Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-14 / 50. szám
12. oldal A CSÁSZÁRSZAKÁLL MEC A RÉZKRAJCÁR Irta: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR Valahányszor az osztrák császárvárosban tartózkodunk, rövid látogatást teszünk a kapucinusok templomában, ahol a Habsburgok koporsóit őrzik. Mit keresünk a kriptában ? Miféle érdekességet csippenthet fel a siri csöndben egymás mellett sorakozó koporsók között a riporter éhes tollhegye? Mit? Elmesélem. AZ ELSŐ MEGLEPETÉS A Tegetthof strasse 2. alatti klastrom előtt zsúfolásig megtelt a Nevermarkt hatalmas tere. Nemcsak a bécsi utazási irodák autóbuszai ontják a kiváncsi turisták tömegeit, hanem messzi országok, városok turistaügynökségei is ide szállítják azokat a turistákat, — hatalmas tömegekben —, érdekelnék a patinás koporsók. Müncheni, nürnbergi autóbuszok mellett itt látom Hubert Freyberger persenburgi utazási irodájának a kocsiját is. A kripta bejárata előtt hosszú sor kígyózik. Mi is beállunk a sorba. Lassan haladunk. A bejáratnál két asztalnál lehet leszurkolni a belőpődijat. A pénztáros megkérdezi az előttünk álló pártól: milyen nemzetiségűek? — Hollandok vagyunk — felelik. — Személyenkint tiz-tiz schillimget fizetnek. Amikor mi kerülünk sorra, nem érdeklődik a nemzetiségünk iránt, hanem sajátmaga vág elébe a kérdésnek. — Hallom, hogy magyarul beszélnek. Maguk csak félárat fizetnek. . . . Efc a látogatásunk első meglepetése. ERZSÉBET VISSZHANGJA Huszonnyolc lépcső vezet le a szűk, meredek utón. Csigalassúsággal lépkedünk. Arra gondolunk, hogy 1889. február 9-én éjfélkor, két nappal Rudolf temetése után, ezeken a lépcsőkön botorkált le Erzsébet királyné. Talán éppen erről a lépcsőfokról hangzott el a komor fáklyafénytől megvilágított csarnok irányába a szerencsétlen édesanya jaj kiáltása: — Rudolf! Rudolf! Rudolf! Kínzó, öntudatlan bódultságában azt remélte, hogy elébe áll egyetlen fia és megmagyarázza: miért ölte meg magát? Mégegyszer felsikolt: — Rudolf! Rudolf! Rudolf! Hangja kísértetiesen visszhangzik a falak között, de senki se válaszol . . . MÁRIA TERÉZIA ÉRINTHETETLENSÉGE Belépünk a hideg sirboltba. A hatalmas teremben 138 érckoporsó fekszik egymás mellett, mint raktárban a felhalmozott áru. Az első koporsón a kripta alapítójának a neve: Kaiserin Anna. Meghalt 1618-ban. Aztán sorra következnek a többiek: I. Lipót, VT. Károly és igy tovább. Az egyhangúságban feltűnik, hogy Mária Terézia koporsóján kemény kartonlapra rögzített ivpapir ágaskodik, figyelmeztető rendelkezéssel: “Kérem, nem érinteni”. Hát ez mit jelent? Kit, mit nem szabad érinteni? Mindegy. Az egykorú pletyka szerint a vérmes Mária Terézia életében nem mutatkozott ilyen kényesein finnyásnak az “érintésre” ... . . . Régen volt, talán igaz se volt. Tény az, hogy most már évszázadok óta fekszik itt hitvesi hűségben férje mellett Persze arra se gondolt senki, hogy pontosan most van a 230-ik évfordulója annak, hogy Mária Terézia szentesítette az 1742. évi huszonnegyedik törvénycikket, amely elrendeli, hogy nem szabad névtelen feljelentéseket elfogadni. AKADNAK MÉG LOVAGOK . . A hatalmas teremből egy kisebb helyiségbe lépünk. Itt csupán három koporsót helyeztek el: Ferenc József, Erzsébet és Rudolf. A két utóbbi koporsóján üvegvázában friss virág pompázik. Ferenc József szarkofágjának alján művirágból készült koszorú lapul. Születésnapjára érkezett. A CSÁSZÁRSZAKÁLL A nyiszlett koszorúnál nagyobb meglepetés, hogy újabban Ferenc József koporsójára fehér márványlapot erősítettek és azon elhelyezték az uralkodó közismert portréját. Nem tudom kinek az agyában született meg ez a gondolat? Nem, tudom, miért kívánták a csupasz koporsók között megkülönböztetni Ferenc József nyugvóhelyét? Talán a hires császárszakállt akarták megörökíteni ?... Császárszakáll . . . Valamikor régesrégen az egész monarchiában divatot teremtett Ferenc József a művésziesen megkonstruált pofaszakállal. Több se kellett a lojális tányémyalóknak! Egyszerre eltűntek a Haynau, Garibaldi, Kossuth, meg Batthyányi szakállak. A stréber politikusok, bohémek, nyugdíjas katonatisztek, komornyikok, konfliskocsisök leborotváltatták a divatjamúlt oldalszakállt és a pesti fodoritó termekben császárszakállt rendeltek. Aki büszkélkedni akart férfiasságával: milliméterre majmolta a császárszakállt. A versenyben vitathatatlanul báró Podmaniezky Frigyes, a szabadelvű párt elnöke vitte el a pálmát. Az ő szakálla volt Ferenc Józsefé után a legremekebb, a legtökéletesebb. Amikor