Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-02 / 44. szám
11. oldal VITA JELIGE — Kedves Erzsébet, mit szól a férjemhez. Már százszor kérdezte, hogy miért nem járok otthon is szebben öltözve, amikor a lányok, akik az irodában dolgoznak, munkába is szépen öltözködve mennek. Arra nem -gondol, hogy könnyű nekik, ó'k reggel szépen felöLözve besétálnak az irodába, én pedig itthon maradok és 4 gyerekre főzök, takarítok, örülök, ha minden munkával elkészülök, mire ő hazajön az irodából. Ehhez öltözzek elegánsan? VÁLASZ — Persze elismerem, hogy sok a munkája, de azért otthon sem kell lomposan öltözködni. Néhány olcsó, csinos háziruha megoldja az egész problémát. Maga ugyan családanya, de azért nem árt, ha néha arra is gondol, amit egy hírhedt francia szépasszony mondott: nemcsak vetkőzni, öltözködni is kell a férfiak számára. ☆ ☆ ☆ UJ ISMERŐSÖK — Kedves Miss Homoki, nem először történik már velünk, hogy nyaralás alatt uj családokkal ismerkedünk meg, nagyon jól érezzük magunkat, összebarátkozunk, elhatározzuk, hogy otthon is megtartjuk az ismeretséget, de a végén egyikből se lett semmi. Az idén Labor Daykor fejeztük be a szabadságunkat és most is úgy jártunk egy házaspárral. Igazán kiváncsi vagyok, mert mások is kérdezik, hogy miért nem sikerülnek ezek a vakációs ismeretségek. VÁLASZ — A nyaralási ismerkedés mindenütt szokás, de rendszerint egyformán végződik. A nyaraló jó hangulatban érkezik az üdülőhelyre és rögtön kedves emberekkel találkozik. Legalábbis ezt képzeli. Nyaralás alatt az emberek ugyanis félreteszik a gondjaikat, a mindennapi élet taposómalmából kiszabadulva szebbnek látják a világot és barátságosak. Napról-napra öszszejönnek a többiekkel és megkedvelik egymást. Minél inkább közeledik a szabadság vége, anál inkább meg van győződve mindenki arról, hogy olyan embereket ismertek meg, akikkel érdemes fenntartani a barátságot. Mikor a kedves napok elmúltával eljön az utazás pillanata, kicserélik otthoni címeiket és kölcsönösen megígérik egymásnak, hogy majd írnak, telefonálnak és találkozót beszélnek meg. De száz esetből 90-ben nincs folytatás. Ez azonban nem jelenti a semmibevevést, vagyis az uj ismerősök megbízhatatlanságát. Egyszerűen az az oka, hogy az otthoni hétköznapi élet annyira igénybeveszi az embereket, hogy az ígéretek teljesítése elmarad. Szabadságon mindenki a legjobb énjét mutatja. Ez azonban legtöbbnyire csak a nyaralás kellemes hangulatában tart. Az üdülőhelyen mindenki maga gött hagyja a gondjait és jóformán egész nap együtt szórakoznak, valamennyien jól kijönnek egymással. A “szabadságember” és a hétköznapi ember” azonban két különböző típus. Ezért helyesebb, ha a szabadság alatt kötött ismerkedéseket nem vennék olyan komolyan, nem ígérnék a folytatást, hiszen legtöbbször úgysincs belőle semmi. Akkor nem lenne sértődés, rossz érzés, megbántottság. Legjobb a kedves emberekkel töltött szabadság végén azt mondani: “kár, hogy vége lett ezeknek a szép napoknak”. Aztán minden jót kívánnak egymásnak és nincsen tovább. Mert ha később mégis összejönnének akkor rendszerint csalódás a vége, s utána megállapítják, hogy a találkozásban semmi sem volt olyan kedves, mint a szabadság alatt. A