Magyar Országos Tudósító, 1940. augusztus/2
1940-08-18 [235]
Budapest, 1940. augusztus 18. ' j (. —" XXEI. évfolyam, 222. szám. A BUDAPESTI LÉGOLTALOM IMPOZÁNS FELVONULÁSA." /és ünnepélyes Vasárnap délelőtt tartotta a'magyar főváros légoltalmi szervezete első nagy/légoltalmi felvonulását. A felvonuláson résztvettek a főváros különböző hat Oa ági/és önvédelmi légoltalmi BÜc.'vc.'* , amelyeket a nagyközönség a különböző gyakorlatok alkalmával mar me gLsmert.^A most első izben tartott díszfelvonuláson fiatalok és öregek, nők és ^férfiak, lépkedtek el az Andrássy-uton dr. Eliássy Sándor főkapitány, légoltalmi parancsnok előtt. % közüzemi A S z ent István-heti ünnepségekbe sikeresen illeszkedett be a szép felvonulás, amely tanúbizonyságát adta a magyar Összetartásnak és magyar élnla'.carásnak. Bár a felvonulást váratlanul rendelték el, mégis az a legtökéletesebben sikerült és azon a Légoltalmi Liga tagjai/Közül igen nagy számban, több mint 4G00-en vettek részt, A szép ünnepsé g célja egyrészt az volt, hogy a főváros * légoltalmi szerv 3i'S^ent István király emlékére rendezett ünnepségeken hódoljanak d£cS~ő emlékének, másrészt, hogy leróják kegyeletüket a világháború hősi halált halt katonái il remi éke előtt és végül, hogy a főváros közönsége előtt bizonyságot adjanak, arról, hogy ez a sz ervezet-minden körülmények között képes és kész megvédeni a főváros polgárságának életét ás vagyonát. Már a kora reggeli ^rákban özönlött a nép a Hősök-tere felé,_ ahol dr. Bártfay rendőrfőtanácsos rendezte az alakulatokat, és előkészítette a felvonulást, A Hősök-terének tengely '-ben Árpád vezér szobra mögött helyezkedtek el a kerékpáros hírvivők, a kiMly szobrok előtt a Léctől talmi Liga alakulatai álltak fel, ,: oldalt . ' s. y 4 .l _ ; pedig a hatósági légoltalom munkásosztagai targoncáikkal, . A rendorzenekar a Hősök Emlékköve mögött helyezkedett el, mellette balról a hatásági légoltalom egészségügyi szolgálatosai és a mentő járőrök, előttük a kárfigyelő és riasztócrsök és a segédrendőrszázadok állottak, A Hősök-terének Stefánia-ut felé eső ofidalan a gázvédelmi targoncás alakultaok és a légoltalmi tűzoltóság helyezkedett el„ mellettük a légoltalmi gépesitett osztagoká Hősök-terét övező oszlopokat és fákat piros-fehér-zöld nemzeti szinü 10)30 gól:."., al és a főváros lobogóival diszitették fel. Az ünnepélyes fogadtatás, a gyalogrendőr félzászlóalj alkörzet és körzetparancsnokok csoportja előtt folyt le. Pontosan 10 órakor érkezett meg a Hősök-terére Eliássy Sándor főkapitány, a főváros légoltalmi parancsnoka. Szendy Károly polgármester l • k A légoltalmi parancsnok érkezését kürtsző jelezte, melyne v hangjára a kivonult alakultak feszes vigyázz-állásba álltak. Harkányi Gyula rendőriőkapitÍny-helyettes, vezénylő rendőrtiszt lépett ezután a főkapitány elé és tett jelentést, najd Szendy Károly polgármester mondott beszédet. - A mai nehéz ,-mondotta, a polgármester - de egyben reményteljes napokban minden magyar nagy orszag" alapító királyunk emlékécél hódol. Szent István országának minden polgára tudja, elevenen él benne az a tucat ás hit, hogy a Kárpátok medencéjében mindenki elválaszthatatlanul és egyformán tagja annak az Istentől rendelt közösségnek; emelj? et ' Szent István országának vallunk. Ezt a gondolatot ünnepli a nemzet minden tagja a határokon Inne és a határokon tul is. Ebben az ünneplésben részt vesz most első izben az ország fővárosának légoltalmi szervezete is. E z t a szervezetet a főváros közönsége hosszú évek fáradságos munkájával és hatalmas anyagi áldozatokkal hozta létre; Hivatása., hogy fővárosunk lakosságának élet és vagyonbiztonságát a mai háború harci eszközeinek pasztitó hatásától raegóVaij/ és ezáltal az ország szivének lüktető életét biztosítsa, - /Folyt, köv,/