Magyar Országos Tudósító, 1938. január/1

1938-01-12 [172]

*—TÖRTÉNELMI TÉNYEK MEGÍRÁSA NEM MINŐSÜL SZERZŐI J OGBITORLAS NAK, Grotta Hamvay Ödön iró több napilap ellen kártérítési pert indított. Az egyik lspvéllalattól lő.ooo pengőt követelt azért, mert a lap által le­közölt egy nagyszabású riportban felhasználták, illetve átvették azokat a történelmi adatokat, amelyeket ő irt meg egy nagr obb, könyvalakban meg­jelent munkájában. Ezek az adatok Damjanich .'nos és Lahner György 48-as tábornokok, aradi vértanuk sírhelyével kapcsolatos tényeket tárgyaltak. Hamvay Gr>otta Ödön felperes keresetében azt adta elő, hogy ezeknek az adatoknak az ó köny&éből való átvétele szerzői jogbitorlást képez s ezzel neki nemvagyoni kért okoztak, amit lö.ooo pengőben kér megítélni. A per­befogott lopok és a szerkesztők a kereset elutasításét kérték s védekezé­sül el6É.:»dták, hogy a szóbanforgó riport?'nyagot, amelyek az aradi vérta­nuk sírhelyéről szólnak, Aradról kapták. Dr. Balogh Árpád kir. törvényszéki biró minden bizonyítási el­járás mellőzésével a felperest keresetével elutasította. Az Ítélet indo­kolása hangsúlyozza, hogy történelmi adatoknak valamely mübol való átvé­tele, hogy ha csupán egy-egy történelmi tényt tartalmaz, megengedett és nem meríti ki a szerzői jogi törvényben mégha tározott bitorlást. Nem mi­nősíthető tehát szerzői jogbltoriásnak annak a történelmi adatnak egy ri­port keretébe val ö beillesztése, amely az aradi vértanuk eltemettetésé­re vonatkozó adatokról szól, .igy tehát a perbefogott alperesek kártérítés­sel nem tartoznak. A tőrvéry szék s pervesztes felperest a felmerült per­költségek megfizetésére kötelezte, /MOT/G. - -~A BAEDFR ILLATSZERGYÁR R„T. TISZTESSÉGTELEN VERSENYPERE BAEBER HERMÁN ELLEN. Baeder Hsrman huszonöt esztendővel ezelőtt alapította az újpesti Baeder Illatszergyár R.T.-ot, amelynek ügyvezető és műszaki igazgatója volt, Más­fél esztendővel ezelőtt a gyáralapító Baeder Serman kivált a cégből és fiával együtt uj gyárat létesitett, amelyet Lenor illatszergyár Baeder és fia néven jegyeztek be. Rövid idő múlva tisztességtelen versenyper ke­letkezett a két vállalat között. A régi Baeder gyár indított keresetet a Baeder és fia cég ellen és panasz tárgyévá tette, hogy az uj cég az üzle­ti reklámjainál olyan eszközöket használt, amelyek a két gyár összetévesz­tésére alkalmasak. Ebben a perben több birói tárgyalás után egyesség ke­letkezett, amelynek egyik pontja szerint a Baeder és fi? cég kötelezte m'-agát arra, hogy az üzleti reklám minden eszközével azon lesz, hogy a Baeder név az egész vonalon következetesen és teljes határozottsággal hát­térbe szoruljon. Most aztán ujabb tisztességtelen versenypert indított a régi cég a Baeder és fia cég ellen azért, mert egy lapban reklámjellegü köz­lemény ugy méltatta Baeder Hermant, mint akinek a neve összeforrt a ma­gyar kozmetikai iparral, amelynek úttörője és megteremtője volt. Hajd e k özlem#ny megemlékezett arr^i is, hogy Baeder kivált a régi eégéből és uj vállalatot létesitett. Emiatt az újpesti gyár a tisztességtelen ver­seny megállapításán tul lo.ooo pengős kár térit és t i s követelt. Dr. Dras­kóczy P^l kir. törvény székibiró most hozott Ítéletet ez ügyben, megálla . pitotta az alperes rovására a tisztességtelen versenyt, annak abbanhagyá­sara kötelezte s ezenfelül 5ooo pengő kártérítésben is elmarasztalta. /MOT/G,

Next

/
Oldalképek
Tartalom