Magyar Országos Tudósító, 1940. május/1
1940-05-10 [228]
A FELVIDÉKI EÖYESÜLIiTEK ESTJE AZ ÁRVÍZKÁROSULTAK J^vAkA. F&avidéki Egyesületek Szövetsége .pénteken este a Baross Szövetség szókházában az ásv vizkárosulatk javára taJűpros estet rendezett, amelyen Igen nagy számban jelentek meg a felvidéki egyesületek tagjai, valamint társadalmi ólatünk igen sok kiválósága, AZ ast a Hiszekegy elmondás .val kezdődött, majd Jaross «.ndor titkos tanácsos,v. miniszter mondott megnyitó beszédiet. Bevezetőjében visszapillantást vetett a honfoglalásra és hangoztatta, hogy a Kárpátok medencéjében 1000 év óta áldott a sors keze. Ez az ' áldást hozó kéz azonban gyakran sújtott-is bennünket, Igy tavasszal a megáradt folyók kiléptek medreikből s sokezer magyart te ttok hajléktalanná, A kormányzó szózatára megindult a segitő akció, amely nagyon szép eredményeket hozott, azonban ez még mindig nem elég, az akciónak tovább kell folynia, ezért a ^ Felvidéki Egyesüli tek Szövetsége is bekapcsolódott ebbe. a munkába, hogy sogitsen felépíteni a haj luk nélkül maradt magyarok házait. A nagy tetszéssel fogadott megnyitó beszéd után következett a tulaj donkép. ni műsoros est, amelyen közreműködött Szalay Eszter operaéne ke snö, Simonyiné Oroh Klára he gódümüvésznö, aki virtuóz játékával osztatlan tetszést keltett, RápoltEy ^nna szinmüvé-sznő, Cselényi József énekművész, zongora kíséretet $>ai kó "ladár, Fáy Béla, Káli Mária és Ihagze-Gerber Miklós látták el, A Felvidéki L a yesületek Szövetségének nagysikerű estje dr. Ertl Jáno.Shé zárószavaivaí ért vége t ,/M«T/NÍ. ELŐADÁS A ZÜLLÖTT FIATAL!ORUAKRóL. A -agyar P s zihelégiái Társaság J'riminalpsziholégiai szakosztálya május 14.-én, kedden délután 6 ó r a v or az egyetemi elme~kó r tani klinika /VIIl,^ a lassa utca 6,/ előadc -.érmében ülést tarti Az ülésen August Aichhrrn, a berlini pcziho'.ogia:' és pszlhotheráplal intézet tagja tart előadást: "A züllött, neuro'/lkus fiatalkorúak"-ról, Belépőd, j nincs, vendégeket szívesen látna" -,/AOT/B, TAlIPOLiAII ZÖLBKERESZTES EGESSÍEi GYI VÉDŐNŐK SZÁálARA, A m, kir. Országos Agzegés-zségügyi Intézet 'ereteken mü ödő szegedi, állami ápolónő és védőnőképző intézet 1940, szeptember havában kezdődő tanfolyamra felvételi pályázatot hirdet. Az intézet képezi ki az általános egészségvédelmi munkára képesített "Zöld 1 eresztes n egészségügyi védőnő' et. A • iképzés két és félévig tart, a ezalatt az iáé alatt a növendékek elmélet:, és gyakorlati oktatásban részesülnek, Az ^int-zetben való bennlak ás 'ötelező. A növendéke]; élelmezési és kiképz's:' ölts' -el: cimón havonta 60 pengőt fizetnek. A felvételi létszám: 45 növendék, a felvételi korhatár: 18 évtől bezáirólag 30, életévig. A megkívánt iskolai előképzettség: középiskolai érettségi, Vagy tanítónői, vagy óvónői oklevél, A felvett tanulók: egyenruhát viselnék, A rellően felszerelt kérvényeket az intézet igazgatóágához címezve, /Újszeged, T e mesvári-körut 23,/leg'k esőbb június l-ig kell beadni, A végleges felvétel előtt személyes bemutatkozás is szükséges ,/lIOT/Ky.