízott meg édesanyám: „Ha látod a drótostótot, küld be, hogy megcsinálja a lyukas fazekat!” Már a másik utcából lehetett hallani öblös hangjukat: „Fazekat drótoznyi, fótoznyi!” Hátukon egy faláda, melyben benne volt az egész műhely, szerszám, anyag. A drótos leült a feljáró lépcsőjére, megforgatta kezében a cserép-, zománcos-, vagy fém edényeket, hosszasan nézegette a lyukak nagyságát, a repedés hosszát, mig végre kibökte a reperálás árát. Legtöbbször édesanyám alkudni kezdett, sokalta a munkadijat, de rövidesen megállapodtak, mert egy tányér meleg leves, egy karéj kenyér szalonnával ígérete többet ért, mint az a pár fillér, mely alku tárgyát képezte. A drótos kiszabott két megfelelő lemezt, félgömbölyűre meghajlította, középen lyukat ütött mindkettőben, valami pasztával bekente azokat, úgyszintén az edényt a lyuk körül, egy szegeccsel erősítette meg a foltot, egy kicsit megformázta és készen volt a javítás. Ha cserépedényről volt szó, azt szépen körbe drótozta, összeszoritotta a repedést. Sem a fazék, sem a köcsög nem eresztette át a beleöntött folyadékot. Az ablakos sem maradt le a kiabálásban. Hátán a láda tele volt üvegekkel, óvatosan lépkedett, mert egy rossz lépés a göröngyös utón tönkretehette az egész üzletet. Hányszor hallani még ma is kártyázás közben, amint a rossz lapot kapott játékos igy boszszankodik: „Na ez úgy kellett, mint az ablakos-tótnak a hanyatesés.” Ezek az emberek valahonnan a Magyar-Felvidékről vándoroltak le minden tavasszal, késő őszig dolgoztak, majd visszatértek otthonukba. — A szlovák gyermekek játszva-, szájtátva hallgatták a sok történetet, mit apjuk beszélt a gazdag magyar falvakról, hol minden házban fehér kenyeret, kolbászt, szalonnát esznek s egy házból sem hiányzik a hizó. Az árusok másik része a készárut ajánlotta. „Kőport tessék venni!” — kiabálták a cigányasszonyok. Legalább két purdéval házaltak, kik közül az egyik már fel tudott mászni a padlásra, csűrbe, szemügyrevenni a baromfiudvart, hogy adott alkalommal bőszoknyája-, nadrágja elnyelje az elcsent holmit. Mig az anyjuk a kőport mérte, ők elszéledtek az udvarban, alig lehetett őket szemmeltartani. Aztán jött a faszenes, ki zsákszámra árulta a vasalóba valót. Akkor még vasalás előtt teleraktuk a vasalót faszénnel, spiritusszal, vagy petróleummal kellett leönteni, távolabbról meggyujtani — gyakran a hajat, vagy ruhát kapta el a láng — és kézzel lóbálni a levegőben, mig a faszén át nem tüzesedik. Végre kezdődhetett a vasalás, melynek legtöbb esetben fejfájás lett a vége. Ma bedugjuk a zsinór két villáját a csatlakozóba, a faszén nem esik ki, nem égeti el —, vagy piszkolja be a nehezen kimosott ruhát. Tavaszi időben kiabált a meszes, ősszel a fás —, vagy szenes ember. „Meszet-fát-szenet tessék venni!” A 900-as évek elején a budai svábok vizet árultak Pesten. Egylovas kocsival, taligával járták az utcákat: „Trinkenwasser” (ivóvíz) — kiabálták. Ugyancsak puttonnak nevezett nagy edényekbe gyűjtötték mindazt, amit ma a szennycsatornák nyelnek el. Az 1920-as évek voltak a legsikeresebbek az ügynökök részére. Ügynökökkel voltak megrakva, kik a kefétől kezdve a kávéig, cipőfűzőtől a posztóig mindent árultak, ajánlottak. A kupékban ment a zsuga, mikor kiszálltak szemétdomb maradt utánuk. A hét végén, pénteken ugyanez ismétlődött meg visszafelé. A Keleti megtelt várakozó családtagokkal, kik egy-egy ügynököt fogtak karon, számonkérve a hét üzleti eredményeit. Ma mindez megszűnt. Az állam tartja kezében a kereskedelem és szolgáltatás minden ágát, kezdve az erdei gyümölcsök begyűjtésétől, a cipőtalpalásig. így van ez rendjén, mert megszűnt az uzsora, kihasználás, a tudatlan vásárlóközönség kizsákmányolása. LAKOMA Gyümölccsel kínál a fa. Tele a nyár asztala. Arcomra a levelek árnyékot terítenek. Kalászban a mag. Fölemelem a kalász-kelyhet a Napnak. Szent vagy, Isten-áldott mag! S áldottak