Magyar Cserkész, 1969 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1-2. szám

csuszamlás következtésen a pa— takvclgy bezárult s a viz nem tudott továbbfolyni. Néhány csupasz fenyőtörzs árván még most is kimered a vizböl, em­lékeztetve» hogy a tó helyén régen erdő volt. Félelmetes nevét naplementekor történő vérvörös szinelváltozásáról kapta. A románok Lacul Rosu­­nak is hivják, Vörös tónak. Sajnos naplementét, vérvörös tóvizet ezen az esöázta dél­utánon alig remélhetünk. A természeti szépségek még fokozódnak. A tóparti üdülő mögött, a Békás patak mentén haladunk tovább. Hosszú időn át látjuk a jellegzetes alak­jával az erdőből felé törő Oltárkő szirtjét. -ztán beé­rünk a Békás szorosba, erdélyi kőrútunk legkeletibb pontjá­hoz. Feltekintünk a bennünket körülzáró végtelen magasságú­nak tetsző zord sziklafalakra, melyeknek csak bejáratánál fog a fényképezőgép lencséje. Csak tenyérnyi égbolt szürkül mesz­­szi fölöttünk. Mintha egy na­gyon mély, sötét kút alján len­nénk. Helyenként a szikla alá vágták az utat, sőt egy he­lyen csak alaguton át tudunk tovább jutni. Itt még épitik, javítják az utat és egy helyen nekünk is kézbe kell venni a lapátot, hogy autónk átmehes­sen a kavicsbuckákon. A Békás patak pedig csobog,- robog mel­lettünk, siet kifelé a sötét szorosból Moldvába. Igazi or­szághatár volt ez a rész ezer éven keresztül! . Farkasótvággyal hajtunk visz­­sza Gyergyószentmiklósra. A vendéglő ajtajában még egy pil­lanatig megállók. A szomszéd­ban valami vigalom lehet. "De szeretnék hajnalcsillag len­ni...* - hangzik teli torokkal. a nem is erdélyi magyar népdal. Gyergyóban tudják még. /folytatjuk/ Az Oltárkő a Békás szoros bejáratából. — 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom