Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-14 / 7. szám
12. oldal Egy fiatalember Izraelből... Irta: KLAMÄR GYULA A dolog úgy hangzik, mintha vicc lenne: egy magyar fiatalember Izraelből az osztrák televizió kamerája előtt angolul tart előadást és bemutatót érdekes tudományáról. És közben magyarul is megszólal, hogy a magyarországi televíziónézők, ha esetleg készülékük előtt ülnek és a bécsi műsort nézik — ami nagyonis lehetséges, minthogy a bécsi magyarok is tudják venni a pesti TV-műsort — követhessék a bemutatót. A fiatalembert “Úri” Geller-nek hívják. Amint látjuk, csupán a keresztneve lett ivrit: U- riel, azaz Isten küldötte, a “Gellér” becsületes magyar név, mellyel sűrűn találkozhatunk a magyar telefonkönyvekben. Mielőtt az izraeli ejtőernyős katona — mert ennél a legkomolyabb fegyvernemnél szolgálta le katona-éveit — a bécsi televizió műsorára került volna, egyetmást megtudhattunk róla, igy azt is, hogy apja-anyja magyar, ő maga is perfektül beszéli a szép magyar nyelvet, valószínű tehát, hogy kora gyerekkorát még Magyarországon töltötte. Jelenleg ott él a nagymama és a többi rokon; “Úri” hiába szeretné látni őket, nem lehetséges — nyilatkozta a lapokban — mert mint izraeli állampolgárnak nem adnak vízumot a magyar hatóságok. így tehát az éttérén át üzen a nagymamának és a tantinak, meg a többeiknek. “Úri” hatalmában van valaminek, amiben jelenleg szűkölködik a világ: az energiának és éppen ez a tulajdonsága teszi személyét olyan érdekessé, hogy Bécsben,. a közvetítés estéjén szinte leállt minden forgalom, mindenki sietett haza, hogy tanúja legyen annak, amikor az izraeli fiatalember pusztán a belőle kisugárzó energia, akareterő vagy minek nevezzük, kanalakat, villákat hajlít meg, évek óta álló órákat indít meg, nemcsak a stúdióban felállított asztalon, hanem a nézők otthonában is. Sajnos, a közvetítés csak félsikerrel járt. Igen előkelő közönség gyülekezett össze a stúdióban: tudósok, psychologusok, psychiaterek, filozófusok, elektromossági szakemberek, sőt teológusok is, de nem hiányoztak a mesteremberek sem, például az órások, akik gondosan kiválogatott és lepecsételt órákkal jelentek meg a helyszínen. Az első mutatványt, amikor “Úri” Hold körül lebegő asztronatutákat rajzolt fel egy darab papírra és ugyanaz a rajz megjelent egy lezárt borítékban elhelyezett fehér papiriv közepén is, egy szomszédos szobában. Ezt a borítékot a Burgszinház egyik művésznője tartotta a kezében, ő is bontotta fel a nyílt színen; itt tehát nem lehetett semmiféle csalás, misztifikáció. Az órák mutatványa előtt odafordult a jelenlévő szakértőkhöz és a meghívott “prominenesekhez” és bejelentette, hogy a produkció közben magyarul fog szólni pesti rokonaihoz. És igy is történt: előbb rossz kiejtéssel, de később már tökéletesen ejtve a magyar szavakat, kérte odahaza az embereket: tegyék kezüket az álló órára, koncentráljanak és az óra meg fog indulni...Egyébként ugyanez volt az utasítása az osztrák nézőkhöz is: csodák csodája, egyre-másra szólt a stúdió telefonja, a város legkülönbözőbb részeiből jelentették, hogy az évek óta poros óra magától megindult és boldogan tik-takol... így járt az az óra is, amelyet a stúdióban eléje tettek, lepecsételtek és amelyről a jelenlévő órásmester kijelentette, hogy valami szervi hibában szenved, évek óta nem jár és nem is tudták megcsinálni. “Úri” föléje hajolt, rátette a kezét és az óra megindult...Sokáig vitatkoztak aztán rajta, vajon delejesség történt, “Úri” kölcsönzött beléje energiát, vagy keze melegétől indult meg? — Persze eldönteni nem tudták, mint ahogy nem is lehet: valami földöntúli