Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1900-04-15 / 15. szám

MAGYAR FÖLDMIYKLŐ 119 MI ÚJSÁG? — Ő Felsége, a mi jó öreg királyunk e hó 28-án eljön hozzánk s ez alkalommal hosszabb ideig fog Budapesten tartózkodni. Isten hozza hű népe közé. — Ö Felsége május első felében megláto­gatja a német császárt Berlinben. — A honatyák, elvégezvén a költségvetés tárgyalását pihenőre tértek. Búcsúzóul Széli Kál­mán beszélt. Bécsben közös miniszteri tanácskozás volt s Széli Kálmánnak sikerült ez alkalammal a hadsereg fejlesztéséin kért milliókból egy jókora részt lealkudni. Áldja meg érte az Isten! — Gróf Wenkheim Frigyes százötven ezer forintot meghaladó adománynyal egy fényes palotát szerzett a Budapesti Katholikus Körnek. Ez áldozatkészséget nem lehet már eléggé magasz­talni, ebhez csak a hála lehet méltó. — Jókai Mór koszorús költőnk s az egész föld kerekségén ismert Írónk, mint részvéttel halljuk súlyos torokbajban szenved. — Libich Adolf, József főherczeg jószág igazgatója szintén nagy beteg. — Emléktábla gróf Andrássy Dénesnek. Gróf Andrássy Dénes, aki annyi jótékony adományt tett, bitbizományi uradalmi tisztviselőiről sem feled­kezett meg. Megalapította az uradalmi tisztviselők nyugdíjalapját, 260 ezer korona tőkével. Az uradalmi tisztikar a nagylelkű adományt meg akarja hálálni s elhatározta, hogy az uradalom központján, a krasznahorkai vár alján fekete gránitból készült emléktáblával örökíti meg e nevezetes eseményt. Az ősrégi várral szemközt húzódó szomolnoki ut mellett fekvő sziklában helyezik el az emléktáblát, melyet a legközelebbi napokban lepleznek le ünne­pélyesen. Az emléktáblán ez a felirat olvasható: «Az uradalmi nyugdíjalap nagylelkű megalkotóinak, gróf Andrássy Dénes és neje, Franciska grófnőnek. — Örök hála jeléül az uradalmi tisztikar.» — Kézdiszentléíeki Bálintffy Pál. Igaz fájdalommal jelentjük, a magyar gazda világ egyik legbuzgóbl) és legönzetlenebb munkásának Bálintffy Pálnak váratlan elhunytát. Az elhunyt, ki minden izében gyakorlati gazda volt, a népből származva megőrizte a nép iránti vonzódását az utolsó percig, ügy irodalmi téren, valamint a szövetkezetek körüli gondoskodó munkásságában többször adta ennek félre nem ismerhető jelét. Legyen áldott emléke s példája találjon minnél számosabb követőket. — Az egyik legmódosabb magyar paraszt gazda, Jurcsó János az abaujmegyei Böőd község 30 éven át volt bírája a műit héten meghalt. Bár vagyonának értéke meghaladta a 100 ezer forintot, csak úgy élt mint a többi becsületes földmivelő. — Szövetkezzünk! Semmi sem bizonyítja jobban a szövetkezés áldásos voltát, mint hogy la­punkban állandóan (hétről-hétre) több és több szö­vetkezet alakulását jelenthetjük. Most ismét tiz uj szövetkezet alakult a Hangya kötelékében. Név­szerintit e sz tér c z e b á ny á n 131, Erdőhegyen 133, Nagymegyeren 200, Fels ő-V adászo n 200, Borsod-Szemerén 120, Püspök-La- dányban 220, Tisza-Ughon 120, az ugocsa- megyei Tur-Terebesen 180, Aszalón 109 és Uj szász on 117 taggal. Nincs mit hozzá tenni ez adatokhoz, magukat dicsérik, mint a jó bor. Buz- duljunk e nemes példán! — Uj borértókesitő szövetkezetek vannak alakulóban Kecskemété n (200 ezer korona alap­tőkével,) Szabadbottvánon, Szegzár do n, M o ó r o u, és P a r i k o t á n. — Tojás értékesítő szövetkezetek alakultak Zsomboly á n, Grabacon és G vert y á - moso n. \ — Néptanítók részére a földmivelésügyi miniszter ur ez évben is tizennégy