hétköznapi kötelességek, gondok meglátszanak, senki sem olyan kiegyensúlyozott, mint a nyaralás idején, persze van kivétel is, de a kivétel csak erősiti a szabályt. ☆ ☆ ☆ I. M. — Kedves Miss Homoki, 22 éves vagyok, két évig jártam egy fiúval és biztos voltam benne, hogy háazsság lesz, szivesen is lettem volna a felesége, de csalódtam, mert szó nélkül elmaradt tólem és egy barátnőm mellé állt. Ez a barátnőm elmondja, hogy a fiú el akarja venni és miután tudja, hogy két évig vele jártam és jól ismerem, tőlem kér információkat róla. Bosszúból csupa rosszat mondhattam volna, én azonban az igazat mondtam, őszintén megmondtam, hogy amig velem járt, mindig rendesen viselkedett, jóakaralünak, jólelkünek találtam, nem durva, figyelmes és előzékeny volt. Most már megbántam, hogy igy beszéltem. Azon gondolkozom, hogy csupa rosszat kellett volna mondani róla, hogy megakadályozzam a házasságot. Nem tudom, jól tettem vagy nem. Mi a véleménye? VÁLASZ — Ki nem mondott gondolat is lappang a levegőben, előbb arra válaszolok: a maga helyében nem vágyódnék olyan fiú után, aki két évig jár egy lánnyal, aztán búcsú nélkül faképnél hagyja, a szomszédban köt ki és a lány barátnőjét akarja elvenni. Ne eméssze magát utána. Kap még maga ennél különbet is. Mi a véleményem arról, hogy jót mondott a fiúról? Ha igazat mondott, jól tette. Ha szidta volna, akkor a másik lány csak befelé nevetett volna, hogy meg akarja akadályozni a házasságot, mert fáj magának. Egyébként is a barátnője tulajdonképpen nem információt akart, hanem azért beszélt magával, hogy egyrészt tudtára adja: ő győzött. Másrészt ezzel figyelmeztette, hogy elvesztette a fiút, ne álljon az útjába. ÜZENETEK: — 1. Vers jelige. Tátika a Bakony hegységben van. Kialudt bazaltvulkán tetején várrommal. — 2. M. P. Kár a további vitáért. Nincs igaza. Hiába olvasta abban a budapesti újságban másképpen: Dantes a Monte Christo hőse. — 3. S. T. Nincs igaza. A Virgin-szigeteket az Egyesült Államok nem foglalta el, hanem az első világháború alatt védelmi célokra megvásárolta Dániától. RÓNAY GYÖRGY: a közelítő tél Hervad már? Nem: a kert még csupa n>ár. Lobog két sárga dáliánk. Nincs ugyan annyi dal, de hajnalonta még egy-egy sárgarigó rikolt, s búgnak a vadgalambok. Élj: — Mondom. — Éld nyaradat, míg a hideg szelek le nem 'tarolják. Szedd a diót, viseld gondját a kertnek, irtsd a gyomot, metéld a vadhajtást; s ha belefáradsz, , ülj ki a napra, idd hunyt szemen át a fényt, s úgy érj, mint a gyümölcs, kései körte, birs... — Harkály rebben a lombban, s egy levél lekering: őszömet olvasom színében. Este állok a ház előtt, nézem, a Göncöl mint csúszik észrevétlen nyúgoti almafánk fölé, s hallgatom a szemöldökfában a szúvak szorgos percegését. H-U-M 0-R Filmforgatás közben a szép színésznő megmakacsolja magát, nem hajlandó bemenni az oroszlánok ketrecébe. A rendező nyugtatja: — Ne féljen, drága művésznő, ezeket az állatokat tejen nevelték. — Engem is — mondja a színésznő —, mégis mindennap húst eszek! ❖ í: í: Pincér, kaphatnék egy fél adag rostélyost? — kérdi a vendég. — Sajnos, uram, ez lehetetlen. A tudomány mai állása szerint a mi adagjaink tovább már nem oszthatók. (Folyt a 9. oldalról) megoldódott