jelenségről lehet szó, melynek mibenlétéről ma még senki sem tud semmi pozitívumot. Ezután következett volna a legpopulárisabb mutatvány: a kanalak, kések, villák hajlitgatása odabent és minden televizió-néző lakásában; mert mindenki szorongatott odahaza egy-egy ócska villát, kanalat. A mutatvány azonban nem sikerült, “Úri” hiába koncentrált, nem volt képes magát összeszedni, nyilván erősen zavarta a nagy nyilvánosság, a TV-felvevőgépei, a bemondó örökös okvetetlenkedései...egyszóval a villa nyele nem volt hajlandó meggörbülni, akárhogyan dörzsölte, nyomkodta. És ezzel ért véget az este; persze később minden sikerült; a lapok tele voltak vele, hogy a műsor lezajlása után, amikor nem volt surrogó kamera, speaker stb., csak a társaság, akkor minden úgy ment, mint a karikacsapás. Az egyik psychologusnak viccből elgörbítette a zsebében csörgetett autókulcsát, úgy hogy képtelen volt vele kinyitni a kocsi ajtaját. “Úri” Gellér tudományát különben az amerikai egyetemek egyik-másikán, ahol az efféle jelenségeket vizsgálják, szintén ismerik már, de nem tudják még megmagyarázni... Az egyébként meglehetősen csufondáros bécsi sajtó nem fogadta negatívan az izraeli magyar fiatalembert, pedig könnyen tehette volna. Az egyik lap éppen azt irta, hogy akadt már más férfi is Izrael földjéről, aki kézrátétellel sok mindent meg tudott művelni, az órákat csak azért nem indította meg, mert nem ismerte még az órákat... Egészben véve nem volt rossz hírverés a magyarság számára a sok nyelven beszélő, csinos, szimpatikus fiatalember szereplése a bécsi televizió képernyője előtt. AZ UTOLSÓ MAGYAR VÁRUR . m-' : , .• ■ .(Folyt, a 10. oldalról) gi, monarchiás Magyarországnak talán a legészakibb pontja volt. Nedec Szepes vármegyéhez tartozott, átellenben Csorsztin már Galicia volt. a határ a Dunajec folyócska. A trianoni békeszerződés e területet Csehszlovákiához csatolta. 1920-ban határkiigazitást hajtottak végre Csehszlovákia és Lengyelország között, s ennek során a Dunajec innenső partja, s rajta a nedeci vár, lengyel területté vált. Nedecnek lengyelül Niedzica lett a neve. A második világháború után még lakták a várat, még 1946-ban is a Teleki-Salamon házaspár tulajdona volt. Később lengyel állami tulajdonba vették, és 1949-ben néprajzi múzeumot rendeztek be a falai között. Minthogy lengyel barátaink a múlt minden építészeti és történeti emlékét óvják és védik, a középkori vár restaurálását határozták el. Nagyon nagy költséggel, tízesztendős munkával restaurálták a dunajeci magyar-lengyel várat. S ennél a fejezetnél, s már a szocializmus korában, a nedeci vár története olyan fordulatot vett, amely még Jókai képzeletét is meghaladta. A restaurálás megkezdése előtt megjelent a lengyel hatóságoknál a váralapitó középkori Berzeviczy család egyik oldalági leszármazottja, a lengyel állampolgár Benes András. Történetét Alfred Majewski lengyel műtörténész, a krakkói vajdaság műemléki felügyelője megírta “Czorsztyn-Niedzica” című könyvében, s elbeszélte budapesti előadásán, amelyet a magyar műemlékvédelem neves alakjai előtt tartott. Előadása megjelent a Műemlékvédelem című magyar folyóiratban is. A hihetetlen történet ez volt: 1780-ban a perui indiánok fölkeltek a spanyol uralom ellen. Az indián vezér, II. Tupac Amaru seregében küzdött egy magyar is: Berzeviczy Sebestyén, aki inka hercegnőt vett feleségül. E- házasságból származó, Umina nevű lányukat pedig II. Tupac Amaru unokaöccse vette el. A spanyolok az inkák szabadságharcát leverték, II. Tupac Amarut megölték, Berzeviczy elvesztette a feleségét: a spanyolok bosszúja elől Umina lányával, vejével és Antonio