Magyar Országos Tudósító, 1937. január/2

1937-01-21 [156]

A Magyar Gyorsírók Országos Szövetségének tízéves fönnállá­sa alkalmából Huszár Károly v. miniszterelnök, a Szövetség elnöke ezüstser­leget alapított Traeger Ernő dr. gyorsirásügyi kormánybiztosnak és'Radnai Béla dr.,, az egységes magyar gyorsírás megalkotójának tiszteletére. A ser­legavató beszédet csütörtökön este a Pannonia-szálló különtermében tartott lakomán Zimmer Ferenc kormányfőtanácsos, a M,T,I. főszerkesztője mondotta, aki mindenekelőtt a serlogalapitó Huszár Károlynak érdemeit méltatta a ma­gyar gyorsírás ügyének elobbrevitele terén, majd vázolta azt a bámulatos fellendülést, amely az egységes rendszer bevezetése óta Magyarországon gyorsirási téren bekövetkezett. A századfordulón országos gyorsíráversenynek legfeljebb ha harminc öt-negyven sikeres résztvevője volt, mig 1936-ban a sikeres versenyzők száma több mint háromezer. A versenyfokok felső határa akkor percenkent 220 szótag volt. Ma már 400 szótagos versenyek vannak, sőt a legutóbb karácsony előtt tartott versenyen már 450 szótagra emelkedett a legszebb teljesítmény, A helyzet tehát az, hogy a gyorsírók már sebesebben tudnak irni, mint ahogy a szónokok beszélni. A parlamenti gyorsírók 300-350 szótagos szakvizsgáján meg­kívánt sebességgel ma már középiskolai diákok betűszerinti hűséggel tudják lejegyezni a diktált szöveget. A trianoni országban a gyorsírást évente majd­nem-több mint kétszerannyi ember tanulja, mint annakidején Nagymagyarorszá­gon. 1913-ban a tizennyolcmilliós Magyarországon 20,000 volt a gyorsirásta­nulók száma, 1935-36-ban a nyolcmilliós csonkaországban pedig több mint 36,000. A közéniskolában a gyorsírás kötelező tantárgy lett. A szakiskolai gyorsirási kiképzés."' eredményességét állami bizottság ellenőrzi. Tiz év alatt 10,000 bizonyítványt adott ki a vizsgáló bizottság s e bizonyítványok kétharmadrésze a gyorsírás gyakorlati elsajátítását tanúsítja. A gyorsírás elismerése a közigazgatásnak úgyszólván minden ágában hétmérföldes csizmával halad előre. Ál Iámnál a fővárosnál, sőt néhány vidéki városnál is egyes szolgálati ágakban kötelező a gyorsírás tudása, más­hol az alkalmazás vagy az előmenetel fontos tényezőié. Megindultak az előké­születek arra, hogy a gyorsírás az igazságszolgáltatásban ís az őt megillető szerephez jusson. A parlamenti gyorsírod' 1 , mintájára Budapest székesfőváros a törvényhatósági tárgyalások megörökítésére'ugyancsak gyorsirodát akar szer­vezni. Korunk 1 eggrandiózusabb találmányát, a rádiót is felhasználják a gyorsírás rendszeres oktatására is. Ezen az uton sikerül az egységes magyar gyorsírást a trianoni határokon tul az elszakított magyarság körébon is ter­jeszteni. Az elmúlt évtized a magyar gyorsírásnak olyan virágzását hozta, amely felülmúlja a megelőző egész évszázadot. Az eredmények elsősor­ban Traeger Ernőnek és Radnai Bélának, valamint buzgó segítőtársaiknak kö­szönhetők. De továbbra, is lelkesedéstol áthatott ernyedetlen munkára és, ami a legfőbb, egymás megbecsülésére és minden tiszta törekvés megértésére van szükség. Legyen ez a'serleg - fejezte be .Zimmer Ferenc nagy tetszéssel foga­dott beszédet - a gyorsírók közötti bóWszimbóluma. es egyetértés

Next

/
Oldalképek
Tartalom