Magyar Egyház, 1960 (39. évfolyam, 1-9. szám)
1960-05-01 / 5. szám
. 1 4 érzése, hogy már többször találkozott vele, de nem tudja hol. Én tudom, hogy sok szives magyar református parókián találkoztam vele, ha mindig más formában is, de ez az őszinte szeretet invitálta befelé a szegény diákokat, átutazó paptársakat a mindig terített asztal és szives szó felé. A Mahoning-utcai ház, egy tévedésből ide letett hazai parókia. Azt hiszi a kóbor öreg diák, hogy álmodik. Ez pedig valóság. Az ember lelkében, testében újjászületve hagyja el ezt a hajlékot és gyakran visszavágyik belé. De kibeszélhetetlenül nagy az örömöméin, hogy ez a lelkész család és népe a mi édes testvérünk. Készülünk a presbiteri gyűlésre. Veszem a magyar bibliámat, arra lesz szükség. A “should”-ról és a “would”ról elmondta Sándor bátyám a véleményét 10 évvel ezelőtt és gondoltam, hogy nem változtatott azóta rajta. Minek ide angol biblia? Magyar papnak magyar presbitériuma van. “Kedvesem, talán egy angol bibliával indulnál el” — mondja a hajdan való esperes elődöm. Ránézek. Azt hittem, hogy roszszul értettem, amit mondott. “Igen, igen, angol biblia kell, mert a társalgás nyelve angol.” — “Angol??? Hát hogy beszélsz velük?” — “Én elmondom, magyarul, amit kell, ők elmondják angolul, amit kell és Batta pénztárnokom vagy Tóth presbiterem lefordítja nekem, amit ők mondtak, vagy amit én mondottam.” Végre is az a lényeg, hogy egymást megértsék pásztor és népe és akkor minden jó. Nemcsak a lelkipásztor háza, hanem az egyháza is egy bethániai hajlék, szeretet és békesség van. Kevés helyen értik meg egymást olyan jól pásztor és népe, mint itt. Nagyon kiváncsi voltam erre a presbitériumra. Üdvözlöm őket és mindjárt előjött kiváncsi természetem és próbálom kitalálni, hogy ki milyen nemzetiségből származik. Találgattam. Ön szláv eredetű. Igen. Ön német, Ön lengyel. Igen. Ránézek Battára, oh magának a fajtájából egy falu van Gömörben, Zádorfalván. Nem, kérem, én szabolcsi származású vagyok. No nem baj, egy pár megyét tévedtem. Megyek tovább. A másik magyarul beszélőt ismerem, ő a másik fordító, igy itt nincs semmi kérdés. Mellette ül Nagy Lajos gondnok, akinek fiatalos az arca, de az első nemzedéket képviseli. Egyetlen a régi nemzedékből az egyháztanácsban Névrokon, de az tesz minket igazán rokonná, hogy kedves feleségének testvére otthon Borsodban református pap, idősebb pataki diáktársam volt. Azután gondnokné asszonyomnak van egy sógora, aki szintén Borsodban pap és kortársam volt Patakon. Ezek olyan kedves kapcsolatok, hogy jobban tarjuk a rokonságot, mint akik vérszerint rokonok. Ezzel a családdal való kapcsolatom is egyik arany hid volt, amelyen keresztül youngstowni testvéreimhez próbáltam közelebb jutni. Az asztal végén ott ült egy hatalmas ember. A szeme mosolyog, látszik, előre élvezi a tudományom csődjét. Borsodban, a Bükknek a Sajó felé forduló oldalán laknak ilyen derék magyar kálvinisták. “Ön is magyar.” “Nem”—feleli. Fekete a haja, fekete a szeme, talán valamelyik déleurópai országból jöttek ide ősei. “Olasz? Görög? Spanyol? Délamerikai?” Rázza a fejét, az egész presbitérium harsog a nevetéstől. “Angol?” “Nem.” “Yanki?” “Nem. Én egy cherokee indián vagyok, aki egy magyar református nőt vettem el feleségül. Én magyar református cherokee indián vagyok.” Mosolyog, de van benne valami kedves büszkeség. Már hallottam, hogy Európa minden népéből jöttek hozzánk, akik