Magyar Országos Tudósító, 1940. augusztus/2
1940-08-26 [235]
/ FŐVÁROSI KISLAKÁSOK. Folytatás i./ Gidro László nom veszi tudomásul a jelentest, mert az*abban felhozott okok nem indokolják az építkezések késedelmes befejezését. Paulheim Ferenc ezzel szemben meg állapit ja hogy jolehet az 011 az 1000 kis lakás os építkezésénél sokkal előnyösébe helyzetben volt mint a főváros, mégsem tudott* olyan eredmén; t felmutatni, mint amit a fővárosi kislakásoknál'elórtek. AZ OTI kislakások le. nagyobb részét ebben az évben nem is fogják tudni befejezni, amivel szemben á főváros kislakásaiba november 1-én már bo is lehet költözni. A szakbizottság e felszólalása után a jelentést tudomásul veszi. A bizottság ezután a Tomcs ányi-uti óvoda és gyermek-otthon,^ továbbá a Vágchid-utca kultúrház építkezésével kapcsolatos munkálatok vállalatba adásáról döntött. Itt Paulheim Ferenc szolalt fel és arra kérte a szakbizottságot, hogy szazaiékos aranyba vegye figyelembe a hadirokkantak érdekeit is. Ezzel az ülés véget ért»/M0T/Lá. ... POLITIKA SOPRONBÓL JELENTIK A MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓNAK: A Magyar Klet Pártja sopronmegyei _ nagyválasztmány a Hőgyészy Pál főispán elnöklésével nagy érdeklődéssel kisért ülést tartott a párt helyiségeiben. A vá^lteztmányi ülésen megjelent Szűcs István vasvármegyei főispán, báró Roszner"lstván, Horváth István, Korponay Kde, Zsidó Sándor, Gacs János, Horváth Ferenc és Oláh György országgyűlési képviselők, Rauner Mihály felsőházi tag és még sokan mások. Hőgyészy Pál nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitójában hangoztatta, hogy csak az a nemzet lehet erős kifelé és bojefé is, amely szellemében, lelkében egységes. A magyarságnak hivatása van a kárpátok medencéjében, ezt azonban csak ugy töltheti be, ha összefogással logyürhetetlen erőre tesz szert. Ezen az uton jár a Magyar Elet Pártja, amely igazi nemzetpolitikával, gyűjti, szervezi a maga táborába a nemzet fiait. Kormányzatunk pozitív eredményekre hivatkozhatik ugy a kül-j mint a belpolitikában. Reviziós törekvőseiiket ma már a külföldön is elismerték; a müncheni találkozón Magyarország a tengelyhatalmakkal egyenrangú félként ülhetett a t árgyaló.. asz tálhoz. Ebben a tekin;tétben elévülhetetlen érdemei vannak gróf Teleki Pál miniszterelnöknek és gróf Csáky István külügyminiszternek. Elévülhetetlen érdeme ezenfelül a kormánynak, hogy hadseregünket rövid idő alatt átütojerejüvé fejlesztette, a szociális kérdéseket nagy lépésekkel vitte előre^és pénzünk értékállandóságát megtartotta. Ezután Gacs János országgyűlési képviselő szolalt fel, ismertetve az ált^tleinos politikai helyzetet, Vá ,-zolta azt a bölcs, előrelátó, óvatos és al ; "-oi,ó politikát, melyet gróf Teleki Pál kormánya folytat. Horváth Ferenc, Zs'Öó Sándor és báró Roszner István országgyűlési képviselők az időszerű kérdésekről beszéltek, majd Hőgyészy Pál főispán indítványára a nagyválasztmány táviratilag üdvözölte grof Teleld. Pál miniszterelnököt és az országos elnökséget./Sí/, H I R E K OKS7AGOS LEVÉLTÁR -%itíg -1 •* ÍV y c.7"Vr ; ó : ""'^fl^H A _RIMASZOMBATI EVANGÉLIKUSOK JUBILÁRIS ÜNNEPSÉGEI. A rimaszombati templom 150 éves fennállása alkalmából Rimaszombaton vasárnap evangélikus jubileumi ünnepségek kezdődtek, amelyek haromfíapig tartanak. Turóczy Zoltán a tiszai kerület püspöke szombaton este érkezett meg Rimaszombatba, ahol az állomáson Eva László polgármester és Fényes Sándor egyház felügyelő üdvözölte. Harangzug ás közepette vonult be a püspök a templomba, ahol Bar.>.th Károly lelkész köszöntötte az egyház fejét. Turóczy Zoltán az üdvözlőét meleg szavakkal viszonozta. Vasárnap reggel Urvaosora^osztás, majd ünnepi istentisztelet volt, amely után Turóczy Zoltán püspök áldást osztott. A rimaszombati templom 150 éves fennáll .is mai emlékére vasárnap délben díszközgyűlés volt. Fényes Sándor egyház fel ügy elő ünnepi beszéde és a testvére gyh áz ak, h at °s ügok, valamint testületek üdvözlése után többszáz teritékes bankett volt. Délután T a ts ás falván, ahol 15o évvel ezelőtt az első istentiszteletek voltak, emlékünnepet tartottak. Az esti ünnepségen Thuróczy püspök mondott nagyhatású bes zédet.Hétfőn reggel kezdőditek meg a tiszai evangélikus kerület szerveinek konferenciái; kedden kerül sor a kerületi közgyűlés re, melyen Thuróczy püspök Neszedét mond, /ÍÍOT/X. A /• . _£> t