Állami Balett Intézet ülései, 1959-1960 (HU MTEL VIII.1.a 1.)

1960. január 28. Tanulmányi értekezlet jegyzőkönyve, Félévi

V •* A nyáron Siófokon, a patronáló üzem üdülőjében 25 fiú és lány, 3 iskolai pedagógus vez tésével két heti táborozáson vett részt. Az úttörő csapat 0 ezévi munkájéu-k középpontjában felszabadulásunk 15 éves és az Állami Balett Intézet lo éves fennállása évfordulójának méltó megünneplésével kapcso­latos munka áll /veterán elvtársak felkutatása, szovjet hősök nyomainak keresése, levelezés szovjet úttörőkkel, stb./ A növendékek szépen szere­peltek a körzeti pártszervezetben, a kerületi KISZ titkároknak tartott rendezvényen. A természettudományos nevel's és politechnikai képzés elő­mozdítására Illés Sándorné az űrrakétáról, és az atomenergiáról tartott előadást. Földi Gusztáv tanár földrajzi tárgyú vetitést tartott, és irányít­ja a felszabadulási térkép készítését. November 7-én az orsz.úttörő elnök­ség dicsérő oklevélben és tár yjutelomban részesítette Horváth ^ajosné csapatvezetőt.Az úttörő csapat munkáját az eg'sz tanári kar,.de különösen Csalótzky Györgvné és ^öldi GUsZtáv tanárok lelkesen segítik. A KISZ szervezet létszáma 19 fő. Kilián próbára 31 növendék készül. A KISZ szervezet a félév során 3 taggyűlést, 4-4 Kilián próba csoport és 3 Ifjú Kommunista csoport foglalkozást tartott. A KISZ szervezet keretében az idei tanévben Önképzőkör alakult 17 taggal, amely eddig már 3 összejöve­telt tartott, a tánccal és balettal összefüggő művészi kérdés kről.Szep­tember hónapban 3 napos kirándulást szerveztünk Pécsre, 44 résztvevővel. A téli szünet előtt klubestet tartottak. A Munkaközösség jé munkát végez. A félév során eddig két szülői értekezletre került sor. Iskolának jó a kapcsolata a Vl/l.M.SZ.M.P. körzettel, az operai Pártbizott­sággal, a Kerületi KISZ Bizottságul, a Művelődésüervi Minisztériummal, a VI.kér.Tanáccsal és a patronáló üzemmel, akik munkánkban sok segítséget nyújtanak. Az iskolai tantestület kapcsolata a szakmaiakkal és az artistaképzövei igen jó. A szakmai kartársak közül ketten, Merényi Zsuzsa és Aszalós Károly hathatós segítséget nyújtottak a KISZ szervezetnek. Bogdánv igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a kartársak vegyenek részt osztályaik szakmai félévi bemutatóján. Az igazgató tanács munkájának középpontjában a jubileumi évvel kapcsola­tos előkészületek állnak. A kiállítás szervezésébe a Képzőművészeti gim­názium is b kapcsolódik, az iskolámban óraadóként működő T-kács Tamáson keresztül felajánlották ugyanis segítségüket. Az igazgató tanács elkészítette az uj rendtartást, melyet jelenleg Walkó György tanár lektorál. Ideológiai továbbképzés: valamennyi pedagógus résztvett az állami ideológiai továbbképzés konferenciáin, ezenkívül az iskola igazgatója és helyettese a funkcionáriusok filozófiai konferenciáin. Ezen kivül 5 tanár a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium Pedagógiai Akadémiájának előadásait látogatta.- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom