Staud Géza: A magyarországi jezsuita iskolai színjátékok forrásai, I.

Kollégiumok - IV. Magno-Varadinum /Nagyvárad, Grosswardein/

IV. MAGNO VARADINUM (NAGYVÁRAD, GROSSWARDEIN) 1581-1733 A Rend kolozsvári letelepedése után több jezsuita szerzetes érkezett Erdélybe, köztük Szántó /Arator/István, aki kieszközölte a fejedelemnél, hogy a jezsuiták ne a Kolozsváron kivül eső Monostoron, hanem a városon belül egy elhagyott zárdát kapjanak iskola céljára. Báthory Kristóf halála után Szántót Váradra küldték, hogy ott iskolát nyisson. A kiváló képzettségű jezsuita aztán négy évig 1581-85-ig állt az általa szervezett iskola élén és prédikációival igen sok hívet szerzett a katolicizmusnak, ami a város protestáns lakosai között elégedetlenséget váltott ki. Báthory István lengyel király, aki túlélte bátyját, egyezséget hozott létre a város polgárai között, s egyben számos adománnyal megerősítette a jezsuiták helyzetét. A későbbiek során a váradi jezsuitákat éppen ugy érték a váltakozó kiűzetések és visszahívások, mint a többi erdélyi városban tanító és térítő rendtársaikat. 1660-ban aztán a török elfoglalta az addig megkímélt Váradot és ezzel természetesen megszűnt az iskola is. Csak 32 év múlva, 1692-ben sikerült a császári hadaknak viszszafoglalniok a várost, amely azonban a harcok során teljesen tönkrement. Ekkor Benkovics Ágoston püspök hatezer rénes forintos adományával megvetette a váradi gimnázium alapját és jezsuiták gondjaira bízta az iskolát, amely 1699-ben nyílt meg. Az újjáépítés azonban lassan haladt, s a rezidencia, az iskola és a gyógyszertár végleg csak 1722-ben készült el. A