Magyar Országos Tudósító, 1937. január/2

1937-01-29 [156]

F Ö V Á R 0 S -ELÓKÉSZiLETEK A EEIJZETKOZI VÁSÁRRA'. Á Budapesti Nemzetközi Vásár elő­készítő bizottsága pénteken délelőtt a Városházán Szendy Károly polgár­i-mester elnöklésevei ülést tartott, amelyen a Budapesti Kereskedelmi és iparkamara képviseletében megjelentek Vértes Emil, a Kamara alelnöke, és Hallőssy István dr., a Nemzetközi Vásár igazgatója, továbbá részt­vettek az értekezleten a városgazdasági bizottság tagjai is. AZ értekez­leten megbeszélték azokat a teendőket, amelyek az idei Budapesti Nemzet­közi Vásár előkészítésével vannak összefüggésben,, A megbeszélések ered­ményeképpen elhatározták, hogy a Nemzetközi Vásárt ugyanazon a területen fogják megrendezni, mint amelyen az elmúlt esztendőkben is rendezték, azzal a különbséggel azonban, hogy a kereteket lényegesen kibővitik, amit a nagy belföldi és külföldi érdeklődés tesz indokolttá. Áz által á­nos direktivák megállapítása után az értekezlet ugy döntött, hogy a vá­sárbizottság a polgármester elnöklésével - Szendy Károly, mint ismeretes, a Nemzetközi Vásárnak is elnöke, - néhány hét múlva újból ankétet tart, amelyen már be fognak számolni a vásárváros kialakítására tett konkrét inté zk e d é sekrő1./MOT/Lá.Vr. BÉCS VÁRÓ! ELSű ALPOLGÁRMESTERE BUDAPESTEN, Fritz Lahr Bécs.város el­ső alpolgármestere titkárának, Penk századosnak kíséretében péntekn es­te Budapestre érkezett. Tiszteletére az osztrák követség pénteken estélyt rendezett-, amelyen többek között megjelentek Szendy Károly polgármester, dr. Lamotte Károly és dr. Schuler Dezső alpolgármesterek, feleségjíikkel együtt, Lahr alpolgármester szombaton délelőtt látogatást-tesz a városhá­zán Szendy Károly polgármesternél, akivel megbeszélést , folytat a két fővárost közösen érdeklő ügyekről, elsősorban is azonban az idegen­forgalmi vonatkozású kérdésekről. Eredetileg ugy tervezték az osztrák fővárosban, hogy Schmitz Richárd Bécsi polgármester is a magyar főváros­ba jön, minthogy közben a bécsi polgármestert édesanyja elhunyt következ­tében súlyos csapás érte, ez a látogatás ez alkalommal elmaradt./MOT/Lá.Vr. HÍREK - GACHOT PROFESSZOR ELŐADÁSA BALZAC AKTUALITÁSÁRÓL. As Alliance Fran­calse budapesti bizottsága pénteken este a Magyar 'Tudományos Akadémia üléstermében nagyszámú közönség jelenlétében felolvasóul ;st tartott Deshusses György elnökletével. Gachot Ferenc, a KopzÖraüv .s zeti Főiskola tanára tartott színes, érdekes előadást Balzac aktualitásáról. Ismertet­te, hogy a nagy francia regényíró iránt az utóbbi Időben igen nagy ér­deklőd os nyilvánul meg Franciaországban. Azokat a színdarabokat, amelye­ket még Balzac eletében előadtak és megbuktak, most egymásután hozzák színre, nagy sikerrel es több regényét is átdolgozták színpadra. Gachot professzor a továbbiakban kifejtette, hogy Balzac munkásságában félöleli az élet minden változatát, témái Időnként újra aktuálissá lesz­nek es egész sereg olyan embertípust teremtett meg, amelyek fogaloms zárá­ba mennek. Az előadást a hallgatóság, amelynek soraiban megjeient Páston Maugras budapesti francia követ is, nagy tetszéssel fogadta./MOT/M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom