Magyar Országos Tudósító, 1936. október/1

1936-10-06 [149]

AZ EGYETEMI IFJÚSÁG OKTÓBER HATODIKI GYÁSZÜNNEPÉ. A Magyar Nemzeti Diákszövetség ezidén isEhagyományos gyász­pompával emlékezett meg a magyar szabadság vértanúiról, Az ifjúság reg­gel 9 órakor az Egyetem-téren gyülekezett, ahonnan zárt sorokban, zász-*­l ö k alatt a Szabadság-térre vonult. A téren az irredenta-szobrokat rövid beszédek kíséretében megkoszorúzták, majd felvonultak a Vigadóhoz 0 A gyászünnepély 11 órakor kezdődött a Vigadó nagytermében, amelyet zsúfo­lásig megtöltött az ünneplő közönség. Az előkelőségek soraiban"megjelen­tek} Szily Kálmán államtitkár, dr. Pataky Arnold, a Pázmány Péter-Tudomár. egyetem rektora, a főváros részéről Felkay Ferenc tanácsnok, Füley Szántc Endre miniszteri tanácsos, Petress József OTI-alelnök, Végváry József or­szággyűlési képviselő, Eckhart Ferenc, Rohringer Sándor, Bálás Károly egyetemi tanárok, Javornitzky Jenő, a TESZ társelnöke és még sokan mások* Elsőnek az Egyetemi Énekkarok V a s z y Viktor, a Zeneművészeti Főisko­la tanára, karigazgató vezetésével a Magyar Hiszekegyet adták elő, majd T a s n á d i- András, a Magyar Szinház művésze Vályi Nagy Gé­za "Október 6." és Végvári "Átok" cimü költeményét szavalta el nagy ha­tással 0 Ezután Tiefentha ler' József pápai kamarás, a Katholi­kus Diákszövetség egyházi elnöke lépett az emelvényre és megtartotta ün­nepi beszédété - Nemcsak gyászolunk az aradi vértanuk szent emlékénél ­mondotta többek között -, hanem mint minden drága sirnál szokás, pana­szunkat is el akarjuk sírni, a magyar ifjúság panaszát, a magyar fiatal diplomás osztály panaszát, hogy az aradi vértanuk szellemének szárnyain szálljanak szerte a hazában és nyerjenek meghallgatást„ Odaállunk ma az aradi vértanuk bitófája alá és fogadalmat teszünk, hogy keresztény és nemzeti magyarok maradunk, megfogadjuk, hogy mindenkor a népünk elé ál­lunk, azért, hogy általunk és bennünk megszülessen a kor uj embere, az igazi keresztény ember, hogy élni ós dolgozni fogunk azért a népért,.azér a földért, amelyért ők olyan hősiesen meghalni tudtak, Nagyhatású beszéde: . közben bejelentette Gömbös Gyula miniszterelnök halálát, mire a közönség felállással fejezte ki tiszteletét a halott államférfiú iránt. Ezután E r k a d y Ferenc tárogatómüvész Lakatos Flóris és cigányzenekara kíséretében régi magyar dalokat adott elő. Az ifjúság szó­noka, Dőri-Döczy Endre, a Magyar Nemzeti Diákszövetség kulturá­lis osztályvezetője volt, - Soha nem volt még nagyobb szükség törhetetlen hitre, mint ma, amikor világok vajúdnak, s mi érezzük a vajúdás minden gyötrelmét, amikor gyászünnepet tartunk á magyar gyásznapok egyikén, hiszen mindennap kitűzhetjük a fekete lobogót, Es én hiszem és vallom, hogy az ifjúság most is tudni fogja kötelességét, most is, amikor Európa nagy részében az istentelenség újra orgiákat ül és sárbatiportatik a jog, igazság és minden magasabb emberi értéke Mi ki fogjuk küszöbölni a magyar életből azokat, akiket egyéb szál nem fűz ehhez a nemzethez, csak az, hogy a nemzet szervezett kollektív életében nagyobb jólétet, megélhetési elő­nyöket találjanak, de azonnal háttérbe húzódnak, mihelyt áldozathozatal­ról van szó,., Katnolikusnak és protestánsnak egymás mellett van itt a he­lye, s egy gondolat kell hogy elhatalmasodjék rajtunk az, hogy magyarok vagyunk, A zúgó tapssal fogadott beszéd után az Egyetemi Énekkarok Kölcsey-Kodály Huszt-át és Himnuszát adták elő, s ezzel a kegyeletes ün­nepség véget ért, /M0T/SZ1

Next

/
Oldalképek
Tartalom