a nyelve, elérzékenyülten szólott az anyjához: — Tudod anyám, pedig otthon nagyon tetszeti nekem a Veronika. Szerelmes voltam bele. Sőt megvallom, mikor a rendelőben viszontláttam, rettentő önuralmamba került, hogy azt mond jam, nem emlékszem rájuk. De itt Amerikában í régi kislány már okos, nagy hölgy lett. Ebben a pillanatban nyílott a restaurant ajta ja és alig akartak hinni a szemüknek, Lenes mama lépett be Veronikával az étterembe. Vé gigmentek az asztalok között és amikor a manu és István asztalához értek, Lencsi néni megtör pánt, megállt az asztal előtt és a nyakába borulí Mariának. — ó, drága Máriám, hát te is itt vagy ? Mi ötvenhatban menekültünk ide. Délelőtt a fiad rendelőjében voltunk, tudod, a lányom fájdalmak ról panaszkodik és legnagyobb meglepetésemet Istvánt találtuk ott, ő a doktor... De milyen jóvágásu fiú lett a Pistából! Nem akart minkéi megismerni, pedig nem hiszem, hogy ne emlékezett volna ránk... — Ó, nagyon örülök, Lencsikém, hogy össze hozott a sors! Foglaljatok helyet, ha vacsorázni jöttetek. Megint együtt vagyunk, egy darabját a régi Magyarországnak hoztátok magatokkal. — Persze, hogy leülünk. Veronika, te ülj í. doktor ur mellé, én meg melléd. Van valami jó magyar étel itt? Persze, hogy van! Borjupörköltet kérek, két adagot, — szólt az elősiető pincérnek. — Hogy érzed magad? Megszoktál már itt? Én bizony nehezen, pedig mielőtt kijöttünk, alapos meghurcoltatásban volt részünk. A férjen; bele is halt. Hogy mi itt miből élünk? Én házvezetőnő vagyok egy amerikai családnál, a lányom pedig takarítani jár egy banküzletbe. — És végetnemérő elbeszélésbe kezdett. — Hát Gruberék ra emlékszel?! Nem maradt semmijük, egy talp alatnyi földjük se. A csőszüknél húzódtak meg a pajtában. A Mitziszlávot kidobták a gyárból és mint munkásnyuzót elitélték. Börtönben ül. A gyógyszerész patikáját is elvették, most segéd benne ... — Mária nagy érdeklődéssel hallgatta aztán könnyezve mondta: — ó, mintha otthon lennék! . . . Veronika és István egymás mellett ültek és vacsora közben a doktor ur valami hirtelen föllángolástól elkapva, közelebb hajolt a lányhoz és suttogva mondta: — Veronika én hazudtam, nem mondtam ma gának igazat ott a rendelőben! Nem igaz, hogy nem emlékszem magára . . . nagyon is emlékszem még itt Amerikában is az aranyhaju kislányra, aki a vasárnapi misékre járt. Szerelmes voltam magába, de ezt nem mondhattam meg a tábornok ur lányának. Veronika elpirulva nézett rá és visszasugta: — De itt már megmondhatja! ... Én is emlékszem, vártam is mindig, hogy vasárnapokon a korzón újra láthassam . . . utolsó “Arany Ayir* (Folyt, a 10. oldalról) tést hallott, poharak csendülését a bár felől, suttogó női hangot, kisértet-utasok mulattak Harry Steele emlékében. Aztán az Arany Nyíl “bejárt” a Victoriára. Zene nem fogadta, híradósok nem filmezték, riporterek nem kutattak találó jelzők után. A vágány végéről elvitték a táblát: “Golden Arrow” és elhelyezték a raktárban. Árverésen az is hozhat egy százast. Később mellék-vágányra tolatott, ahol csend és közöny vette körül. Aztán átrepült fölötte az első hajnali gép: a londoni Heathrow repülőtérről a párisi Orly felé. Minden romantika nélkül, de nagyon gyorsan.
