Magyar Országos Tudósító, 1939. október/1

1939-10-07 [214]

AZ EGYETEMI IFJÚSÁG OKTÓBER HATO LTKI GYÁSZÜNNEPSÉGE. Előkelő közön­ség jelenlétében rendezte meg á Magyar Nemzeti Diákszövetség pénteken délelőtt 11 érakor a pesti Vigadó dísztermében október 6-iki ünnep­ségét. A Vigadó bejáratától egészén . a di sz teremig disz ruhás , Turul-sapkás bajtársak állottak sorfalat. A'disz teremben ugyancsak egye­temi baj társak vették körül a diszemelvény t, , AZ ünnepségen meg­jelent Varga József iparügyi miniszter, a kormány képviseletében, Szily Kálmán dr. államtitkár a kultuszminiszter képviseletében, több egyetemi tanár és közéletünk sok kiváltsága. A Hiszekegy eléneklése után, amelyet az Egyetemi Énekkar adott ©15,-négytagú-' regős csoport a közönség hosszan­tartó tapsa közben kuruc dalokat énekelt. Antal Gyula, egyetemi hallgató szavalata után Örkényi József műegyetemi hallgató mondott nagy ünnepi beszédet. - Az aradi tizenhárom - mondotta -'a magyar nemzeti sza­badságnak és függetlenségnek eszméjéért halt meg , azért az eszméért,­amely létünk alapja. A vértanuk halála a magyar sors örök mementója a jöv őben. - A magyar nemzeti eszme diadalrajattatása legfőbb cél­ja minden magyarnak, s bizunk a nemzet jövőjében. Üzenjük mindenkinek, hogy véres,, de dicső nemzeti tragédiánk és a gyászos elmúlás komor nap­jaiban mindig újra fogan a magyar öröklét eszméje, A hosszantartó lelkes tapssal fogadott ünnepi beszéd után az egyetemi ifjúság ajkáról felhangzott a magyar Himnusz./MOT/Na./Ni. AZ ARADI SZÖVETSÉG iá";"ÉPSÉG KERETÉBEN' ÁLDOZÓ TT A TIZEN­HÁROM ARADI VÉRTANÚ EMLÉKEZETÉNEK. ' Az Aradi Szövetség a íüélvidóki Otthonnál karöltve október 6-án délután a ;"agyar Tudományos Akadémia előadó termében nagy ós elő­kelő közönség jelenlétében „ gyász ünnepséget tartott az 1849, október 6-án aradon kivégzett vértanuk emlékezetére, . ben Báró TJrbán Gáspár elnök megnyitóbeszédé/ "~~ többek kö­zött a köve tkez őke t mondo 11a: - IIa rögös utainkon netalán elfáradnánk, vagy csüggednénk, emeljük mindenkor tekintő tünket a tizenhárom vértanú magasztos alakjai­ra, ott keressünk követe; dő példákat, s követésre méltó áldozatokat. Közel száz esztendeje lesz annak, hogy a magyar nép fekete lobogókat tüz a házakra, magábaszállva, gyászolva ünnepli nagy fiait, az aradi tizenhármat, akik bizonyságot tettek afrol, miképen kell meghalni a magyar szabadságért ós függetlenségért, A Budai Dalárda éneke után dr. Ring Béla Arád-Csanád és Torontál k.e.e.. vármegyék alispánja tartott emlékbeszédet. - A magyar mült, az aradi mult,- mondotta - legyen eszme, amely ezeresztendős és nem földrajzi fogalomhoz'kötött, amely ott él, s melynek ott kell él­nie mindnyájunk szivében. Az erő az eszmében rejlik, s nem az érdekek­. ben; az eszmében, amelyért apáink és nagyapáink meghaltak; s amelyért mi 1 is küzdünk. Ezen eszmék hordozói voltak az aradi vértanuk. Földi létük A eléghete tett a nemzet áldozati oltár •n: haláluk az'eszme diadala volt, V /Polyt.köv ./

Next

/
Oldalképek
Tartalom