a kezek, melyek kenyérré változtatnak! Fazekas Lajos AZ ALVILÁG MÁR ATOMHATALOM (Folytatás a 10. oldalról) de bizonyos mennyiségű urániumszurokérc különböző mennyiségű tiszta urániumot tartalmazhat. Crescentben van az egyik atomtelep, a Kerr-Mc- Gee, melyet már kétszer is leállították, hogy teljes, alapos vizsgálatot tartsanak. De nem találták meg az ott elveszett anyagot. Még a nyomát sem. Ekkor aztán egy olyan tragédia történt, amire már az egész vizsgálóbizottság és kémrendszer izgalomba jött. Egyik reggel Karen Silkwood, aki a Kerr-Mcgeenél dolgozott, nem ért be az irodájába. Kis autója az ut szélén összegyűrt pléhskatulaként állt. A rendőrség országúti balesetnek vette az az esetet, de a nyomozók azonnali boncolást követeltek. A boncolóorvosok példátlan és szörnyű megállapításra jutottak: Karén Silkwood teste tele volt szívódva plutóniummal. Nem közvetlenül munka után, hanem reggel, amikor munkába indult. Vagyis: állandóan, mivel évek óta ott dolgozott. Kényszermunkás politikai rabként magam is éveket dolgoztam urániumbányában: bennem is van tehát bizonyos mennyiségű, belémszivódott uránium. Orvosilag meg is állapították itt Hamiltonban, hogy nagyobb mennyiségű, ismeretlen méreganyag van a véremben. A meghalt Karen szakszervezeti tag volt és fel volt háborodva azon, hogy a gyár nem ad elég biztonságot alkalmazottainak az uránium-fertőzés ellen. Halála reggelén két vastag memorandummal indult az irodába, hogy a szakszervezeti vezetőknek és a biztonsági szervezetnek átadja mindazt, amit összegyűjtött a gondatlanságról amivel az urániumot-plutóniumot kezelik. De mikor holtestét megtalálták elgázolt kis autójában: ezek a memorandumok már nem voltak nála. Azért kellett tehát meghalnia, hogy ne adhassa be javaslatait az uránszurokérc, az uránium és a plutónium pontosabb és gondosabb ellenőrzéséhez. Vagyis: hogy meg ne nehezítse valahogy a mostani urániumi-plutónium eltűnéseket. Karén Silkwood tragikus halála indította el a nagyvonalú biztonsági és nyomozási eljárásokat, amelyek máig is folynak. Az általános világpolitikai helyzetet ismerő ember úgy érzi, hogy az atomháborúra előbb-utóbb sor kerül és a két szuperhatalom elpusztítja egymást. De mégsem ettől kell legjobban félnünk. Hanem attól, hogy ügyes tolvaj, kém, terrorista szervezetek el tudnak lopni — minden jel szerint már el is loptak — annyi plutóniumot, amiből néhány tucatnyi, akár narancsnagyságunál nem is nagyobb atombombát tudnak csinálni. A maffia már ennél sokkal nehezebb feladatokat is megoldott. Szinte kétségtelen tehát, hogy az az alvilág már atomhatalom. Jobban kellett volna rá vigyázni, hogy hová kerül az a „szemét”, amely eltűnt és amellyel szemétté lehet tenni az egész civilizált világot... NEVETSÉGES Maurice meséli a bisztróban: — Tegnap délelőtt nem éreztem jól magam. Váratlanul hazamentem, és rányitottam az ajtót a feleségemre. — ÉS? — Háromévi házasság után, most először... — Megcsalta? — Dehogy. Törölgette a port a bútorokról... *** Parázs veszekedés után a feleség igy fenyegetődzik: — Veled nem lehet kibírni. Visszamegyek a mamához! A félj előveszi pénztárcáját és száz dollárt ad neki. — Itt van taxira és repülőgépre. — Hogy képzeled? És miből jöjjek vissza? *** Vallatják a rendőrségen a gyanúsítottat: — Hol volt augusztus 15-én este? — Hol is voltam?... Megvan! Augusztus 15-én este itt ültem a hadnagy urnái és elmondtam, hol voltam julius 3-án délután. *** Egy mamától megkérdezik: — És maguk mit szólnak ahhoz, hogy a fiatal fiuk megnősül? ó, én rendkívül boldog vagyok, hogy elveszi a bejárónőnket. Most legalább megmondhatom majd annak a perszónának, hogy takarítson rendesebben. *** Jellemző történet. Két sakkozó ül egymással szemben. Az egyikük megtöri a csendet: — Miért gondolkodsz ilyen sokáig? Lépj már! — De hiszen rajtad a sor. — Rajtam? Nem tudtad volna ezt már tegnap megmondani? 7 l
