Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-21 / 42. szám
336 MAGYAR FÖLDMIVELŐ a teljes 185 napot leszolgálták, 296 koronához jutnak most e réven. A segélyezést a közigazgatási hatóságok segítségével akarja a minisztérium végrehajtani. Segítséget persze csak a vagyontalanok és azok kapnak, kik hitelesen tudják szegénységüket igazolni. És ez helyes is. Már megint lármáznak... Kik? A kereskedő urak. Mi baj ismét? Ki bántja őket? Az országos magyar kereskedelmi egyesület dobbal-sippal hirdeti most ujfent, hogy hát a szövetkezelek tönkre akarják silányi- tani a magyar kereskedőket. Való-e? Igaz-e a nagy hűhóval hirdetett vád? Sokszor megmutattuk, hogy nem való, és a tapasztalattal, az igazsággal homlok- egyenest ellenkezik. Az igazság ott van, hogy a magyar kereskedelem a szó legteljesebb értelmében helytelen utakon jár. Mesterségesen szitott jajgatásaival festegeti az ördögöt a falra. Pedig jobb lenne, ha szakitana már egyszer vastag elfogultságával és a panaszok, a sip és dobszó helyett belemarkolna a maga saját jól felfogott érdekébe. Belátná, hogy semmi okozat nincs a világon, melynek oka ne lenne. Csak keresni kell és — biztosan ráakadhatunk. Ámde, akinek hályog van a szemén, az bizony a látva-láthatókat sem veszi észre. Aki siket, annak ágyuzhatnak a füle közelében: csak a maga jajgatásával leszen eltelve. Ki bántja a magyar kereskedőket? Kereskedőket, kik e névre joggal számolhatnak. Senki emberfia — a kereskedőkön kívül. Igen, mert senki sem kompromittálta a magyar kereskedő világot: csak önmaguk. Kompromittálták a kézzel fogható hamis bukások. A megbizhatlanságuk. A cégtábláknak hihetetlenül gyakori átsángyérozásai. És soksok más minden. Ezekről most nem beszélünk. Hagyjuk. Hiszen az országos kereskedelmi egyesület is meglapul és hallgat mindezekről, akár a nyúl — a bokorban. De teljesen kompromittálta magát a magyar kereskedő-világ akkor, mikor a falvakban, utszéleken sáska módjára keletkező, rendszerint idegenből ide vándorolt nem is szatócsokat, de inkább tudatos uzsorásokat a magyar kereskedő-osztálylyal azonosította és ma is egy kalap alá foglalja. Nagyon szép az emberszeretet. De csak akkor, ha nem hamis talajból sarjadzik ki. Igen, csak akkor, ha az nem elfogult, önző és nem mások holttestein keresztül gázolva akar érvényesülni. Igen szép dolog lenne, ha azokat a szatócsoknak nevezett üzlettulajdonosokat a kereskedő-világ a saját zsírján és bőrén juttathatná tisztességes élethez. De mikor napnál világosan, számadatokkal, a legmegrázóbb esetekkel van bebizonyítva, hogy egy ily üzlet különösen a falusi nép körében száz és száz kis embert tesz tönkre: akkor nincs többé kétség, hogy az a nagy hangon hirdett emberszeretet hamis. És éppen azért, mert látszólagosan a feleaaráti szeretet ruhájában van bujtatva: veszélyes is. Hol van az a szabad állam, hol az a társadalom, amelyben a biztos, szemmel látható veszedelem ellen nem szabad védekezni ?*) Védekezni akkor, mikor abban az államban éppen a nemzet fiai —- sajnos — hajlandóságot, könyelmüséget hordoznak természetükben, hogy a kínálkozó veszedelembe beleugorjanak. Hol van az a család, melv látván a gyermekeit környező csapdákat, ne gondoskodnék arról, — ha ez a család hivatása, kötelessége öntudatában van — hogy ezektől a veszélyes örvényektől tagjait ne óvná, ne rántaná vissza. Ismerünk derék sváb községeket, ahol az ilyen pusztító, kopasztó üzleteknek még ma sincs talaja. Ahol próbálkozott megvetni lábát, de ahol egyáltalán nem birt boldogulni. Ki veszi rossz néven azoknak a sváb községeknek ez ellenálló képességét ? Főleg, mikor láthatjuk, hogy ezekben a községekben nyoma sincs a pusztulásnak. A züllésnek, mi ma a magyar községeket már-már teljesen koldussá tette. *) Az osztrákok bezzeg megbecsülik a szövetkezeteket. Egy hivatalos jelentés nyiltan hirdeti, hogy pl. Galíciában a szövetkezetek megfordították a kereskedelem erkölcseit és szokásait. Szerk. A legjobb minőségű háztartási és gazdasági cikkek, hamisítatlan Jó Italok a legkedvezőbb árakon a fogyasztási szövetkezetek utján szerezhetők meg. A melyik faluban fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, a mozgalom kezde- —------------------------------ ményezői forduljanak útbaigazításért a ---------------------------------„H ANGYA“, a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetéhez, ..................... BUDAPEST. -.................. ■ (K ötelékéhez ma már több mint 600 fogyasztási szövetkezet tartozik, a melyek mind jó eredménynyel működnek.)