Magyar Egyház, 2006 (85. évfolyam, 1-4. szám)
2006-07-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 15. oldal Sárospataki nyilatkozat 2006. november 4. "Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget" (Jel. 14,7) A Magyarországi Református Egyház ma emlékezni és ünnepelni gyülekezett össze. 54 esztendővel ezelőtt az elnyomó politikai hatalom erőszakos és antidemokratikus eszközökkel nyúlt bele az MRE egységes szervezetébe és politikai öncélűsággal szüntette meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület önállóságát, ezzel sebet ejtett az egységes Magyarországi Református Egyházon. A trianoni döntés következtében külső hatalmak egyházunk egységét már megbontották, 1952-ben ezt a magyarországi erők követték el egyházunkkal. Éppen 50 esztendeje annak, hogy a Tiszáninneni Református Egyházkerület önállósága helyreállhatott. A rendkívüli ünnepi egyházkerületi közgyűlés testvéri összetartozásra hívott, ezért ünnepeltek együtt a magyarországi református egyházkerületek. A mai nap ugyanakkor az emlékezés ideje is. 50 esztendeje, november negyedikén erőszakkal, a demokratikus alapelvek megcsúfolásával verték le a magyar emberek szabadságvágyát, összekapaszkodását, az önrendelkezésért való küzdelmét. Ünnepiünk és emlékezünk a Magyarországi Református Egyházban és Magyarországon, ahol ma a demokrácia deficitje és ezért zavar és rendetlenség uralkodott el. Emlékezünk és ünnepiünk a politikai indulatokkal, bizalmatlansággal és feszültséggel terhelt időben, amikor nem látszik a jó szándék, a politikai akarat a kialakult helyzet felszámolására, megszüntetésére. Amikor információkat birtoklók a rendelkezésre álló tényeket, ismereteket eltitkolják, titkosítják, amikor a politikai elit nem szorgalmazza az őszinte párbeszédet a társadalommal, amikor a kialakult politikai, erkölcsi, gazdasági helyzet orvoslására nem jelenik meg hiteles alternatíva. Pontosan 70 éve annak, hogy Karl Barth református teológus magyarországi előadókörúton járt, és Sárospatakon is előadást tartott. O mondja a következőket: "Krisztusban az igazi világosság jött el, hogy a sötétség munkáit lerontsa. A politikai analógia: a keresztyén gyülekezet esküdt ellensége minden titkos diplomáciának és titkos politikának. A jogot éppen az különbözteti meg a jogtalanságtól, hogy nyilvános." Ma ismét olyan hazug és hisztérikus örvénybe kerültünk, amelyben nagyon nehéz tájékozódni. A Magyarországi Református Egyház mégis úgy gondolja, az evangélium ereje által meg lehet állni ebben a lejtmenetben. A most folyó politikai harc kimenetele nem fogja megoldani az ország gondjait, ezen csak az egyes emberek hite, jó szándéka, őszintesége, összefogása segíthet. Emlékezésünk és ünneplésünk annak is kinyilvánítása, hogy számunkra fontos az ország békessége és az emberek vágyakozása az őszinte érzésekre, Rendkívüli ünnepi egyházkerületi közgyűlés a Sárospataki templomban szavakra és tettekre. Éppen ezért a Magyarországi Református Egyház minden eszközzel támogatja, hogy Magyarországon megerősödjenek az alulról építkező, konkrét célokat kitűző civil mozgalmak, amelyek a valódi társadalmi, gazdasági, politikai problémák igazi fórumai lehetnek. Számunkra is fontos a társadalom kis köreinek megerősödése, amely le tudja csillapítani közéletünk hisztérikus állapotát, a valós problémákra és megoldási lehetőségekre tereli a figyelmet. Ez az erő és kezdeményezés ébresztheti rá a társadalmat arra, hogy közösségi gondolkodás, a közös és egyéni felelősség, a párbeszéd, az igazságosság és őszinteség nélkül nem lehet valóságos demokráciát építeni. A Magyarországi Református Egyház szándéka szerint ebben akar segíteni. Ezért felhívjuk gyülekezeteinket, hogy segítsenek ebben élő hitű közösségi életükkel, az evangélium szóban és cselekedetekben való hirdetésével, szeretetszolgálatuk őszinte, hiteles gyakorlásával és imádságaikkal. Az 50. esztendő az Ószövetségben a szabadság és az öröm esztendeje. Ilyenkor felszabadulást kellett hirdetni minden embernek, el kellett engedni az adósságot, parlagon kellett hagyni a földet. A Szentírásban az 50. esztendő a szabadság, a fellélegzés örömünnepe volt. Hisszük, ez ma sem lehet másként. A Magyarországi Református Egyház szolgálatával, ünneplésével és emlékezésével abban kíván közreműködni, hogy Magyarországon valóban ilyen ünnepek és hétköznapok lehessenek. Ábrám Tibor fógondnok Csomós József püspök Tiszáninneni Református Egyházkerület Dr. Virágh Pál fögondnok Dr. Bölcskei Gusztáv püspök TiszántúliReformátus Egyházkerület Dr. Nagy Sándor fógondnok Dr. Szabó István püspök Dunamelléki Református Egyházkerület Kuti Csaba főgondnok Dr. Márkus Mihály püspök Dunántúli Református Egyházkerület Az Amerikai Magyar Református Egyház vezetősége és gyülekezeteink tagsága örömmel csatlakozik a Nyilatkozatban megfogalmazott igazságokhoz és imádságos, reményteli szívvel kérjük Isten gazdag áldását a Magyarországi Református Egyház Tiszáninneni Egyházkerülete szolgálatára, a gyülekezetek életére. Istennek adunk hálát, hogy a Sárospatak-i református teológia és a Tiszáninneni Egyházkerület küldte a legtöbb lelkipásztort Amerikába, akik az új világba érkező és ott letelepedett magyar testvéreink lelki támaszai voltak.