Magyar Országos Tudósító, 1937. december/2

1937-12-20 [170]

A NEP NÖI TA30RANAK KAfíÁ CSONYl, AJANDÉKICCOSZTASI ÜNNEPSÉGE. A Nemzeti Egység Pártjának nó'i tábora mint minden évben, az idén is nagy igyekezettel és szeretettel foglalkozott az arra rászo­ruló, különösen közétosztálybeli családok karácsonyi felsegitésével. Dr. Kovács Istvánná egyetemi tanár feleségé, a nó'i tábor ügyvezető elnöke vezetése mellett a .tizennégy kerületi központban összesen ezerötszáz él 1< . ­szeretet-csomagot és emellett ruhára valókat, vásznat, gyermekek számára örömet hozó játékszert osztott szót. Hétfőn este a NEP székházának márványtermében hatszáz csa­lád , tagjai részesültek ajándékokban, Ez alkalommal diszes vendég­sereg gyűlt egyoe a fényes karácsonyfa köré é »-Hoensőséges ünnepség utána kapták meg csomagjaikat. Megjelent Zsitvay Tibor y. miniszter, a NEP fővárosi szervezetének elnöke, Terbócz Imre országgyűlési képviselő, a NEP fó'vaposi tagozatának főtitkára, Simon Elemér/ a Vöröskereszt elnöke, vitéz Kiss Lajos tüzöltófó'parancs'nok, Vályi Lajoö, Sárkány Ferenc, dr. Pólya Antal, dr. Ojjova Zsigmond, Dongó Orbán törvényhatósági bizottsági tagok, a NEP kerületi szervezeteinek vezetői, valamint dr^ Csanády Gusz­táv székesfővárosi főjegyző és még mások, £B ráutaltak Bevezetőül a X e kerületi központ vegyes énekkara karácsonyi egyházi énekeket adott elő, majd K o v á c s Istvánná meleg, asszonyi szavakkal méltatta a szeretet ünnepségének jelentőségét és utalt arra, hogy a Nep asszonytábora arra törekszik, hogy ne csak a testi éhséget, enyhitse., hanem a léleknek is vigaszt nyújtson, Erkölcsi megújhodást visz a lelkekbe és az a célja, hogy beoltsa a szivekbe a szeretet, a gya­molitás, a jóság nemes eszméjét, A hatásos ünnepi beszéd után egy magyarruhás leányka elsza­valta Szép Ernő "lmádság"-át és Mádyné Vass Róza "Karácsony estélyen" ci­mü versét, majd Demián Gyuláné, a párt propaganda elnöknője szép beszéd­ben a testvéri szeretet átható erejét emelte ki és rámutatott arra, hogy a Nemzeti Egység Pártja női csoportjának ez a vezető eszmefonala. Azzal - úgymond - hogy minden évben megrendezi a szeretet ünnepségét, ennek so­rán az arra rászorulók részére boldog karácsonyt szerez, beigazolta, hogy megteszi kötelességét, helyén van. A szeretetteljes szavak befejeztével megkezdődött a csomagok szétosztása. Kendős, egyszerű öltözetű szegény emberek sorában kalapos kopottruhas asszonyok, férfiak és gyermekek járultak a karácsonfa elé és megkapták ajándékaikat: 5 kilós élelmiszer csomagot, meleg téli-alsó­és felsőruhát;, a gyermekek játékokat, meleg keztyüt és harisnyákat, s hálásan köszönték meg a kiosztó jótékony vezető hölgyeknek a jóságos gon­doskodást o/'MOT/Sy 0 HÉTFALUSI MÁRTON TŰZMESTER A LÉGOLTALMI LIGA ELSŐ ALAPÍTÓ TAGJA. Az Or­szágod Légvédelmi Francsnokság közli, hogy Hétfalusi Márton, a budapesti 1. tüzérosztály tűzmestere a napokb.n bejelentette dr. vitéz Fábry ezredes­nek, a Lég ;lta!mi Liga -.rszágos alelnökének, .hogy egy a nyáron ijicgjo lonfe könyvnek tiszta jövedelméből 1,000 P-t ajánl fel a Légoltalmi Ligának. Kótfalusy tűzmester a magyar ember, különösen pedig a magyar katona kimagasló nemz, ti érzését hűen kifejező cselekedetével mindenki számára megmutatta a cselekvés útját es módját, most Hétfalusi tűzmester lett a Légoltalmi Liga első alapító tagja. Htéfalusi tűzmester c nemes tettét nagy megelégedessél vette tudomásul Rőder Vilmos honvédelmi minisz­tere József főherceg tábornagy ar ő kir. fensége, a Légoltalmi Liga orszá­gos elnöke december 18-án fogadta kihallgatás on Hétfalusit s nemcsak meg­dicsérte öt e kiváló és hazafias tettéért, hanem sokáig elbeszélgetett a de rák tűzne s te rro 1 ,/üíO T/B O

Next

/
Oldalképek
Tartalom