Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből (A MTAK közleményei 17. Budapest, 1987)
Bevezető
14 Erre a szerepre azokban az években készült föl, amelyekről Tóth Lőrincz azt írta: "Dukán gazdálkodott". Életszemléletét, ízlését, műveltségét, irodalmi eszményeit itt közölt levelezése és már említett 1819-es vázlatfüzete alapján ismerjük. Az életforma, amit ennek alapján rekonstruálni tudunk, azért is figyelmet érdemel, mert a reformkor számos szereplője készült pályájára hasonló körülmények között. Nem sokat tudunk a Perczel-ház légköréről, de valószínűleg az is hasonló lehetett azokban az években, amikor Vörösmarty ott nevelősködött. E hasonlóságot két alapvető körülmény szem előtt tartásával tételezzük föl: az egyik az életforma zártsága, a másik — ezen belül — a divatos szellemi áramlatok uralma. Előre kell bocsátanunk persze azt a rendkívül fontos különbséget, hogy Stettner otthon volt, s nem ismerte — a költővel ellentétben — a kiszolgáltatottság, megalázottság vagy a vélt megaláztatások keserűségét. Azért idéztük ironikusan Tóth Lőrincz szavait, mert Stettner érdeklődésében a gazdálkodás semmi szerepet nem játszott. Ez bizonyos pontig érthető is, hiszen tudta, hogy más megélhetést kell választania. Másrészt viszont a gazdálkodással járó természet- és népközelségről való lemondása is megnyilvánul ebben: nem kellett birtok-ügyekkel foglalkoznia, a fejlődő vetést figyelnie, a termésért aggódnia, jobbágyokkal, béresekkel bajlódnia, vitáznia, életüket, gondjaikat megismernie. Leveleiben — akárcsak Vörösmarty börzsönyi műveiben —nyoma sincs, hogy néha kilépett a házból, a kertből s látta a földeken folyó munkát, észrevette azokat, akiktől kenyerét kapta. Vörösmarty esetében erre természetes magyarázat, hogy Börzsöny környékén németek laktak, a "nép" németül beszélt, s elszigeteltségének azért nincs súlyosabb nyoma, mert ide is magával hozta gyermekkorának falusi élményeit, s már Görbőn ismét kiszakadt a tanulószobákba és lugasokba zárt udvarházi életforma keretei közül, természet- és népközeiben élt ottani tartózkodása idején, majd később Pesten is. Más falun élő fiatalok megismerték az "adózó nép" súlyos gondjait, mint azt Bajza József néhány évvel későbbi írásai tanúsítják. (Az "Adózó nép" nehéz helyzetéről Bajza már egy 1826-o s országgyűlési "paszquilusában" és bátyjához szóló leveleiben írt.) Stettnerre azonban — akkor még — az jellemző, hogy a legsúlyosabban azért marasztalja el Kiss Ádám kéziratos verseit egyik levelében, mert azokban sok a "konyhai szó" és népies fordulat. (Fábiánnak írt, Duka, Sept. 21d 1821, keltezésű levelében.) A századforduló körül születettek átlaga csak a húszas évek második felében, s még inkább a harmincas évek kezdetén távolodott el attól a világtól, amelynek reprezentatív költője Kisfaludy Sándor volt, s amelynek finomkodó ízlése még nagyon soká hatott, többek között a polgári származású fiatal Toldy Ferencet is irányította. A kor tanult fiataljainak jelentős része a mohó — több nyelvű — olvasásban, hasonló ízlésű barátok társaságának a keresésében, s egy a környezetüktől jórészt független szellemi közeg megteremtésében, fenntartásában élte ki azon energiáit, amelyek társadalmi hasznosítására nem volt igény, sem lehetőség. E melegházi világban a bezártság és elszigeteltség érzete, a valóságos élmények hiánya természetesen megnövelte az olvasmányok fontosságát, a személyes kapcsolatok mélységét és érzelmi hőfokát. Stettner Fábiánnal ugyanazon az érzelmileg túlfűtött hangon levelezett, ahogy Toldy Bajzával, s amit sem Fábián, sem Bajza, — s még kevésbé Vörösmarty — nem vett át. Leveleiben rengeteg divatos kifejezést, érzelmi közhelyet találunk.