gazdasági iskolában rendezted tanfolyamot. — A Szepesvármegyei gazdasági egyesület a földmivelésügyi miniszter ur anyagi támogatása mellett Iglón hegyi eke és vetőgép-versenyt rendez. — Uj állami ssöl öíelepeket állít fel a földm. ügyi miniszter ur Esztergomban, Léván, Moldován, Nagy Enyeden és Récsén. — Konkoly Thege Miklós az időjárást vizsgáló intézet igazgatója, érdekes szakvéleményt terjesztett Darányi földmivelésügyi miniszter úrhoz a jégterhes felhők eloszlatására te ndő intézkedések­ről. E szerint a jégverés ellen való védekezés esetén szem előtt tartandók ezek: A védekezést minnél nagyobb területre kiterjedőieg kell tenni. Sikföldön csak négy méter hangcsővel ellátott viharágyuk alkalmazandók. Szőlőtelepeknél a viharágyukból kettős sor állítandó föl. Ha a szőlőterület 300 hold­nál nagyobb, akkor a telepen, ha kisebb, a teleptől 45 méternyire állítandó föl az ágyú. Ahol a telep- viszony egyenletes ott a viharágyuk egymástól egy kilométernyire távolságban állitandók fel. Ha a szőlőbirtokosok a jégfelhő ellen való ágyúzásra egyletet alakítanak, akkor egy magyar hold évi védelme 140—150 fillérbe kerül. A hadügyminiszter ur külön e célból készült lőport hozott forgalomba. — A vetések állása. Evek óla nem tapasz­talt szeszélyes időjárás uralkodott egész márczius havában. Márczius hó végével leginkább a nyű­göd vármegyékre kiterjedő erős havazás és a hi­deg idő olt ismét több napra megakasztotta a ta­vaszi munkálatokat. Ez idő “szerint már enyhébb és verőfénvesebb nappalok vannak. Az őszi vetések közül: a búzát általában közepesnek lehet jelezni, de a rozsban és repczében — különösen pedig az utóbbiban már is jelentékeny a károsodás. A ' korai tavaszi vetések néhol kikeitek s elég jók, de sok helyen a fagy már csírázáskor tönkre tette és igy uj maggal kell pótolni. A takarmányozás körül is fordulnak elő már nehézségek a túl hosszúra nyúlt téli idő miatt. — Megfagyott a baraczk virága. Az Érmellék több fontos gyümölcstermelő helyéről tndósitást kaptunk, hogy a minap éjjeli erős dér nagy kárt tett a gyümölcsösben, mert a kajszin baraczk virágát mind elhervasztotta és igy baraczk termés az idén nem lesz. Az illető vidékeket ez a veszteség igen érzékenyen fogja érinteni, mert az Érmelíéken az utóbbi időben a baraczktermés igen virágzó voit és nagy lendületet vett. — Megcsípték! Már több mint egy hónapja, hogy Egán Ede miniszteri biztostól 8000 koro­nát elraboltak a ruthének segítségére felvett pénz­ből. A csendőrök addig puhatolták, kutatták, mig a két jó madarat Morgenstein Volf és Weisz Kain Jakab személyében megcsípték. — A kalendá ium kedvelő magyar népnek egy örömhírt mondhatunk. A pénzügyminiszter azt javasolja hogy töröltessenek el a naptár és hirde­tési bélvegek s igy a szerkesztésünkben még ez év augusztus végevei megjelenő kalendáriumunk árát leszállíthatjuk 25 krra. Így aztán minden ma­gvar földmives megszerezheti a Magyar Földmive- lők Képes Kalendáriumát, melyről éppen egy ma­gyar gazda mondá, hogy olyan naptár még nem volt a kezében Olvasóink bizonyára ismerik s az idén is szívesek lesznek olyan pártolásban része­lem, mint tavaly. — Nagy lóvásár. A derék Xvilramegyei gaz­dasági egyesület az idén is megtartja Érsekújvárod a nagv lóvásárt május első hétfőjén, Ezen ló­vásár Magyarországon a legjelentékenyebb és leg­keresettebb. melyet a tenyésztők és kereskedők egyaránt fölkeresnek, főként a külföldi lókereske-

Next

/
Oldalképek
Tartalom