Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-29 / 31. szám
MAGYAR HÍRADÓ 16. OLDAL PÉCSI SZÍNFOLTOK NEKEM: A VÁROS MINDÖRÖKRE PÉCS, Baranya m. — Éppen az elmúlt hetekben elmélkedtem róla (vers is lett belőle), hogy légvonalban legfeljebb kétszáz méterre vagyok a szülői háztól, és mégis milyen mérhetetlen messze. Nemcsak több mint ötven év áll közöttünk, hanem egy tucatnyi lakás is. Viszont ezek a lakások majdnem mind elférnének egy félkilométeres sugaru körben. költözni, s felmondott nekünk. így kerültünk egy uj lakótelepre. Nemrég megszüntetett szemétlerakóhelyre épült. A Mezőszél utca déli oldalán feküdt. Pontosabb „betájolásához”, azt hiszem, ez az egyetlen utcanév is elegendő. Rajtunk túl már csak kaszárnyákat, temetőket, szántóföldeket, katonai gyakorlótereket s a Lóversenyteret lehetett tautam, s már sehol se találtam. Hogyan és hol is folytassam? Utoljára, különös módon, egy majd másfél évtizedes vágyálom teljesüléseként megint a Telepen. Egy utcával feljebb, de ugyanolyan elhelyezésű lakás- • ban. Álmomban, már rengetegszer költöztem vissza. Azzal a néhány évvel, amit felnőtt koromban sikerült ismét ott töltenem, meggyógyultam. Többé nem álmodtam róla. Túl nagy és öreg a város, túl kicsi és rövid a személyes emlékezet. Bár furcsa és ritka Anyám Dunavecséről, apám Nagykállóból jött. Igaz, hogy Budapesten házasodtak össze, de a főváros számukra csak átmeneti szállást adott. MÁV- betűiró apámat hamarosan Pécsre helyezték. Legidősebb nővérem kivételével már mind a kilencen itt születtünk. A négytomyu Székesegyház mögött keletnyugati irányban nyúlik az Aradi vértanuk útja, előbb Petrezselyem utca. Három utca kapaszkodik belőle északi irányban a dombra: a Vilmos, a Nyil és a Mecsek utca. Az elsőben, a Vilmos utcában születtem, a 23-as számú házban, amely ma is áll még. Hatéves koromig laktam itt. A házat a tulajdonos egyszercsak eladta. Az uj tulajdonos be akart lálni... A telepet hivatalosan Tisztviselő-telepnek hívtak. A telepnek nyoma sincs már. Mint ahogy vándorlásaim többi lakásának sem, egynek a kivételével. Az egész környékre hatalmas uj háztömbök, házsorok nőttek. De még néhány hónappal ezelőtt is búcsúztattam. A hatodik házat, amiben valamikor laktam. Véletlenül vetődtem arra. Körülötte már egyetlen fal sem állt. Ez a ház viszont mintha várt volna rám, hogy mégegyszer láthassam. Akkor néhány napig csodában reménykedtem. Talán valamiért meghagyják. Szükség lesz rá. Rejtélyes, de komoly okból. Műszakiból, esetleg tudományosból? Aztán megint arra vitt az személyes kapcsolatba kerültem a régi Péccsel is. Hét esztendőn' át a középkori városfal egyik őrtornyában volt a dolgozószobám. Alul présház, fölül egy szoba, félkör alakú, ahogyan az őrtorony falait építették, s szoba előtt veranda, s onnan csodálatos kilátás. Nem akarok én elfogult lenni, van ok a város iránti lelkendezésre enélkül is. Ellentétek és harmónia — bizonyára ez Pécs lényege. Ahogyan szemben áll egymással, s olvad összhangba a sivár, vagy legalábbis tárgyszerű ipari táj a természettel. És a bányák, roppant mélységek, pincelabirintusok, a sötétség, a föld alatti világ felett a határtalan mediterrán ragyogás, a kékség, a napfény, a derű. S mennyi mindent idézhet még a józan szeretet! Hol van másutt 200-féle barack, s hol írhatta volna még le Evlia Cselebi, a hires török utazó már 1660 körül, hogy ,,egy napon 47-féle körtét ettem”? Hol van másutt törökkori s ma is termő szőlőtőke? Hol felel egy XVI. sz.-beli minaretnek egy XX. sz.-beli tv-torony? Hol van olyan intim pihenő, mint a Barbakán-kert a püspöki palota tövében, ahová ötszáz évvel halála után Borsos Miklós csodálatos szobra alakjában örökre visszatért Janus Pannonius? Amikor születteim, Pécs lakossága még nem érte el 'az ötvenezret. Ma meghaladja a százötvenezret. Képzeletben megindulok befelé gyerekkorom városába. A Ferenciek utcája — ma Sallai utca — elején okvetlenül benézek a ,,Jancsi”-hoz. Hivatalosan: Iza Bajram török cukrászdájába. Tizenkét-tizenhárom éves koromban nyári vasárnaponként gyakran mentem hozzá bátyáimmal fagylaltgépet hajtani szabad fogyasztás ellenében. Az Elefántos-ház mellett az alig néhány méternyi széles utcában a szó szoros értelmében riasztó jelzést sikoltva kanyarodik be a sárga villamos. A Széchenyi téren még megtalálom a kerekes hidakat. Nélkülük nem lehetett közlekedni, amikor zápor zúdult a városra. A Pécset ért komoly károsodások tulajdonképpen 1708-ban befejeződtek. Akkor a kurucok támadtak a városra, előtte négy évvel a rácok. Ettől fogva, a második világháborút is beleszámítva, szinte semmi erőszakos kár nem érte. De a város mégis folytonosan meghal és újjászületik, mint egy diadalmas óriásfa. S annak, aki hordozni akarja, egyszerre kell hordoznia valamennyi halott és élő Pécset. „Nekem: a város mindörökre” — ennél többet aligha tudok mondani, ha summázni akarom viszonyunkat. Ahogy akkor se tudtam, mikor ezt a vallomást egyszer versbe Írtam. Csorba Győző Néhány szó az 1976-os Olimpiáról A most folyamatban levő montreali olimpiáról teljes lehetetlenség egy heti lap keretein belül részletesen beszámolni. A tv adásokkal még a nagy amerikai napilapok sem tudnak versenyezni. Azonban ígérjük, hogy a versenyek befejezése után kimerítő összefoglalót közlünk. Annyit a lapzártáig lefolyt versenyekről megállapíthatunk, hogy 1.) az 1976-os olimpiát az amerikai férfi és női atléták domináljak: 2.)meglepetés Magyarország váratlanul gyenge szereplése; 3.) az olimpia sztárja ezúttal a 14 éves Nadia Comaneci román tornász. Vigaszul szolgálhat a magyar szurkolóknak, hogy a világbajnok román tornászegyüttes trénere Károlyi Béla kitűnő erdélyi edző. AZ OLIMPIA SZENZÁCIÓJA A Montrealban folyamatban lévő olimpiai versenyek szenzációja a 14 éves Nadia Comaneci román tornász, aki valósággal elbűvölte a montreali stadion közönségét és az amerikai, valamint nemzetközi TV nézőit. A román világbajnok és az együttes edzője Károlyi Béla erdélyi edző.
