H. Boros Vilma: Stein Aurél ifjúsága: Hirschler Ignác és Stein Ernő levelezése Stein Aurélról 1866–1891 (A MTAK kiadványai 61. Budapest, 1971)
II. Stein Aurél ifjúsága
21 bridge-be megy, s közben nincs már ideje hazalátogatni. Ernő azonban túlságosan nagynak tartja a fáradságot, valamint a költségeket ehhez. 1885-ben Hirschler ismét Welsbergben nyaral Stein Aurél szüleivel. Ernő a hazajövő Aurélt ismét odaküldi, Innsbruckon át. Annyira örül a közelgő együttlétnek, hogy már előre élvezi. Azt tervezi, hogy a Mamát egy kis alpesi utazásra magával viszi. Megállnak pár napra kedvenc helyén, Eisenerzben, és úgy számit, hogy Auréllal St.Valentin-ben találkoznának, s együtt érkeznének meg innen nagybátyjukhoz. Ez a terv a78 zonban, családi körülmények miatt, nem sikerült. Hogy az Alpok, a hegyek, havasok, gleccserek világa iránti szeretetét Stein Aurél ezek alatt a nyári utazások alatt szívta magába, könnyű kitalálni. Észrevétlenül gyűjtött itt össze minden olyan tapasztalatot, amelyre gleccser-túráikon, sziklamászásoknál később szüksége lett, úgyhogy Ázsiában a mérhetetlenül nagyobb hegyek között és az ember nemjárta helyeken is teljesen kész, tapasztalt turistának mutatko79 zott Szabályszerűen köti össze társait hegymászó kötéllel, maga marad utóisónak, hogy az esetleg megcsúszó társakat fenntartsa ( amire nem egyszer szükség is volt). Jégcsókány, hágóvas mindig van nála. A sziklamászást - a turistaság legnehezebb és legveszedelmesebb vállfaját - is éppen ilyen biztonsággal teljesiti. Itt is előfordult, hogy kötél segítségével tartotta meg lezuhanó társát, aki csaknem magával rántotta őt is a mélybe. Nem csoda, hogy az Alpine Club (l910-ben ) kevés számú tiszteleti tagjai közé választotta. Megfigyelések Stein Aurélról Stein Ernő a rövid nyári együttléteket felhasználja arra, hogy megfigyelje öccsét és ugyanerre kéri nagybátyját is. Tapasztalataikat aztán kicserélik egymás között Sok olyasmi van ezek között az apró gáncsoskodások között, amin mosolyognunk kell, különösen ha már ismerjük a nagy tudós gyors és biztos fejlődését és sikerekben gazdag életét Mégis érdemes ezekre egy-két pillantást vetni.