pontosan déli 12 órakor a Kerepesi utón átsétált a Fehér Hattyú szállodából az utca másik oldalán levő Pannónia étterembe; a járókelők megcsodálták a fenséges szakállt és a brünmi textil-HUMOR AZ ÚJONC Fiatal oroszlán került a kisváros állatkertjébe, s egész nap mérgelődött, mert a mellette levő ketrecben az öreg oroszlán csak lustálkodott, aludt. “így nem viselkedik igazi oroszlán” — mondta a fiatal s minduntalan megijesztette a látogatókat iszonyú üvöltésével, vicsoritásával. Mikor este az ápoló nagy darab húst vetett az öreg elé, ő pedig csak banánt és mogyorót kapott, panaszkodni kezdett, ez nem járja. — Fiam — mondta az öreg oroszlán — ez a kisváros nem engedhet meg magának két oroszlánt. Téged majomként kezelnek. MEGLEPETÉS A kórházban a főnővér derűs arccal nyit be az orvoshoz: — Egy hölgy van a telefonon. Azt mondja, hogy amikor leszedte a kötést arról a férfiról, akit ma hazáküldtünk, kiderült, hogy nem is a férje, hanem egy ismeretlen fiatalember. — És ezt ilyen vidáman, nyugodtan mondja?! — kiált fel az orvos. — Engedje meg, hogy megjegyezzem, doktor ur: a hölgy kifejezetten hangsúlyozta, hogy nem reklamálni akar, csupán bejelenteni az esetet. gyárban kizárólag az ő részére szőtt kockás anyagból szabott elegáns ruhát. . . . Hangsúlyozom, hogy én nem azért emlékezem életem végéig a császárszakállra, mert most márványba rögzítették, hanem egész más okból, íme a mese: A hozzám hasonlóan a múlt századból visszamaradt olvasóim nem felejtették el, hogy az ezüstforintos, meg a rézkrajcár pénzérmék egyik oldalán a magyar címer, a másik oldalon Ferenc József császárszakállas portréja díszelgett. A címert alatti K. B. betűk Körmöcbánya rövidítéseként jelezték a városkát, melynek pénzverdéjében születtek a nemescsengésü pénzérmék. A RÉZKRAJCÁR Az én agyamban, az én szivemben a császárszakállt a réjkrajcár teszi feledhetetlenné. Boldog gyermekkorom égboltozata szivárványának pompás szinei között az egyik legkedvesebb emlék: a rézkrajcár. Nem Ferenc József, hanem a rézkrajcár vonzza a múltat. Ellenállhatatlanul. Miért? Tízéves koromban szüleim Tállyáról Sátoralj aujjhelyre kisértek és beírattak a piarista gimnáziumba. Hét testvérem közül én voltam a legfiatalabb. Amikor közeledett az ideje, hogy én is elkerülök otthonról, szüleim úgy határoztak, hogy az utolsó évben “fájdalomdijként” minden reggel egy rézkrajcárt ajándékoznak nekem. Egy rézkajcár! Krőzusi kincs. Fantasztikus vásárlóerőt jelentett. Mielőtt kiadtam, markomban szorongattam, melengettem. A frissen vert krajcár fényes tündöklésében; szemkápráztató ragyogásában; formában; méretben hasonlított a tizkoronás aranyhoz. A rézkrajcár két fillér értékel reprezentált. Mit lehetett venni érte? Mit? Mézeskalács huszárt Biankónál; promencli-, medve-, likőrös-, maláta-cukrot; Szent János kenyeret; csokoládé cigarettát, meg olyan színes pasztillát, ami egy pohár vízben jobban habzott, mint Törley pezsgője. Kapható Soltfried Sámuel vegyeskereskedésében. Fonott sóskalácsot Knizner péknél. A szerencsi vasútállomáson háromféle finomság között válogathattam, mielőtt bedobtam a krajcáromat a Stollwerk-masinába. Hát még milyen kincset vásárolhattam? Kincset? Kincseket. Igen! Igen! Kincseket a bazárban: Mágnes-patkó, ólomkatona, gumi táncoltató, fürészporral bélelt labda, fütyülő, nagyhasu porcelán malac buksza, berzli, világszép kaleidoszkóp. Belekábulok ma is a sok gyönyörűség emlegetésébe. Nehéz abbahagyni a felsorolást. Fáj elszakadni az ábrándtól. Pedig még nem is mondtam el mindent. Első helyen kellett volna említenem, hogy a piacon a krajcáromért óriási bögre mézzelcsókolt pattogatott kukoricát öntött a kofa az otthonról hozott szalvétába. . . . Nem folytatom. A fenséges izek emlékezetében már amúgy is csurog a nyálam. No meg . . a szemeim elhomályosodnak a régi film pergetése közben. EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT ... Szép Ernő, a kitűnő költő szomorú gyermekkoráról ekként sopánkodik: Sohse volt cifra kockám, kis kastélyom meg tornyocskám. Kis hajóm meg kis vasutam. Elutazni sose tudtam. ... Én nem panaszkodhatom. Sem okom, sem jogom. Ellenkezőleg. Most nyolcvanadik életévem küszöbén — visszatekintve—megállapítom, hogy hosszú életemen át sose éreztem magam földi javakban dúskáló olyan gazdagnak, mint töretlenül, tökéletesen boldog gyermekkoromban, amikor a szüleim jóvoltából reggelenként egy, Ferenc József császárszakállas képmásával díszített rézkrajcár ütötte a markomat.
