Magyar Országos Tudósító, 1939. július/2

1939-07-18 [209]

A MAGYAR VASMŰVEK ES GÉPGYÁRAK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK HÖZGXÜIÉ­Most tartotta 46. évi közgyűlését a Magyar Vasművek és Gépgyárak Or­szágos Egyesülete, Láng Gusztáv elnöklésével, aki megnyitójában beszá­molt arról az örvendetes tényről,hogy az ország területe a P e lvidék egy részének és Kárpátaljának visszacsatolásával a iault évi közgyűlés óta meggyarapodott. Nagy hálával és ragaszkodással emlékezett meg a Kormány­zó ur Öf őrnél tó s ágáról, akinek bölcs és előrelátó irányitása mellett ezek az örvendetes események bekövetkeztek, Stromfeld F e renc, az egyesület ügyvezető igazgatója az évi j elentést adta elő, s mindenekelőtt megállapította,aogy a gépipar fog­lalkoztatottsága az elmúlt évben is igen szépen emelkedett ugyan,de kü­lönösen a nehéz gépipar foglalkoztatottsága még ma sem kielégítő<, A kor­mány szociális programra ja a termelést a szociális terhek egész sorával drágította, viszont a kérdés lényegét, amely szerint minden dolgozni t udó és a:aro embernek munkát kell biztosítani, még nem oldotta meg, Na<r r aggodalommal látja azt is, hogy gépiparunk termelése elé, amely pedig a le gr ég:- bb és legéletképesebb iparágunk, export és import relációkban súlyos nehézsége 1 : tornyosulnak. Annak a reményéne!: adott kifejezéBt,hogy gépiparunk egészséges megalapozottsága és életereje a nehézségeket és veszedelmeket majd elháritja és az ország gazdasági életéne 1 : ezen egyik legfontosabb pillére prosperitásával további gazdasági és szociális jo­1 étnek lesz forrása. Az ügyvezető igazgató jelentéséhez először gróf J a nkovich Dénes szólt hozzá, majd vitéz Berencsy Béla hangsúlyozta, hogy a mai ne­héz időkben a magyar gépiparnak fokozottabb szüksége van az összefogás­ra, amig a MÁVAG a maga részéről azzal kivan dokumentálni, hogy az egye­sület rendes tagjai sorába belépett*- A közgyűlés ezután megválasztotta az egyesület elnökségét, igazgatóságát és a különböző bizottságok tagja­it. Elnök lett Láng G u sztáv, Tiszteletbeli elnök Van den Eynde Hector, Alelnökök: Aashner Lipót, dr, Dammang András, dr.Dubsky Alfréd, Dunckel Károly, Hubert Lipót, vitéz Markotay Jenő, Mátyás Jenő, herceg Odescalchi Károly, Stromszky Sándor és báró Weiss Alfonz. Az igazgatóság tagjai: dr.Bérezik László, vitéz Berencsy Béla, Biazejovsky Rezső, dr.Bud Kornél, Ohaudoir János, Csonka Béla, Erdős Jenő, Farkas Adolf, F e kete Henriit, Hegedűs Miklós, gróf J a nkovich Dénes, Kerényi Gyula, Komáromy József, dr.Kühne Lóránd, vitéz Lajthay Jenő, Láng Ottó, Mengele Lajos, Mihályfi Dezső, Neuhold Kornél, : _ dr.Oettl-Pálffy Dénes, Scharbert Gyula, Schnetzer Ágoston, Stahhó Ala­dár, Szikiay Ernő, gróf Teleki Andor, Tirser László, dr.Ull­mann István, Vámossy Károly és Wohl Hugó. A bizottságok tagjai: Balázs László, Beredi László, PóKay Árpád, Ozaich Endre, Exler F e renc, G a ras Lajos, dr.Gyöngyössy István, Hirsch Ernő, Kemper Miklós, Graepel Harry, Matuschek Richárd, Makó Zol­tán, Mayercsák Gyula, Melly József, Mendelényi Miklós, Ohren Alfonz, i Raichl Jenő, Reichart Géza, Rohács Lajos, ifj.Schreiner János, Schuck I István, Slssovics József, Stahel Géza, Szalay István és Vas Gyula, i/MOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom