Magyar Országos Tudósító, 1937. október/1

1937-10-07 [165]

MAGYAR C-BSZAGOS TUDÓSÍTÓ f Kézirat. Kilenoedlkkiadás. Budapest, 1937c október Y, XIX. évfolyam, 228. szám. /Az Aradi Szövetség gyászünnepet Folytatás 2./ ban még a világhatalmak számára sem adódik. - A másik jellemző vonás a tragikus motivum mellett a mi októ­ber hatodikánk, lelkünkoen jelentkezik, az, hogy minden tragédia, minden gyász ellenére ünnepelni is jövünk össze e Ünnepeljük az eszmének a szol­gálatát, az embernek azt a legmagasztosabb, az isteni szikra által felgyúj­tott lelki tüzét, amely az embert a maga önös érdekei felé emelve, a leg­nagyobb áldozatokra, a mártírhalálra is képessé teszi. Ha a tizenhárom ara­di hős egyéni célokért harcolt volna, ha az érvényesülést koreste volna, és ugy bukott volna el, akkorka történelem tizenhárom pórulj árt stréber­ről emlékezne meg, nem tizenhárom hősről. Az ő lélekemelő nagyságuk abban van, hogy az egyéni érdekeiket félredobva, teljes áldozatkészséggel küz­döttek a nagy eszményekért: egy nemzet szabadságáért és egy nép felszabadí­tásáért, Ez a két legnagyobb eszmény az, amely egy ember lelkét teljesen betöltheti: egy nemzet szabadsága és egy állam keretén belül álló népnek fe Iszabadi tása mindazok alól a béklyók alól, amelyeket a mult reárakott, - Az aradi hősök ünnepén reá kell mutatnunk a szabadságharcot követő.nehéz időknek arra a vonására, hogy akkor a nemzet hallatlanul nagy­szabású és magasztos erőfeszítéssel küzdött. A magyar nemzet történelmé­nek .tragikus óráiban hallatlan magaslatokig tudott mindig emelkedni. A hét­köznapok a magyar életben sokszor az e 1 puhulta ágnak, a dekadenciának vol­tak a napjai,; A nehéz Időkben, a tragédiák idején, amikor nagy történelmi viharok szele sodorta végig Európát és a magyar, nemzetet is fenyegette az elsöprés veszélye, ez a nemzet mindig óriási erőfeszítéseket tudott tenni és lélekemelő j elten tősége van annak;, hogy társadalmi és osz tály különbség nélkül tudott a nemzet a nagy eszmények jegyében összeforrni* Azok a különb ségek; amelyek ezt a nemzetet a hétköznapokon szét szokták választani, ezek ben a nagy időkben mindig megszüntek és a különböző társadalmi osztályok ogybef ogódzása a nemzetet a legnag-yobb ^erőfeszi tésekre tette képessÜT j Ha ennek a maroknyi népnek a népek társaságában van hitele, azt nemzetünKama vonásának köszönhetjük, hogy nem alkudtunk meg és nem alázkodtunk meg a nálunknál sokkalta hatalmasabb erőkkel szemben* Vannak nemzetek, amelyek­nek egész múltja tatár és törökdulás idején abban állott, hogy megalázkod­tak Dzsingisz kán előtt, a szultán előtt, ezzel meg tudták kímélni nemze­tüket a vérveszteségektől, de nem tudták biztosítani maguk számára azt a megbecsülést- amely a magyar nemzetnek eázel a felfogással ellentétes magatartása alapján mindig kijárt, - Ezen a napon meg kell említenem azt ls, amit Genfben De Va­lóra mondott nekemo Én súlyt helyezek arra - mondotta az ir szabads ágvezér­hogy minden magyar emberrel, akivel találkozom, kezetszorltsak, mert ön nem is tudja, hogy az ir nemzet nem lett volna, ha . * a ma­gyar szabadságharcába nem következik. Az a példa, amit mi kicsiny Írek az önök szabadságharcából meri tünk, az a tény, hogy önök a hatalmas osztrák császár és orosz cárral szemben merték saját függetlenségüket fegyverrel védeni; ez ad nekünk, Íreknek erkölcsi erőt és bátorságot,, hogy a magunk függőtlónségéért megindítsuk a harcot Kossuth Lajos tanítása és útmutatása szerínto •» Irae, a magyar példából, a magyar áldozatkészségből annyi te­lik, hogy még egy másik nemzet is meg tud élni be lc?.o» Nincs'okunk a kis­hitűségre, ha uz Írek is meg tudtak élni abból az áldozatból* amelyet az aradi hősök ós kor társai k mutattak, ennek a nemzetnek nincs oka és joga kishitüoak lenni, vagy csüggedni 0 Szoknék az eszményeknek a szolgálatá­ban és nem a történelmi materializmus,, hanem a legmagasabb fokú idealiz­mus jegyében fogja ez a nemzet a maga jobb jövőjét minden ördögök és pok­lok ellenében is kikerekedni , Hatalmas lelkesedéssel, hosszantartó ünnepléssel fogadta a kö­zönség Eckhardt Tibor nagyszabású beszedető Ezután Szelányi Emil minorita atya hazafias imája következett, majd befejezésül a budai dalárda a Him­nuszt énekelte 0 Az ünnepség után a résztvevők kivonultak a Szabads ág-tér te, . .. ahol a Bélvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesüle­l te nevében Timkó Iván méltatta a nap jelentőségét és koszorút helyezett a \ Dél szobárac /MOT/ M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom