Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-03-11 / 10. szám
16. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday. March 11, 1971 m m m m t “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek.. gatások, tájékozódások hozták meg a kéz-I KANNIBÁLTÖRTÉNET (Folytatás) És féltek. Legtöbbjük nem tudott egyebet tenni, mint hogy rettegek Sokan még arra sem mertek vállalkozni, hogy feljelentést tegyenek, mert a megtorlástól tartottak. Egy asszonyt például azért vertek agyon az egyik éjszaka, mert azt hitték róla, hogy panaszt tett a hatóságoknál, amiért előző éjszaka elvitték a tehenét. Pedig nem is tett feljelentést. A gyilkosságok mindig együtt jártak a ház és a lakás teljes feldulásával és az öszszes fellelhető értéktárgy elrablásával. Ezért csak nagy apparátussal és nagyon határozott intézkedésekkel érhettünk el eredményt. És az is nyilvánvaló volt, hogy a lakosság támogatására egyelőre kismértékben számíthatunk, mert az emberek nagyon meg vannak félemlitve. Viszont néhány, főleg névtelen levél azt is világosan tudtunkra hozta, hogy a lakosság tőlünk várja, hogy megszabadítsuk az állandó rettegéstől s az irgalmat nem ismerő, mindenre elszánt bűnözőktől. Az én csoportom Sopronban vert tanyát, más csoportok a környék községeiben, példáuldául Fertőrákoson, Ágfalván, Brenribergbányán, Magyarfalván, Kőhidtelepen és hasonló helyeken. Állandó telefon- és rádióösszeköttetésben voltunk egymással, információinkat rendre kicseréltük a nyomozás átfogó jellegének érdekében. Tevékenységünket k i h a Ugatásokkal kezdtük. Nyomozóink egyik fele reggeltől estig a környéket járta, a másik fele a beidézetteket hallgatta ki. Éjszakánként razziákat tartottunk. Tisztában voltunk azzal, hogy kezdetben nem fognak beszélni a bandáktól megfélemlített emberek, de amint láthatóak lesznek az eredmények, amint mindenki előtt kiderül, hogy teljesen felszámoljuk ezeket az állapotokat, úgy ál! majd egyre inkább mellénk a lakosság tisztességes rétege. Azzal is számolnunk kellett, hogy a lakosság egy része kétlaki életet él, és kétlaki módon viselkedik majd. Vagyis hogy nem bűnöző ugyan, nem tapad a kezéhez semmiféle nagy, sőt még kis bűncselekmény sem, ám a családot, vagy egyes tagjait elkapta a könnyű pénzszerzés lehetőségének csábítása, és maga is megtett már egy vagy több csempészutat. Éppen ezért igyekeztünk megnyugtatni mindenkit: nem a kis csempészeket keressük, akik átvitték a határon egyszer-kétszer néhány tyúkot, néhány szál kolbászt, hanem a nagy bűnözőket. Mindezek ellenére nem a nappali kihalldeti eredményeket, hanem a házkutatások és az éjszakai razziák. A razziáknál természetesen igénybe vettük a helyi rendőri és határvadász szervek segítségét, sőt, nem egy esetben kértük a katonai alakulatok segítségét is. Olyanok voltak az éjszakai razziák, mint amikor egy leeresztett halastóban keritőhálóval halásznak: világos, hogy a halak sokasága kerül a hálóba. S akad közöttük kövér meg sovány is. A mi hálónkba is, alig több mint egy hét alatt már vagy ezer “hal” akadt. Eleinte persze nem nagyon tudtuk, kit-kiket fogtunk el. Mindegyiküknek első dolga volt kijelenteni, hogy ő mindössze egy kicsi kis csempész, éppen most indult az első útjára,, egy szál kolbászt visz, vagy még annyit sem (ha sikerült időben elhajítania a csempészáruját), jobb ha elengedjük. Mi azonban nem engedtünk el senkit addig, amig alaposan ki nem hallgattuk nemcsak az ő tevékenységéről, hanem mindarról, amit esetleg a többiekről tudhat, a környezetéről. Különösen, ha valóban kis hal, kis ember került a hálónkba, igyekeztünk meggyőzni, hogy az ő érdeke, a családjának az érdeke, a lakosság érdeke, hogy hozzásegítsen bennünket a helyes tájékozódáshoz, a “nagyhalak” elfogásához. Voltak persze esetek, amikor az első pillanatban