Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

1670. LŐRINCZ ERNŐ - FÜLEP LAJOSNAK Bp. 1944. IV. 17. Kállaival

1 beszéltem - telefonon. De tapasztalatból tudva, hogy ezen az úton ritkán lehet ügyet elintézni, az az érzésem, el kell mennem hozzá. Ezt ma nem tehettem az ebédidei légiveszély miatt. Máskor meg nem távozhatom a hivatalból; Kállait se találnám késő délután. - A távbeszélés eredménye: küldik a pénzt s ha okvetlen ragaszkodnék hozzá elküldik a szövegeket is - bár ezek, K.[állai] szerint, elég jó helyen vannak itt is; ő inkább attól tart, hogy egy szép napon megszűnik a postaforgalom Pécs és B[uda]p.[est] között s akkor hogy' küldené vissza nekik a szövegeket! - Én más megoldást ajánlok: a javításoknak megfelelően kijavítok magam 1-2 példányt a könyvből és a cikkből; az eredeti maradjon a kiadónál, aztán ha baja történnék, kiszedik majd az én példányaimból - talán csak nem fogja a bomba találni mind a kettőt. Könyveim biztonságba helyezése felől még nem döntöttem. Egyelőre csomagolok, aztán meglátom, élni fogok-e szívességével, amit már most megköszönök. A c[irc]a. 600-ból 100-150 kötetnyit küldenék 4-5 csomagban, ha sor kerülne reá. Természetesen magammal is vinnék vagy két évre valót. A többit itt hagynám prédának. Sajnálom őket mert sok a szép közöttük s néhány ritkaságom is van — és főleg mert nagyon öszszeforrtam velük. Mindössze 5 esztendeje, hogy amire szükségem van és kapható, azt meg is szerezhetem magamnak, kicsi tehát a könyvtáram és éppen ezért valósággal él bennem minden darabja. E miatt nehéz megválnom tőle. Jövőm... Ma, amikor életemet a pillanattal mérem, jól esik ilyenről hallani. Hát még arról, hogy aggódik is valaki érte! És ebből látom, hogy az a gondviselésre hagyatkozás, amellyel ma a forgatagban állok, megadás inkább, mint önkéntes sorsvállalás. Mert mindig tehetetlen voltam s mert nem volt aki tehetett volna értem, idáig a véletlenre bíztam magam - azért várom most is a csodát ölbetett kézzel. Igaz viszont, hogy amikor magam is akartam, akartam volna valamit magamért, akkor meg a körülmények támadtak ellenem. Két lendületes esztendő után az „oláh" egyetemen két esztendei szakadatlan csalódás a magyarban - ez az oka, hogy ma egyetem végezetlenül kishivatalnok sorban tengődöm a puszta megélhetésért. Persze, amikor elszegődtem, reméltem, hogy a napi elfoglaltság mellett hivatásomnak is élhetek. Hiú remény volt, ma tapasztalom. A bizonytalanság azonban, ami körülvesz, egyelőre megalkuvást parancsol. Háborúban semmi lehetősége annak az életnek, amit valamikor magamnak kontempláltam s amit csak béke beálltával kezdhetnék el... Hogy már most megvalósítható volna belőle valami? - Hát szívesen beszélnék ezekről magam is, ha lejuthatnék valahogy Várkonyra, ami persze ismét nem csak rajtam múlik, hanem a körülményeken is. 536