szeretik hitünket és anyaszentegyházunkat. Szlovákok annyian vannak közöttünk, hogy nem lehetne elhitetni otthoni vezetőikkel. Lengyel, német, spanyol, MAGYAR EGYHÁZ francia, görög, sőt egy csatlakozott egyházban sziriai is volt, de ez volt az első élő indián, aki kemény magyar kálvinista, sőt még presbiter is volt, akivel találkoztam. A múlt szeptemberben egyháza kiküldte képviselőként a presbiteri konferenciára Ligonierbe, abban a reményben, hogy lesz angolnyelvü előadás is. Nem volt. Az én cseroki (magyarosítom ezt a szót) indián barátom végig ülte az egész konferenciát és csak ennyit értet az egészből, hogy: Maccsar. De nem panaszkodott. Vasárnapi iskolai tanító. Egyházát a városbanlévő egyházaknál hűséggel képviseli és állítja, hogy különb pap nincs a világon, mint Marton Sándor. Nem ajánlanám, hogy ebben valaki kételkedjék. A presbitériumból kerül ki a vasárnapi iskola vezetősége. Micsoda boldog egyház, ahol a presbiterek nevelik a jövő nemzetséget. Könnyen bírói székbe ülők, milyen könnyen mondták, hogy mi lesz, ha az öreg szolga megfárad? Ott, ahol az apák a vasárnapi iskolában saját gyermeküket tanítják, ott kősziklára építenek. Ott, ahol egy cseroki indián büszkén vallja, hogy ő magyar református, ott ez a szent és drága hit akkor is megmarad, amikor a derék pásztor arany szive helyett egy idegen szív kerül is. Nem azért vésik ezek a presbiter-vasárnapi iskolai tanítók a kis hustáblákra drága hitünket, hogy onnan azt valaki kiirtsa. Kedvesebb presbiteri gyűlésen Amerikában még nem jártam. Gépszerüen Írtam a számokat kérdőívembe, gon dolataim messze jártak, gyönyörködtem a youngstowniak jövendő egyházában, ahol az én cseroki indián barátom és a többiek gyermekei adják tovább azt a szent hitet, ami olyan kedves volt atyáiknak. Ennek az egyháznak a titka, hogy az élő Krisztusra és szereire épült. MÁSUTT IGY CSINÁLJÁK Bibliás asszonyok találkozása Lászlón Ágoston Sándor, jugoszláviai magyar református püspök beszámolójából Február 17-én felejthetetlen szép délutánt töltöttek együtt a kórógyi és lászlói asszonyok. A kórógyi asszonyok 25 főnyi csoportja meglátogatta a lászlói asszonyokat. Előbb istentisztelet volt a templomban, melyet Gyurkovics Ernő eszék-rétfalui lelkész bibliaolvasása és imája vezetett be, majd a kórógyi asszonyok Sipos Mihályné vezetésével 5 uj éneket mutattak be és 4 kórógyi asszony egy-egy szavalattal is szolgált. Az istentiszteletet Sipos Mihály kórógyi lelkész áhitata zárta be. Istentisztelet után az asszonyok zsúfolásig megtöltötték a lelkészi irodát. Gyurkovics Ernő lelkész előadást tartott a “Világnyomor” keretében a bélpoklosságról és annak gyógyításáról, majd Gyurkovics Ernőné ismertette rétfalusi és eszéki asszonyok kézimunkakészitésének megszervezését és eddigi eredményeit. Az előadásokat megbeszélés követte melyen a kórógyi és lászlói asszonyok is elhatározták, hogy belekapcsolódnak ebbe a szép munkába és azonnal neki látnak az anyag beszerzéséhez és a munkához, amit az asszonyok és leányok fognak együtt végezni. Utána még sokat énekeltek. Előbb együtt gyakorolták a templomban elhangzott énekeket, majd pedig közösen ismert énekeket énekelgettek. Ha nem esett volna az első és nem kezdett volna sötétedni, nem lehetett volna befejezni ezt a szép délutánt, melynek folytatása van mindkét csoport összejövetelein, mert már hozzák az anyagot és dolgoznak a szép asztalterítők kidolgozásán.