tudtuk, hogy nagyhal akadt a hálóba, bár még fogalmunk sem volt, hogy miféle. Akkor volt ez, amikor egy-egy fegyveres csempészbandát fogtunk el. Aki fegyvert fogott itt, ebben az időben, az elszánta magát, hogy lőj jön is. Egyik éjszaka Ágfalva környékén kezdtünk nagy tisztogatáshoz, a helyi rendőrség, és a határvadászok segítségével. A nap folyamán úgy kellett a nyomozóinknak, a rendőröknek és a határvadászoknak szép lassan, észrevétlenül elfoglalniuk a kijelölt helyüket, hogy ne keltsünk feltűnést azokban, akik ellen éppen készülődtünk. A razzia módját, jeleit előre tisztáztuk, ez természetes. Ezen az éjszakán azonban nagyon nehéz helyzetbe kerültünk valamennyien. Nagyon hideg volt, mínusz hét fok, és hatalmas szélvihar. Késő délután havazni kezdett, este pedig már szinte zuhogott. Az ember azt sem látta, fa áll-e előtte, vagy ember, nemhogy azt meg tudta volna ítélni, barát vagy ellenség. De hát, a parancs szerint, a razziában résztvevő legtöbb rendőr, katona és nyomozó már kinn járt a helyszínen, és elfoglalta a helyét. Várt. Várta a jelet, hogy meginduljon egy kijelölt irányba, ami által az egész csoport egy nagy kört zár be, és bekeríti, összegyűjti a határ felé tartó csempészeket. Mert hogy ebben az időben útra keinek, az biztos, sőt, ebben az időben talán még inkább, mint máskor. Az időjárás miatt a parancs úgy módosult, hogy a bekerítés! utasítást nem adtuk ki„ mindenkinek az alkonyaikor elfoglalt helyén kellett maradnia, és bárkit, aki közelit hozzá, megállásra felszólítania, majd, amennyiben nem tesz ennek eleget, a megfelelő figyelmeztetések után lőnie. Az éjszaka során jóformán minden irányból hallatszottak lövések, ami arra vallott, hogy hálónk jócskán megtelt “'hallal.” Reggel aztán megkezdtük az összegyűjtésüket. Késő délután volt, mire valamennyi csempészt elfogtuk, lefegyvereztük és elszállitottuk. (Persze, nem ment ez olyan könnyen, amilyen könnyű itt elbeszélni, sokuk csak harc árán adta meg magát. Egy határvadász és két katona elég súlyosan, egy rendőr könnyebben megsérült.) Ennél a bekerítésnél igen jó fogást csináltunk azzal, hogy elcsíptünk sok közönséges bűnözőt. Többségüket azonnal felszállittattuk Budapestre, és átadtuk a bíróságnak. Nem sokkal később a Brennbergbánya körüli erdőkben végeztünk hasonlóan nagyszabású razziát. Itt még az előbbinél is súlyosabb fegyveres harc bontakozott ki, mert az egyik banda nem volt hajlandó megadni magát. A harc addig tartott, amig a bandának el nem fogyott a lőszere. A bandavezért Kotrás Istvánnak hívták, őt és egész bandáját beszállítottuk Sopronba, mert kihallgatásuktól sokat reméltem. Aztán az Ágfalva környékén tartott újabb razzia, valamint a fertőrákosi erdőség átfésülése során, ismét igen sok bűnözőt fogtunk el. És kézre került sok kisebb csempészcsoport, olyanok, akik csak halásztak a zavarosban, úgy gondolták, itt az alkalom, most meg lehet gazdagodni. Az utóbbiaknál általában nem volt fegyver, nem azért, mintha ők nem tudtak volna szerezni, hanem mert nem akartak súlyosabb bonyodalmakba keveredni. Számunkra tehát, amint már mondottam, meglehetősen jó választóvíz volt az, hogy kit fogtunk el fegyveresen, kit anélkül. Egyébként, akiknél fegyvert találtunk, arra az akkor érvényben levő statáriális rendelkezések értelmében mindenképpen súlyos büntetés várt. Hogy némelyik banda mennyire biztonságban érezte magát a megszokott csempészutvonalon közlekedve, arra példa: elfogtunk Kőhidtelep környékén egy nyolctagú csoportot, amelyik teherautóval közlekedett a határon át és vissza. Mint már említettem, sokat vártam Kotrás István bandavezér kihallgatásától, akit fegyveres harc árán tudtunk csak elfogni. Kotrásék akkor éppen két lovas kocsival a túloldalról jöttek vissza, ahová a szürkület beállta után indultak át. (Folytatjuk)
