Magyar Országos Tudósító, 1938. április/1

1938-04-08 [178]

Jk polgármester március havi jelentése* Folytatás, 1,/ A városgazdasági ügyosztály beszámol a főváros gyógy­fürdőinek és gyógyforrásainak forgalmáról is,Emelkedett a Szent Gellért gyógyfürdő és a Szent Imre gyógyfürdő forgalma, némi csökkenést mutat a Szent Gellért szálló, a Rudasfürdő, a Széchenyi fürdő, az Ásványviz­üzem és az Állatkert forgalma. A vízvezetéki- és világitási ügyosztály tevékenységét ismertetve, a polgármesteri jelentés megemliti, hogy az Elektromosmü­veknél, az Élelmiszerárusitóüzemnél és ákeny ér gyárnál gyári gondozónő­ket alkalmaztak kísérletképpen, A gondozónők működése a várakozásnak teljes mértékben megfeleltek, s ezért a polgármester megbízatásukat további egy évre, tehát 1939. április 1-éig meghossz-bbitotta.Az ügy­osztály az Eucharisztikus Kongresszus idejére a főútvonalakat és tere­ket, úgyszintén a Dunapartot jobban ki fogja világítani, a Dunapart budai részén diszkivilátitás lesz. A főváros vizdij-bevétele, a Gáz­és az Ele^tromosmüvek bevétele is emelkedett, A közoktatási ügyosztály jelentéséből kiderül, hogy a főváros 185 iskolaépületét bocsájtotta rendelkezésére az Euchariszti­kus Világkongresszus rendezőségének, A kultuszminiszter a vendégek el­szállásolására igénybe vett iskolák részére május 19-étó'l június 4-éig rendkivüli iskolai szünetet engedélyezett. Hozzájárult a kultuszmi­niszter ahhoz, hogy a pedagógiai Szeminárium, továbbá az összes községi, elemi és polgári iskolák, iparostanomc iskolák, gazdasági, háztartási és háziipari továbbképző iskolák, a nó'ipariskolák, a női gazdasági és náztartási irányú továbbképző tanfolyam és a zenetanfolyamok - a közép­iskolákban működők kivételével - június 7-e után rendszeres tanítást ne tartsanak. A tanulók ezeket az iskolaépületeket május 18-a után nem látogathatják, hanem június 7-e és 21-e közötti két hét alatt kö­telesek az iskolák iietenkint két-két Iskolai kirándulást rendezni.Ezek az iskolák íhanévet június 21-én fejezik be, a bizonyítvány kiosztás június 22-érrlesz. A szociálpolitikai ügyosztály jelenti,hogy a szükség­lakástelepeken 90 családot helyezett el, a szellemi szükségmunk^ kere­tében az ügyosztály 950 egyént foglalkoztatott; március 19-éig 250 rendkivüli szellemi szükségmunkás állott a főváros szolgálatában,A fő­város márciusban összesen 332,243 ingyen palaoktejet és 17,082 kg, kenyeret osztott szét. Naponta átlag 53,000 ebédsegélyt osztott szót a főváros, ezenkivül szétosztottak a jótékonysági egyesületekkel együtte­sen több mint 600.000 darán utalványt, a kerületi elöljáróságok és a Stefánia Szövetség márciusban 456,000 adag fél kilogrammos kenyérre érvényes jegyet osztott szét. Az iskolásgyermekek között 3,238 darab, felnőttek között pedig 2,869 dareb ruházati cikket osztott szét a köz­jó tó ko ny s a£ i ügy o s zt á ly . A közegészségügyi és köztisztasági hivatal statisz­ti .ai adataiból megállc.pitható, hogy a főváros kórházaiban február hó­napban összesen 3,415 férfi és 4,678 nő beteget vettek ápolás alá. Az összesen. felvett 8,093 beteg közül mindössze 579 volt fizető beteg, A főváros Eötvös Lóránd rádium- és röntgen intézetében 47 fér­fi és 84 nőbeteget kezeltek. A közművelődési és légoltalmi, az ut- és csatornaépí­tési, a városrendezési és magánépitési,végül a megasépitési ügyosztály tevékenységéről beszámolva a polgármester végül közli,hogy a főváros hivatálai,intézményei és üzemei március hónapban összesen 4,810,185 P. értékű közmunkát,illetve közszallitást adott vállalatba. /MOT/Lá.Vr. HÍREK IRODALMI ESTET RENDEZ A HOLLÓS MATYAS TARSASAG.A Hollós Mátyás Tár­saság - irók, művészek és tudósok budai egyesülete - április 11-én, délután félhét órakor a Szent Gellért szálló zenetermében irodalmi es­télyt rendez.Az estély keretében közreműködnek dr.Hennyey Vilmo s,dr.Ha­senfeld Artúr,gróf Széchenyi Károly,Árpád Margit,Pávr.y-Vk-j na Ferenc, Harsányi Zsolt,dr,Kazatsayné Lázár Jolán és Szép Ernő. //OT/J&r.

Next

/
Oldalképek
Tartalom