nevű unokájával Európába menekült. Elutazásuk előtt a Titicaca tó partján elásták az inkák rájuk bízott kincseit. Európában leánya is, veje is merénylet áldozata lett. Hogy unokájával elbújjon a világ elől, a Berzeviczyk régi kárpáti várkastélyába, a dunajeci várba menekült. Berzeviczy Sebestyén kérésére a család egyik rokona, Benes Waclaw örökbe fogadta a gyermek Antoniót, s erről 1797. junius 21-én okmányt készítettek, amelyet a krakkói Szent Kereszt templom és plébánia őrizetére bíztak. Ebben az okmányban Berzeviczy meghagyta, hogy az örökbefogadó a magukkal hozott inka okmányokat, amelyek a kincsek lelőhelyét jelölik meg, falaztassa be a várkapu küszöbe alá és mindezt az örökbe fogadott gyermekkel csak akkor közölje, ha az nagykorú lesz. A lengyel hatóságok emberei elcsodálkozva hallgatták Benes András hihetetlen históriáját. Benes — családi szóhagyomány alapján — beszélte el, hogy a nagy korúvá vált gyermek, miután megismerte családja véres történetét, hallani sem akart, sem a kincsekről, sem származásáról. Ő, Benes András, Antonio idősebb fiának az unokája, ő fedezte föl a családi történetet és a kérdéses plébánián megtalálta az okmányt. A lengyel műemlékvédelem mérnökei az újjáépítés megkezdése előtt, inkább játékosságból, semmit reménykedő felfedezésvágytól hajtva, fölnyitották a várkapuküszöbkövét. Tizennyolc centiméter hosszúságú ólomhüvelyt találtak ott, amelyből megállapították, hogy a hires perui indián csomóirással, a kipuval van dolguk. A gyömrői Teleki házaspár már nem értesülhetett arról, hogy egykori váruk kapujának a küszöbe milyen titkot takar. Jóval Benes András bejelentése előtt rokonlátogatáson Lengyelországban jártak, és 1962. október 9-én a lengyelországi Piotrków közelében vasúti szerencsétlenség áldozataivá lettek. A lengyel sajtó nagy cikkekben számolt be az utolsó dunajeci várur és felesége tragédiájáról. A lengyel állam szállíttatta haza maradványaikat Gyömrőre. Arról, hogy lengyel barátaink megfejtették-e a kiput, s ha igen, mit közölt a csomóirás, nincs hírünk. Az utolsó várurról szóló krónika csak itt ér véget. A valóságban talán még folytatódik. ________________ Baróti Géza LONDONI RIPORT Uj magazin a magazinok alkonyán Uj képes-magazin jelent meg ezen a héten London ujságpavillonjaiban, a cime: “Inside London”, amit magyarra úgy lehetne fordítani, hogy “London Világa.” I- gen szép kiállítású, tartalmas, fényes papírra nyomtatott lap, 96-oldalon, amelyből húsz szines, sok művészi képpel és tömérdek hasznos információval London világáról, az újról és a régiről, lakóiról, érdekes negyedeiről és boltjairól, még arról is, hogy hol lehet 80 pennyért egy palack tűrhető bort vásárolni. A magazin 15 pennybe kerül, ami csakugyan nem sok, hiszen mindössze háromszor annyi, mint egy napilap. Két rutinos, régiujságiró szerkeszti, Peter Elman és Clive Irving, hosszú múlttal a magazin műfajában, Irving esetében nem csak itt, de New Yorkban is. Az uj magazinnak huszonkét munkatársa van, riporterek, kritikusok, fotósok, rajzolók, tördelők, azonkívül cikkírói, külső munkatársai a szakma élvonalából és mindezzel együtt, és mindennek ellenére, London ujságnegyedének, a Fleet Streetnek jószimatu auguijai nem jósolnak nagy jövőt neki. Ugyan miért? Mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a magazin halódó műfaj. A szomorú nézetet alátámasztó példák sora riasztóan hosszú. Ebben az évben kerek harmincöt esztendeje annak, hogy a budapesti születésű Lóránt István megindította Londonban képes hetilapját, a Picture Post-ot. Uj műfajt kreált Angliában, a gyors, eleven, képes újságírást, bra-Klamár Gyula
