Magyar Egyház, 1974 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1974-08-01 / 8-9. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9 A KÁLVINISTA KALOTASZEG MŰVÉSZETE A független és protestáns Erdély idejében lassú és következetes átalakuláson ment keresztül Kalotaszeg, melynek eredménye Kalotaszeg mai külsejében és belsejében való sajátságosán egyéniséggé való kiépülése. Ennek okát abban az elzárkózottságában találjuk meg, mely a külön Erdélynek és a protestantizmusnak természetes következménye volt. A hirtelen kálvinistává lett nép minden okoskodás nélkül alakította át egyházát új vallásának és a maga természetének megfelelően. A templomok máról holnapra katolikusból reformátusok lettek: csak a kereszt helyébe tették fel a gombot, az oltárt, szentségtartót és képeket kidobták, a freskókat lekaparták vagy bemeszelték. Talán a eintermekből és temetőkből is kidobták a kereszteket és helyettük a halott fejéhez fejfát faragtak. De a református egyháznak nem voltak művészetkultúrái tradíciói, nem volt formanyelve. Tehát az egyházi épületek és berendezések további gondozása, építése, fejlesztése, javítása ezentúl főképpen a népre volt bízva, kisebb részben a földesuraknak művészi kultúrában nagyobb részt járatlan, sőt tudatlan irányítására. A nép tehát a maga tehetsége, ízlése, rátermettsége szerint végezte el ezt a feladatot, melynek eredménye a mai tipikusan kalotaszegivé, népi művészeti eredménnyé alakult temploma, cinterme és temetője. A kalotaszegi templomnak ma megvan a maga tipikus alaprajza, szinte pontos belső elrendezése, tipikus díszítő elemei: különváló sajátos karaktere arányokban, sziluettben, anyagban, színben. Különbözik minden más erdélyi vidék templomtípusától. Legközelebbi rokonai talán a kalotaszegi román fatemplomok, melveknek egy részéről bizonyosan tudjuk, hogy kalotszegi magyar mesteremberek építették. A főképpen hadak járásának kitett területeken, a szász vártemplomok példájára, a magyar kőtemplomok is erődítésszerűen, bástyás kőfallal kerítették be a templom körüli “cintermet”. Kalotaszeg a kolozsvár—nagyváradi hadiút mentén terülvén el, szintén követte a példát: a kalotaszegi templom szoros tartozéka a bástyás, támpilléres kőkerítés. Hogy milyenek voltak az erődítések a katolikus időkben, nem tudjuk. De a kálvinista időkben, főképpen a II. Rákóczi György szerencsétlen lengyel hadjárata után való időkben, amikor Erdélyt többször egymásután dúlták tatár hordák és amikor Nagyvárad török kézre jutván, Kalotaszeg határvidék lett, a kalotaszegi nép ezeket a kerítésfalakat rohamosan újjáépítette és akkor állapította meg valószínűleg azoknak új és mai napig tipikus arányát és formáit. Bizonyos az, hogy ezek a kerítések, a szászokéhoz és némely székely temploméhoz képest, szinte játékszernek, de valószínű, hogy ebben a formájukban is megtették a szolgálatot, melyért épültek. Viszont architektonikus díszítő szerepük rendkívüli és e tekintetben elmaradhatatlan szerves részei a templomnak. Hogy ez a kerítésfal Kalotaszegen pusztán a templom dekoratív tartozéka, annak bizonyítéka a körösfői templom kerítő fala, mely a templommal együtt a XVIII. században épült, amikor a kerítésnek, mint védelmi berendezkedésnek, semmi értelme sem volt már. Amiképpen átformálta a maga képére Kalotaszeg népe a temploma külsejét, úgy megoldotta annak belsejét is. Idők folyamán a meglevő templomok keresztboltozata beomlott és a népnek sem technikai tudása nem volt elegendő azok visszaépítésére, de anyagi ereje sem engedte meg, hogy szakemberekkel megcsináltassa. Tehát a beomlott boltozatok helyett a fedélszék kötőgerendáira alulról felerősített vízszintes mennyezettel oldotta meg ezt a feladatot. De ezt a vízszintes mennyezetet nem vakolta be, hanem deszka-kazettákra osztotta fel és ornamentális festéssel díszítette. Ezt a festést nem közvetlenül a nép csinálta, hanem kolozsvári, festeni tudó bútorasztalosokkal végeztette. Ez divattá vált azután nemcsak a régi templomok mennyezetpótlásánál, de az újonnan épült templomoknál is, és idők folyamán típussá változott és konzerválódott. De nemcsak ebhez a módszerhez ragaszkodott Kalotaszeg népe, hanem még az ezt elkészítő mesterekhez is, úgyhogy a XVII. században kezdődő mennyezetfestést Kalotaszegen az egész XVIII. század folyamán kimutatbatólag egyetlen család végezte: a kolozsvári Asztalos-Umling família. A kálvinista Kalotaszeg népe megoldotta a maga temetőjének művészetét is a maga fafaragó és színeket imádó művészi készségével, amikor megteremtette páratlan gazdag változatban a kalotaszegi fejfatípust. Ezt megtette ugyan Erdély többi protestáns népe is, de a leggazdagabban, a legnagyobb fantáziával é3 találékonysággal kétségtelenül Kalotaszeg népének sikerült ez. A kalotaszegi temetők faragott, festett csillagos, gombos és tulipános “fejgombfája”, akár fából, akár “köbül” való is, a kalotaszegi fa- és kőfaragás legszebb és legjelentősebb eredménye. Kós Károly
